Erotikus szakmák 1. rész - Az ács

Szájából, ha éppen nem méretes szögek kandikáltak kifelé, vidám füttyszó fakadt. Délutánonként, amikor a napsugár megette a hatását, és felfelé nyomta a szeszfokot, harsány nótázásba kezdett. Nem számított, hogy a kisváros szélén, vagy a közepén akadt dolga – egyik tető olyan, mint a másik –, szélnek üvöltötte az teljes repertoárját.
Leginkább nyáron szeretett dolgozni, amikor mindenki mást hőguta kerülgetett. Olyankor már délelőtt elővette a leghosszabb és legcsöpögősebb nótákat, és azzal szórta tele a környéket.
– Ezé' nem haladtál semmit reggel óta! – kiáltott fel a felesége a készülő tető irányába.
Hiába látogatta az asszony naponta háromszor, hiába tartott helyszíni szemlét, ő a földről nem láthatta, amit az ácsmester odafentről! Most is éppen kipottyantotta az arasznyi szöget a szája sarkából, és majdnem utána huppant a mélybe a hosszúfejű kalapács is, a feleség hajszál híján nem menekült meg az égi áldástól, ha nem működnének a reflexek...

Mert mit látott az ács az illatos lécek közül? Miközben az asszony kárálását engedte el a füle mellett, a szemközti ház kitárt ablaka mögött egy összegumizott hajú, széles csípőjű nő nyújtózkodott. Mindene terjengős volt, mellei alig fértek a tartójukba, feneke majdnem szétrepesztette az apró bugyit. Ráadásul oda is mosolygott a mesterre, akinek egyből beindult az egészséges fantáziája, s ugyanakkor a kalapács is újra menekülni akart.
Szerencsére a reflex működött, és a feleség is eltávozott a ház tövéből – egy ismerőssel beszélgetve az ABC felé haladt –, így a község egyetlen ácsmestere zavartalanul szemlélhette az egész ablakot kitöltő látványt. Csavart egyet a forgalomban lévő nóták palettáján, és olyanokra zendített rá, egyikre a másik után, amelyek egyértelműen jelezték a keskeny utcácska túloldalára az ő épkézláb szándékát.