Ébredésünk hajnalán

Nem írom le, hogy mennyi idősek lehettünk, nehogy valaki megbotránkozzon, bár ezt szinte így is borítékolom. Maradjunk annyiban, hogy gimnazisták voltunk már, és nagyjából másfél év van köztünk, az én javamra.

Alig pár napja kezdődött meg a nyári szünet, mégis azonnal véget is ért, részemről legalábbis biztosan. Unokahúgom (valójában unokatestvérek vagyunk, a szüleink testvérek, de valahogy mindig unokahúg-unokabáty elnevezést használtuk egymásra) valami hülye nyárkezdési majálison eltörte a lábát. Kapott egy hónap fekvő gipszet, utána járót a nyár végéig, nyílt törése volt.

Amíg fekvő gipszben volt, keresztanyám otthon maradt vele, persze szimpátia látogatást tett a család minden tagja feléjük, és jöttek a szokásos frázisok is, hogy ha bármi segítség kell, szóljanak, stb.

A fekvőgipsz levétele után keresztanyám visszament dolgozni. Az első pár napban az emeleti szomszédokat, illetve egy barátnőjét kérte meg, hogy nap közben ideig-óráig nézzenek már rá unokahúgomra, ne legyen egyedül, ilyesmik. Természetesen "örökké" (legalábbis amíg helyre nem jön a leányzó) nem kérhet meg "idegeneket", hogy felügyeljék unokahúgomat, szóval hamar szóba került, hogy a család tagjai hogyan tudnának besegíteni. Pechemre a szüleink eldöntötték, hogy nekem teljesen jó lesz az, ha nyaralás címszóval én leszek a bébiszitter, természetesen meghatározatlan ideig. Szóval összekötötték a kellemetlent a hasznossal, és másnap már "költöztem" is. Nem laktak amúgy messze, távolsági busszal bő 30 perc, de hát mégiscsak vidéki, kertes házból költöztem panelba, akaratomon kívül, elszakítva a barátaimtól. Hiába tiltakoztam, hivatkoztam a barátokra, a tervekre, annyit kaptam válaszul, hogy fél óra buszozás nem a világvége, bármikor tudunk találkozni. Mondanom sem kell, tajtékzottam a dühtől, gyűlöltem a szüleinket, az unokahúgomat, amiért eltörte a lábát, és úgy általánosságban a világot is.

Éppen ezért nem indult könnyen a felvigyázás. Zárj össze két kamasz, hormonoktól tomboló tinédzsert egy szűk panelba, akaratukon kívül, nyáron, dög melegben, zéró programmal. Borítékolható, hogy záros határidőn belül egymás torkának fognak esni, s ez nem volt másképp a mi esetünkben sem. Persze, az nem volt megoldás, hogy haza menjek, kaptuk a hegyibeszédet, hogy ez nehéz időszak, a családnak össze kell tartani, és a többi, nem részletezem, mindenki el tudja képzelni.