Szerencsés bűnbeesés 4. rész

20. fejezet
Szeptember elsején valóban be kellett vonulnom. Az anyám és Baksa Andi kísért el a vasútállomásig. Egyikőjüket sem kértem erre, de anyám titokban reménykedett, hogy össze tud minket boronálni. Ennek persze nem sok esélye volt.
Nem tudtam eldönteni, hogy tisztában volt-e a nagymamám iránti vonzalmammal és így próbálta elterelni a figyelmemet, vagy egyszerűen csak egy kéretlen „anyai óhaj” volt a részéről. Akár is volt a célja, ennek megvalósulásának semmi esélye sem volt.
A bakonyi vasútállomáson már várt egy katonai teherautó, onnan szállították be az újoncokat a szigorúan titkos laktanyánkba.  
Az épület előtt a megafonból mozgalmi dalok szóltak.

Szállj, te büszke ének,  
Zúgj, miként a fergeteg,  
Zengje híred messzi föld
És messzi tengerek!  

A mi hazánkról szól az ének
A mi hazánknál nincsen szebb
A mi hazánk a béke földje
Lakói boldog emberek

A laktanyába érkezőket a laktanyaparancsnok, Madocsai Kadocsa alezredes fogadta. Rövid üdvözlést követően kiadta a parancsot.
– Elvtársak! Egy vonalban sorakozó! Egy orvos meg fogja önöket vizsgálni!
Habár mi korábban már átestünk az egészségügyi vizsgálaton, az a körülmény, hogy mi a szovjet alegységekkel kerülhettünk kapcsolatba, ezért ránk fokozottan vonatkoztak a biztonsági előírások.  
Betereltek minket a vetkőzőbe, s ott le kellett húzni a gatyámat, s várni, hogy meztelenül beléphessek a vizsgálati terembe. Közben jöttek kifelé azok a fiúk, akik már túlestek a vizsgálaton. Nagyon dolgokról számoltak be. Elmondták, hogy benn nem csupán orvosok vannak, hanem három nő is. Szerintük népi ülnökök, aki a vizsgálat szabályszerűségét ellenőrzik, vagyis azt, hogy nehogy valakit indokolatlanul felmentsenek a sorkatonai szolgálat alól. Három idősebb ’nyanya’ volt, miként a fiúk említették az asszonyokat.
– Be kellett hajolnom derékszögbe, és terpeszteni a lábamat. – mondta az egyik újonc, majd hozzátette:   
– Benyúlt és megfogta, és nagyon megszorította. Valamit mondott oroszul, amit a harmadik, egy tolmács, úgy magyarázott, hogy a szovjet elvtársnőnek mindenképpen meg kell néznie, hogy a heréim nincsenek-e leszállva. Húúú, ez cefetül fájt..!
Egyszerre csak hallottam, hogy szólítanak.
– Joó Ákos! Ön következik!