Autómánia 6. rész

2 502 mérföld
Három nap után először hagyom el a lakást. A legközelebbi patikába megyek, hogy vegyek egy üveg altatót. Visszafelé balra fordulok ahelyett, hogy jobbra mennék, aztán csak kanyargok tovább, mintha a GPS-t követném, és mire észbe kapok, már a Grounds For Murder parkolójában ülök. Nem akarok kávét, de nem akarni sem akarok. Mostanában sok minden van, amit nem nem akarok. A kávénak valahol a lista alján kellene lennie, mégis leparkolok, felhajtom a tetőt, és bemegyek.
A pult mögött nem az a barista áll, aki múltkor kiszolgált minket. A szokásos, cukros-tejszínes jegeskávémat szeretném. Ehelyett egy sötét pörkölésű arabica keveréket rendelek, amit eszem ágában sincs meginni, aztán a polcok között bóklászok, valami egyszerű időtöltés után kutatva.
Találok egy Michael Slade regényt, amit még nem olvastam, és befészkelem magam az egyik párnázott olvasósarokba, hogy elveszhessek a sorozatgyilkosok és az őket üldöző kanadai lovasrendőrök világában. Időnként a számhoz emelem a kávét, de csak azért, hogy belélegezzem az illatát, és úgy tegyek, mintha ott ülne velem szemben, és hallgatná, ahogy magyarázom, miért vonzanak azok a történetek, amelyektől kellemetlenül, mégis furcsán élőnek érzem magam.
A filmekkel ellentétben nincs varázslatos pillanat, amikor belép az ajtón, tekintetünk találkozik, és egymás felé rohanunk a termen át, hogy átöleljük a másikat, és megígérjük, hogy megoldjuk a problémáinkat, és beismerjük, hogy soha nem lett volna szabad szakítanunk. Az ötödik fejezetre a szavak már teljesen összefolynak, akárhányszor törlöm is ki a könnyeket a szememből, ezért a meg sem kóstolt kávét a közeli szemetesbe dobom, a könyvet visszateszem a polcra, ahonnan levettem, és kimegyek az ajtón.
Nem fog itt várni rám, mint egy romantikus vígjátékban.
Nem kellett volna ide visszajönnöm.
* * * * *
2 522 mérföld

– Én is szeretlek, anya. Apának add át az üdvözletem.
Leteszem a telefont, aztán az asztalra rakom, és csendben ülök a sötétben. Persze hogy nem mondtam el neki. Miért is tettem volna? Az Erica-ügy után így is eleget aggódott értem, amikor minden pokollá változott. Nem kell, hogy ezt is végignézze. Különben is, jól leszek. Apa mindig azt mondta: „Ami nem öl meg, az megerősít. ” Nem igaz?
Korog a gyomrom, de túl fáradt vagyok, hogy bármit is kezdjek vele. Csak egy rendes éjszakai alvás kellene végre, és jobban lennék.
* * * * *