Albérlet 1. rész

Egyetemista korom egyik legszebb évéről szól a következő történet:

Felvételt nyertem az egyik fővárosi egyetemre, de sajnos kollégiumi férőhelyet nem kaptam. Így albérlet után kellett néznem. Már-már feladtam a reményt, hogy sikerül találni egy minden szempontból megfelelőt. Szinte az utolsó lehetőségben bízva csöngettem be az ajtón. Nemsokára egy középkorú nagyon vonzó nő nyitott ajtót, vörös hajú, gesztenyebarna szemű sportos alkatú. Egy virágmintás pólóruha volt rajta, amely a combja közepéig ért mellei érett almaként feszültek, látszott, hogy nem visel melltartót.

– Miben segíthetek – kérdezte mosolyogva, mondtam a hirdetés miatt jöttem, szeretném megnézni a szobát, ha még kiadó.

– Persze, meg lehet nézni. Erre tessék – invitált beljebb, becsukva mögöttünk az ajtót – elnézést – simult mellém – hadd menjek előre mutatni az utat! – ahogy elment mellettem éreztem parfümje finom illatát, háta mögött lépkedve feneke ringó mozgása és a vékony anyagon átsejlő apró bugyija kötötte le a figyelmemet.

– Ez lenne az – térített magához a hangja, kitárva előttem a kisszoba ajtót.

A panelházakban megszokott kétszer három méteres "lyukról" volt szó. Nem lepődtem meg, máshol is ilyeneket mutattak. Egy ágy, vékonyka szekrény és egy íróasztal volt benne. Most már csak az árára voltam kíváncsi:

– A szoba megfelelne csak az a kérdés, mibe kerül?

– Mi a foglalkozása, ha szabad megkérdeznem?

– Egyetemista vagyok, most kezdem az első évet – húztam ki magam büszkén, mert mindig jól esett, ha idősebbnek néztek, mint amennyi vagyok.

– Óh, ez nagyszerű! Én igazából lánynak akartam kiadni a szobát, de az egyetemista fiuk ellen sincs kifogásom. Tudja, azt hittem, hogy idősebb és hát nem szívesen fogad be egy elvált nő egy vadidegen férfit. Ugye megérti?

Szívem dobbant egyet, elvált és ilyen jól néz ki, most már az se érdekelt, ha többet kell is fizetni. Mennyivel jobb érzés egy idegen nagyvárosban úgy hazaérni, hogy az albérletben nem egy vén szipirtyót lát az ember maga körül, hanem egy vonzó érett nőt.

– Hát persze, hogy megértem – hebegtem örömömben – máskor is előfordult már, hogy öregebbnek néztek.

– Akkor, ha érdekli üljünk le itt a nappaliba – vezetett át egy tágasabb helyiségbe.