Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. (További információk)
Felizgatott maga történet is. Szívszorító. És felbosszantottak az értetlen hozzászólások is. Azt én is elismerem, hogy amikor megláttam, hogy Kékég a szerzőre én sem erre számítottam. De miért kell elvárni egy szerzőtől (pláne egy ilyen tehetséges szerzőtől), hogy írásai egysíkúak legyenek?
Egy bő órát vártam az olvasás után, mielőtt komment írásba kezdtem volna. Le kellett csillapodnom. Nem csak az írás izgatott fel, hanem a kommentárok is. Nem is tudom megindokolni, mert még mindig remeg a kezem.
Kedves Álmos! Köszönöm a támogatásodat és a már-már epikus hevületű szavaidat. Mindig érdekes látni, amikor valaki ennyire komolyan veszi azt, amit én már inkább csak egy jelenségként figyelek. Régebben talán még energiát is tettem volna abba, hogy reagáljak az efféle megnyilvánulásokra, de az ember idővel megtanulja felismerni, mikor beszél vele szemben gondolat — és mikor csak feszültség keres magának kijáratot. Vannak, akik valahol elvesztették az arányérzéküket, és ezt most hangerővel próbálják pótolni. Nem feltétlenül hibáztatom őket — mindenki abból dolgozik, amije van. És hát, van, akinek ez jutott. Az ilyen „bátorság” különösen lenyűgöző, amikor kizárólag biztonságos távolságból nyilvánul meg. Az ember ilyenkor óhatatlanul elgondolkodik, vajon mennyi maradna belőle, ha nem lenne ott a képernyő. De végül is, mindenki megmutatja magát — ki így, ki úgy. Én ezt már nem zavaró zajként, inkább egyfajta… önvallomásként olvasom.
Én meg a Te írásodat tartottam felháborítónak! Ezen az oldalon nem a stresz élvezők olvasói vannak, hanem olyan emberek akiknek valamilyen érzelmi, hiányosságuk, vagy már nem mgenevezni kívánt problémával randelkeznek.
Az én életemet egy orrvos ezredes pénzéhessége tette tönkre, mert háromszoros dózist - legdrágább amerikai gyártmányú vérnmyomás csökkentőt - szedetett velem 15 éven át. Így az ő zsebe apránként megtelt, mig az én egészséges péniszem megszünt rendeltetés szerűen működni. Nem tudtam baszni többé, mert puha fasszal, egy férfi nem férfi. Ezzel azt akrom kifejezni, hogy én személyesen nen a stresz miatt vagyok itt hanem azt az élményt találom meg legyen az érzéki is, amirte vágyodtam életembe és itt azt megkapom.
Oldal legtermékenyebb íróját kritizáltad! Bizonyára azért mert írigyled, mert rengeteg olasót tud maga mögött. Köztünk magamat is!
Írásomat kizárólag a szerző védelme érdekében tettem, mert nem érdemli meg ezt a támadást.
Tisztelettel, (egy Nyolvanadikat túl élt vén ßaros )
Ez eddigi leggusztustalanabb írás amit itt olvastam. A feléig bírtam, utána csak itt ott olvasgattam bele, hátha csak rosszul kezdődött és majd kialakul, de a vége lett az aminél már elszakadt a cérnám. Ez az írás a Kiskegyed-re való, vagyis oda sem, mert csak a kárt okozza.
Na így működik a média már régóta – Magyarországon nagyjából a Dallas sorozat óta. A cél: érzékennyé tenni. Együttérzővé.
Aztán elérni, hogy mindenen aggódj. Félj. Idegeskedj. Hogy minden történetet elemezz. Beégedjen a fejedbe. Cipeld magaddal. Ne engedd el. Stresszelj rajta.
És az emberek önként mennek bele ebbe. Ma már a stressz elfogadott lett: „Ebben a világban hogyne stresszelnék?”
Közben meg látszik az eredménye. Alig van egészséges ember. A tartós stressz szétveri a szervezetet.
