A belgyógyász 3. rész

Anikó hangja a telefonban fojtott volt és távolságtartó. Pontosan úgy beszélt, ahogy egy orvos beszélne egy halálos beteg pácienssel a protokoll kedvéért. Éreztem rajta, hogy a férje mellette van.

– Arjun ragaszkodik hozzá. Holnap este hétre várjuk a lakásunkon. Kérem... – itt egy pillanatra elcsuklott a hangja, de azonnal korrigált – ne okozzon csalódást.
A „kérem” és a magázódás nem a meghívásnak szólt. Hanem a látszatnak. Vettem a lapot.
Másnap este egy üveg minőségi, nagyon drága borral és egy mezeivirág csokrétával a kezemben álltam meg a budai villa ajtaja előtt. A bordám még sajgott, de a gyomromban a görcs felülírta. Az a régi, rendőrségi rutinból ismert fajta, amikor tudod, hogy egy olyan helyiségbe lépsz be, ahol mindenki hazudik, de neked kell a legnagyobbat blöffölnöd.
Az ajtót egy magas, vékony, barna bőrű, megnyerő arcú férfi nyitotta ki. Arjun Mehta pontosan olyan volt, amilyennek Anikó leírása alapján elképzeltem. Elegáns, arisztokratikus, és sugárzott belőle az a fajta magabiztosság, amit csak a hatalom és a pénz adhat.

– András! Végre! – Nyújtotta a kezét. A szorítása férfias volt, határozott, a tekintete őszinte. – Nem is tudja, mennyivel tartozom önnek. A feleségem a mindenem!
Anikó a háttérben állt. Sötétkék ruhát viselt, a haja a férjezett indiai nőkre jellemző szoros, fegyelmezett kontyban. Amikor a szemünk találkozott, egyetlen tizedmásodpercre megvillant benne a félelem, de aztán profi módon elmosolyodott.

– Jó estét, András. Örülök, hogy eljött.
A vacsora közben Arjun uralta a beszélgetést. Mesélt Új-Delhiről, a magyar egészségügyi befektetésekről, közben pedig figyelmesen töltögette a bort. Anikó csak ritkán szólt közbe, akkor is inkább csak szakmai dolgokról. Úgy tűnt, sikerült elbagatellizálnia az egészet. Mindössze egy „szerencsés véletlen”, egy „bátor járókelő”, semmi több a kapcsolatunk.
De aztán eljött az a pillanat, amitől Anikó tartott.
A desszertnél anekdotáztam, amikor Arjun váratlanul letette a villát, és előredőlt az asztalon. A tekintete, ami eddig barátságos volt, hirtelen élessé vált, mint egy bonckés.

– Érdekes – mondta halkan.
– Mi az? – Kérdezte Anikó, és láttam, ahogy a kezében megremeg a süteményesvilla.
Arjun nem nézett rá. Rám szegezte a tekintetét.