A Szerelem vaksötét

Az az igazság, hogy ez egy közös döntés volt... Hosszú vívódás után döntöttünk úgy, hogy igen, ezt az élményt megírhatjuk, szexualitásunk első napjait megosztjuk másokkal. Részben mert büszkék vagyunk rá, részben mert kíváncsiak vagyunk másoknak mi a véleménye rólunk, és igazán izgalmas is így névtelenül kitárulkozni. Miután a férjem elkezdte leírni emlékeit és gondolatait, amik közül sok dolog nekem is újdonság volt, úgy döntöttem, hogy az én "szemszögemből" (mi másból? ) is érdemes lenne elmesélni a történteket. Én egészen másként éltem át az eseményeket. Bár az élmény hasonló volt szerelmeméhez, a gondolataim sok helyen merőben, és viccesen eltértek az Övéhez képest. Sok helyen valószínűleg Ő is (mint én) meg fog döbbeni az eltérő gondolatvilágunk és érzéseink miatt.
Gondolom, aki olvasta férjem írását nem fog meglepődni, hogy mivel születésemtől fogva vak vagyok, történetemet Braille-billentyűzeten írom, és bár párom központozta a szöveget és kijavította a hibáimat, azért előfordulhat benne még néhány elütés és fogalmazási hiba.
Az én történetem a nyolcvanas évek végén, a 10. születésnapomon kezdődik... bizony, ugye mennyivel korábban? Bár Ádámot már korábban is "ismertem", ez csak annyiban merült ki, hogy időnként hallottam és megismertem a hangját. Úgy emlékszem már nagyon korán megtanultam és megszerettem ezt a finom hanglejtésű, barátságos és vonzó hangot, bár az is lehet, hogy ezt csak utólag képzelem így. Igazából 10 éves koromig a köszönésen kívül nem is nagyon szólított meg.
Tehát úgy kezdődött minden, hogy a 10. születésnapomra szüleim zsúrt rendeztek nekem. No ne képzeljen el senki igazi gyerekzsúrt. Nekem nem voltak barátaim, se igazi társaim, mivel akkoriban még magántanár járt hozzánk és próbált felkészíteni – szüleim szándéka szerint –, a fogyatékosok "tragikus" életére. Szóval ez a "zsúrmeghívás" a rokonaimnak és a szüleim ismerőseinek szólt. Természetesen itt voltak anyám barátnői és apám legfontosabb üzlettársai, barátai, és azok hozzátartozói. Köztük volt Ádám és az Ő szülei is. (Apukámnak és Ádám édesapjának akkoriban indult be első közös vállalkozása. )
– Szia Anna! – hallottam meg Ádám barátságos köszönését, amikor szüleivel beléptek az ajtón... Vajon miért kezdtem el mindig mosolyogni a hangjára? És miért éreztem enyhe bizsergést a gyomromban, a karomon és a hátamon?
– Szia! – mondtam, de olyan halkan, hogy féltem meg se hallotta.