Ezért van egyre több fiatal beteg. A 60–70-es években ez elképzelhetetlen volt. Stressz akkor is volt. Csak nem cipeltük. Nem forgattuk évekig a fejünkben.
Tudom, sokan ezt érzéketlennek fogják tartani. Lehet, hogy annak tűnik.
De egy életünk van. És ha állandó stresszel tesszük tönkre – akár ilyen történetek hatására is –, akkor magunkkal cseszünk ki.
Köszönöm a támogatásodat és a már-már epikus hevületű szavaidat. Mindig érdekes látni, amikor valaki ennyire komolyan veszi azt, amit én már inkább csak egy jelenségként figyelek.
Régebben talán még energiát is tettem volna abba, hogy reagáljak az efféle megnyilvánulásokra, de az ember idővel megtanulja felismerni, mikor beszél vele szemben gondolat — és mikor csak feszültség keres magának kijáratot.
Vannak, akik valahol elvesztették az arányérzéküket, és ezt most hangerővel próbálják pótolni. Nem feltétlenül hibáztatom őket — mindenki abból dolgozik, amije van. És hát, van, akinek ez jutott.
Az ilyen „bátorság” különösen lenyűgöző, amikor kizárólag biztonságos távolságból nyilvánul meg. Az ember ilyenkor óhatatlanul elgondolkodik, vajon mennyi maradna belőle, ha nem lenne ott a képernyő.
De végül is, mindenki megmutatja magát — ki így, ki úgy. Én ezt már nem zavaró zajként, inkább egyfajta… önvallomásként olvasom.
Ezen az oldalon nem a stresz élvezők olvasói vannak, hanem olyan emberek akiknek valamilyen érzelmi, hiányosságuk, vagy már nem mgenevezni kívánt problémával randelkeznek.
Az én életemet egy orrvos ezredes pénzéhessége tette tönkre, mert háromszoros dózist - legdrágább amerikai gyártmányú vérnmyomás csökkentőt - szedetett velem 15 éven át. Így az ő zsebe apránként megtelt, mig az én egészséges péniszem megszünt rendeltetés szerűen működni. Nem tudtam baszni többé, mert puha fasszal, egy férfi nem férfi. Ezzel azt akrom kifejezni, hogy én személyesen nen a stresz miatt vagyok itt hanem azt az élményt találom meg legyen az érzéki is, amirte vágyodtam életembe és itt azt megkapom.
Oldal legtermékenyebb íróját kritizáltad! Bizonyára azért mert írigyled, mert rengeteg olasót tud maga mögött. Köztünk magamat is!
Írásomat kizárólag a szerző védelme érdekében tettem, mert nem érdemli meg ezt a támadást.
Tisztelettel, (egy Nyolvanadikat túl élt vén ßaros )
"Álmoska5"
A feléig bírtam, utána csak itt ott olvasgattam bele, hátha csak rosszul kezdődött és majd kialakul, de a vége lett az aminél már elszakadt a cérnám.
Ez az írás a Kiskegyed-re való, vagyis oda sem, mert csak a kárt okozza.
A cél: érzékennyé tenni. Együttérzővé.
Aztán elérni, hogy mindenen aggódj. Félj. Idegeskedj.
Hogy minden történetet elemezz.
Beégedjen a fejedbe.
Cipeld magaddal.
Ne engedd el.
Stresszelj rajta.
És az emberek önként mennek bele ebbe.
Ma már a stressz elfogadott lett:
„Ebben a világban hogyne stresszelnék?”
Közben meg látszik az eredménye.
Alig van egészséges ember.
A tartós stressz szétveri a szervezetet.
Ezért van egyre több fiatal beteg.
A 60–70-es években ez elképzelhetetlen volt.
Stressz akkor is volt.
Csak nem cipeltük. Nem forgattuk évekig a fejünkben.
Tudom, sokan ezt érzéketlennek fogják tartani.
Lehet, hogy annak tűnik.
De egy életünk van.
És ha állandó stresszel tesszük tönkre – akár ilyen történetek hatására is –,
akkor magunkkal cseszünk ki.
Köszönöm, hogy megírtad. Gratulálok.