Soha nem késő 2. rész

Másnap ismét jó idő volt. A nap sütött, a diófa árnyéka lustán terült el az udvaron. Fizikai mozgásként a hátsó udvarban segítettem Tündinek a zöldhulladékot a komposztálóba hordani. Fél óra sem volt, meg is voltunk.

Ajkát alig érintve tette az ajkamhoz, szinte nem is értünk össze. Orrán kifújt levegő a pici pihéket borzolta a bajuszkámban. Éreztem illatát. Kávét ivott. Majd egyre közelebb értünk. Nem löktem el, nem értettem magam. Mit csinálok? Lehunyva a szemem. Hirtelen szétnézek, szemem forgatásával, majd rájövök: ez baromfiudvar volt régen. Körbezárt udvar. De akkor is! Hé, Teri! Ez egy másik nő.

Nem éreztem, hogy a szájába kell hánynom, mint mikor még az előző postán a várakozók között láttam két csókolózó nőt és szinte öklendeztem. Most meg nyílik az ajkam a másik nyelv közeledtére. Mit csinálok? Mi történik most?

Az érzés, mint 25 évvel ezelőtt az első csók a diszkóban. Jaj, elolvadok. Jó. Hogy Tündi húz magához. Sok apró csók, majd összeragad ajkunk, mint a ragasztó, ezt már csak szakítani lehet majd szét.

Elkezdtem figyelni, összehasonlítani azzal, mikor házasságunk kezdetén a férjemmel csókolóztam.

A férjem más volt. Az ő csókja harapott, szívta, a torkomra nyomta a nyelvét. Véreztem, sajgott utána még két nap múlva is az ajkam, a szám. És nem a gyönyörtől. Mintha meg akart volna semmisíteni, bekebelezni, uralni. A nyelve erőszakos volt, a fogai kegyetlenek. Soha nem kérdezte, jó-e így. Csak csinálta. És én tűrtem, mert azt hittem, ez a szerelem.

Tündi most... én negyven éves asszonyként most egy gyengéd, figyelmes csók volt. Bugyit nedvesítő. Rám figyelő. A nyelve nem tört be, hanem kérdezett. Az ajkai nem haraptak, hanem simogattak. Körözött, kóstolgatott, várt. A nyelvek tánca lassú volt, mint egy keringő. Az ajkak játéka puha, mint a bársony. És én éreztem, ahogy lent minden megnyílik, felpuhul, él.

Szégyelltem magam, de sajnáltam, mikor Tündi elhúzta a fejét. Nézett boldog két szemével. Szerintem az én szemem is csillogott. A szerszámos bódénak tolt a hátammal, és ismét az a gyengéd csók. Már puncinedvemben totyogtam, ami kifolyt belőlem. Jó túlzás, de így én még csóktól nem izgultam fel soha. Melleink egymásnak feszültek. Egyikünkön sem volt melltartó, ezt a bimbók jelezték.

Mennyi idő telt el? Ki tudja. De zsibbadt a szám, remegett a térdem.

Tündi még pár puszit adott az ajkamra, és mintha semmi nem történt volna, el is ment.