Elengedés és boldogság 1. rész

Húsz éves voltam, amikor a multi csarnokában targoncásként dolgoztam. 2022 elejét írtuk, az ukrán háború épp csak elkezdődött. Egyik nap három új nő jelent meg a soron. Két átlagos, és egy kimondottan szép. Az éledező férfihiúságom a legszebbet választotta.

Ritát.

Kárpátaljai magyar volt, de az apja – ahogy később megtudtam – a ficsúr színész elkötelezettje Kijevben. Ő és az anyja maradtak. Rita szökött.

Ennyi volt a kapcsolatuk a szülőkkel. Semmi. Nem hívták, nem vették fel a telefont, nem keresték a lányukat, nem jöttek el az esküvőre, nem üzentek semmit. Kitagadták. Számukra meghalt.

Számunkra viszont boldogság volt első látásra.

Egy hónap múlva már nálam lakott a nagy családi ház elkülönített részében. Miskolc mellett egy faluban, ahol mindenki mindenkit ismert, és ahol a nővéremet, a huszonöt éves "öreglányt" már évek óta sajnálták a szomszédasszonyok.

Az első olyan éjszakánk, ahol csak mi voltunk, és megegyezés nélkül tudtuk, akarjuk.

Anyámék lefeküdtek, a ház elcsendesedett. A melléképületben, a külön bejáratú szobában Rita állt előttem, és lehullott róla a ruha, mint egy második bőr.

Tizenkilenc éves volt. Meztelenül néztem rá, és a lélegzetem is elakadt.

Haja hátközépig ért, drótszőrű, koromfekete, némi cigányos beütéssel a viselésében – ahogy megvetette a lábát, ahogy félrenyomta a száját, amikor rám mosolygott. A mellei átlagosak voltak, alma formájúak, a bimbójuk a hidegtől vagy a vágytól – ki tudja – már feszesen állt. A teste fiatalos, szinte még gyerekes, a csípője ígéretes ívelésű, a karjai vékonyak, de erősek. És mindenütt teljesen szőrtelen. Sima volt, mint a frissen esett hó.

Nem volt szűz – ezt elmondta előre, és valami fájdalmas árnyék futott át az arcán, amikor kimondta. De amikor először bedugtam a farkam a puncijába, rettentő szűknek éreztem. Olyannak, mintha ellenállna, mintha a teste azt mondaná: nem, nem, nem. Aztán mégis. Mégis beengedett.

Lassan kellett. Nagyon lassan.

Éreztem, ahogy a fala enged – nem szakadva, nem fájdalmasan, hanem egy rugalmassággal, ami szinte természetfeletti volt. Rita a szemembe nézett, az arca hol feszült, hol felengedett. A keze a hátamat simította, irányított. A lábai körém fonódtak, és ahogy mélyebbre kerültem, a teste átalakult – mintha valami ősi, nőies bölcsesség mozgott volna benne, ami tudta, hogyan kell befogadni.

Elmélyülés.