Szerencsés bűnbeesés 3. rész

17. fejezet
Minderről persze semmi fogalmam sem volt, csak annyit tudtam, hogy szeptember elsején valóban be kell vonulnom. Teltek-múltak a napok, és ez a dátum egyre közeledett.

– Rosszat sejtek, mondta könnyeit törölgetve.

– Ne aggódj, nagyi!

– Aranyos vagy, Ákoska! De tisztában vagyok azzal, hogy én egy idős nő vagyok, te pedig egy életerős fiú, aki vágyik az új élményekre. Nem én vagyok a társad. Nekem már megereszkedtek a melleim, löttyedtek az izmaim, foltos a bőröm. Én már nem tudok gyereket szülni neked.

– Ami kettőnk történt azt nem lehet kitörölni az emlékeimből!

– Tizenegy hónap alatt, amíg távol vagy, sok minden történhet.   Látogass haza, amelyen gyakran csak tudsz!

– Röpülök hozzád, drága Klárikám, édes szerelmem!

– Tényleg szeretsz, Ákoska? Bizonyítsd be! – mondta.

Olyan szeretettel nézett rám, hogy attól egy kőszobor is elolvadna.
Összesimultunk és csókolóztunk a szoba közepén. Ezúttal több volt a mohóság, több a szenvedély. Imádott nagymamám egyszerűen kicsatolta az övemet, kihúzta a pólómat a derékpántból és át a fejemen.

 Eltávolodva egymástól, levette a felsőjét, és lehúzta a vékony szoknyáját a lábáról, felfedve a csipkés melltartót és habselyem bugyiját.
Szinte fulladozva a várakozástól levettem a nadrágomat, vele együtt az alsónadrágomat és a zoknimat. A farkam fájdalmasan merev volt, és tiszta folyadék szivárgott ki, ami elkenődött a selymes bugyiján, miközben átkaroltam, hogy kicsatoljam a melltartóját. Az ágyhoz vezetett, ezúttal leültetett a szélére, miközben szétválasztotta a lábaimat, és közéjük térdelt.
– Ezúttal kiszívlak, drága szerelmem, utána sokkal tovább bírod.
Az ágaskodó fütykösömat a bal kezébe véve elkezdte simogatni a rudamat, jobb középső ujjával rákenve a nedvet a fejére. Megsimogatta a középső ujjával a száját, és lassan megnyalta a tövétől a sötétvörösre festett hegyig, mielőtt az ujját egészen a szájába csúsztatta.
– Mmmm, finom az ízed.
Az én édes Klárikám lehajtotta a fejét, és a nyelve hegyével végigsimította a farkam makkját.