A+ A-

A meccs 1. rész - Az első gólok

Megállt a vonat. Felnéztem a tankönyvből, hogy merre járunk, de persze alig haladtunk még csak 30 kilométert. Aztán rápillantottam az oldalra: 37. Már ennyit elolvastam, de fogalmam sem volt, hogy miről szól a könyv, de talán a címét sem tudtam volna megmondani. Becsuktam és félretettem. Soha nem tudtam utazás közben tanulni, mint ahogy aludni sem. De -ahogy mondani szokták- a remény hal meg utoljára, így mindig megpróbáltam.
Az ablakon vakítóan sütött be a délutáni nap, éppen rám, így megvolt az ürügyem arra, hogy anélkül vegyem fel a napszemüvegemet, hogy majomkodásnak tűnjön. Szeretek elrejtőzni a sötét lencsék mögé. Olyan érzés, mint kiskoromban, amikor azt hittem, hogy ha eltakarom a szememet, akkor engem sem látnak. Kényelmesen elhelyezkedtem a fülkében, hátamat az üvegnek döntve, a lábamat pedig félig felraktam a designos MÁV-zöld ülésre, bekapcsoltam a CD-játszót, és kizártam magam körül a világot.
A kabinban rajtam kívül csak egy fiú ült. Nagyon magas, tenyeres-talpas srác volt és Márait olvasott. Őt néztem, persze csak titokban, úgy fordítva a fejemet, hogy még véletlenül se hihesse azt, hogy bámulom. Nem akartam megzavarni, csak lefényképezni az agyammal. Nem tudom, miért tetszett meg. Talán, mert annyira illett a kölyök képének és a nagy testének a kontrasztja a hangulatomhoz, talán, mert csak szép volt a délután, és ehhez a naphoz ő is hozzátartozott. Eszembe jutott, hogy jó volna vele beszélgetni, de ahogy én a zenébe, ő a könyvbe rejtőzött. Hangulatos pillanat volt.
- Új felszálóóóóóó! - visított egy éles hang mögöttem, és egy pillanattal később egy kék zubbonyba tuszkolt hatalmas has villant elém. Akkorát ugrottam, hogy a srác is felkapta a fejét, és elmosolyodott. Kénytelen-kelletlen előkotortam a jegyemet, de a kalauz olyan szigorral nézett rám, hogy megilletődöttségemben kérés nélkül átadtam a diákomat is. Máskor direkt nem veszem magamnak a fáradtságot, hanem megvárom, hogy felszólítson a kedvezményre jogosító okmány bemutatására, és akkor én élvezettel húzom hosszú pillanatokig a kényes-feszült várakozást, hogy megbüntethet. Aztán amikor már készíti elő a csekkfüzetet, és morális szónoklat tartására nyitná a száját, akkor diadalittas mosollyal előkapom az igazolványt.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.29 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 feherfabia 2016. 06. 4. szombat 07:03
közepes!
#5 A57L 2014. 05. 16. péntek 06:36
Egynek elmegy.
#4 papi 2013. 07. 3. szerda 20:10
Nem nagy durranás
#3 genius33 2013. 01. 30. szerda 07:58
Nem rossz szerintem smile
#2 megan 2004. 06. 3. csütörtök 20:04
Történetnek jó, de nem torte-netnek....
#1 Törté-Net 2004. 06. 3. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?