Egy hihetetlen történet 1. rész

Szombat hajnali kettő volt. Az izzadságunktól átázott lepedő hideg érintésként tapadt a bőrünkhöz. Én erőtlenül, kimerülten már csak sóhajtozni tudtam. Másfél óra intenzív szeretkezés után azt suttogta, hogy ez már csak egy laza levezető lesz, és utójátékként elkezdte nyalogatni a puncimat. Kurva jól nyalt, és én már csak ösztönösen remegtem, hosszú, elnyújtott kéjhullámokban sodródva.

– Elég! Megölsz!
Próbáltam kiáltani, de a hangom egy alig hallható sóhaj lett csak. A haja húzása hatásosabb volt, elengedett, és mellém feküdt. Egy rózsaszínű folyadékot tartalmazó e-cigit szívtunk felváltva. A vaníliás ízű, hideg füstfelhőkön keresztül néztem a plafont.

Húsz évvel ezelőtt, az apám – a fél éves külföldi kiküldetése előtt, – még alaposan, sokszor és hevesen megdugta az anyámat. Valószínűleg már csak az utolsó, heves lökések gránátjainak egy kósza darabja érte el a petesejt védtelen burokját, s így egy bekattant, türelmetlen spermium talált rést, hogy behatoljon. Már a babamotelben, az anyám hasában éreztem, hogy genetikailag selejt lányként készülök a világra, és ahogy nőttem, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy testem soha nem lesz olyan, amilyennek látni akarom.
Már az általános iskolában is verekedtem a fiúkkal. Az intők nem fértek el az ellenőrzőmben, a végét már a hátára írták. Anyámék alig győzték kifizetni az általam okozott károkat, a bevert ablakok, a széttört kerítések, az eltört orrok kezelésének az árát.
A foci lett a kikapcsolódásom, de azt mondták rólam, hogy durva és kegyetlenül törtető vagyok. Egy idő után már a fiúk is féltek tőlem. A kötélből köréjük húzott védőhálót is átszakítottam, sértve a fejlődésüket és az önérzetüket – mondták a felnőttek, akik családon belüli erőszakban éltek.
Az államigazgatási szakközépben az a pár fiú – aki oda járt – állandóan a farkára akart húzni. Én viszont viszolyogtam tőlük. Az egyik dagadt, dohányszagú volt, a másik kövér, vagy púpos, mind kisebb volt nálam a 172 centimmel. Nem akartam a selejt testemben egy még selejtebb férfi nemi szervét érezni. A szülői és társadalmi elvárások nyomására azonban megerőszakoltam magam, és lefeküdtem pár fiúval. Nem tudom, hogy milyen a pokol, de azok a tíz-tizenöt percek biztosan a sokszorosát adták annak fájdalmas unalomnak, ami a plafon nézésével telt el.