Soha nem késő 1. rész

Sokszor csináltam már baromságot. De azt hiszem, három napja sikerült a nagy dobás.
Hetek kérdése, és húsz év után vége. A bíróság kimondja a válásom. Én meg, mint egy utolsó ökör, ezzel traktáltam a területi vezetőt, amikor nálunk járt. Nézett rám, mintha azt kérdezné: tényleg létezik ekkora idióta? Hát, úgy látszik, létezik. A postánk felett ott lebeg a létszámleépítés réme, én meg kipakolok... Húzás a köbön.
22 év egy helyben. Postaforgalmi szakközép, belsős képzések, közép-felsőfokú papírok, négy év hivatalvezető-helyettesként... Semmi sem számít. Csak annyi, hogy egy labilis, válófélben lévő negyvenes vagyok, aki épp albérlet után kajtat. A fiatalok meg feltörekvőbek, és pályáznának a helyemre szívesen.
Két nap elég volt a vezetőségnek.
Ma a helyi főnököm, odasündörög. Selymes hang, mosoly, ami nem ér a szeméig.
– Terikém! Holnap úgy készülj, hogy az ebédszünetedben lejön a górénk.
Személyesen akar veled váltani pár szót.
Nézem a plafont. Ennyi. Annyi esélyem sincs, hogy összejöjjön egy albérlet. Nézem a plafont, de közben a síneket látom magam előtt. Meg a hetedik emeletet a mostani albérletünk gangjáról. Mindkettő gyors megoldásnak tűnik.
Gyorsan pörögtek az óra mutatók. Eljőtt a dél. A főnök nem futott tisztelet köröket. Egyből a közepébe vágtak.
– Teri, köszönöm az őszinteségedet. Nagyra becsülöm.
– Tessék?
– Pont azért, mert elmondtad, min mész keresztül, pont ezért szeretném, ha átvennéd egy közel húszezer fős város postájának irányítását.
– Micsoda?
– Van mögötted tapasztalat. 22 év, végzettségek, vezetői gyakorlat. És most nincs család, ami visszahúzna. Nincsenek otthoni kötöttségek. Csak az új munka. A beilleszkedés. Az emberek megismerése. Arra tudsz koncentrálni, ami számít.
– Én... azt hittem, kirúgnak.
– Sejtettem. De én nem arra keresek embert, aki kifogásokat gyárt. Te nem gyártottál. Te őszinte voltál. Ritka kincs.
· Köszönöm a bizalmat. – vágtam rá, egy lélegzetvételnyi idő alatt.
Próbálok helytállni.
– Nem próbálni kell. Csinálni.
– Igenis.
Egy hét múlva mehetek. A jelenlegi vezető három hét múlva megy nyugdíjba, addigra ott kell lennem teljes mellszélességgel.
Gyorsan eltelt a hét. Albérlet, szállás, keresés, semmi.
– Az albérlet nem jött össze még. – mondtam a területi vezetőmnek telefonon – Mennyi idő kell?
– Fogalmam sincs. – sóhajtottam – Oké. A panzió felét álljuk. Amíg kell.
– Komolyan?