Forradások 2-3. rész

2. rész
Valószínűtlen csönd volt az utcában, csak távolról hallatszott kutyaugatás. Egyedül járt arra, már sötét volt, kicsit félt is. Nem éppen a legjobb környék, de a munka az munka. Sátoros utca 10, 2/2. – suttogta maga elé, benyitott a lépcsőházba, kitapogatta a villanykapcsolót. Felment a második emeletre, megigazította a ruháját, és becsöngetett a kettes számú lakásba. Nemsokára neszt hallott, kulcszördülést a zárban, az ajtó kinyílt, odabent sötét.

– Jöjjön be! – hallotta a mély férfihangot, de látni nem látott semmit, csak körvonalakat.
– Nem lehetne villanyt kapcsolni? – kérdezte, de nem kapott választ. Tehát nem. Ez is a játék, avagy a munka része. A férfi gyengéden megfogta a vállát, irányította, az érintése nem volt kellemetlen. Egy kis fény szűrődött be a függöny mögül a szobában, nagyjából ki tudta venni, hogy egy kis helyiségben van, amiben ágy, szekrény, s talán egy fotel van.
– Tehát akkor, amiben telefonon megegyeztünk. – mondta a férfi, és leült a fotelbe. A nő nyelt egyet, és letérdelt. Érezte, tudta, hogy a férfi fiatal, hatalmas termetű. Valahogy elszállt a félelme. Hallotta a cipzár zizzenését. Már nem volt kérdés. Kezébe vette a félmerev állapotban lévő hímvesszőt, és a szájába vette. Nagy sokára kezdett teljesedni a férfi erekciója.
– Nem vetkőzik le? – kérdezte, de nem kapott választ. Csak a nadrágból elővett péniszen kellett dolgoznia. Nem volt sem túl nagy, sem túl kicsi, talán görbébb és eresebb volt a szokottnál, de neki ez már mindegy volt. Munkaeszköz. De ezzel meggyűlt a baja. Hol gyengéden szopta, hol durvábban, a férfi erekciója olykor lanyhult, máskor erősödött. Nem fért a heréihez, nem izgathatta másképp. A szája elzsibbadt, bevetette a kezét is, felváltva verte és szopta. Egészen elgémberedett a teste, a szája elfáradt, amikor végre halk nyögés hagyta el a férfi ajkát, és elélvezett. Az ondót – finom volt és sok – engedte a szájába fröcsögni. Még gyöngéden körbenyalogatta a makkot, majd felállt. Izzadtan, fáradtan kelt fel. A férfi is felállt, a kezébe nyomta a pénzt, majd vállainál megfogva kivezette.
– Köszönöm, viszontlátásra! – mondta, és becsukta az ajtót.
Sosem volt még ilyen esete. Nem tudta, mit gondoljon, aztán vállat vont. Annyifélék az emberek.

Két héttel később újra hívta. Most más volt a kérés... Nagyjából tudta, mire számíthat, s úgy is lett. Sötét fogadta. Most az ágyra kellett feküdnie, és alulról levetkőznie, felizgatnia magát.