A+ A-

Erotikus szakmák 6. rész - A nyomdász, a fűtő és a lány

Későn érő típus vagyok. Mire eldönteném, mi lenne jó nekem, az események megelőznek, és vagy jó irányba sodornak, vagy nem.
Egy ismerős ráhatására felvettek egy nagy cég házinyomdájába. Úgy voltam vele, hogy amíg nem találok más munkát, vagy amíg el nem kezdődnek az egyetemi tanulmányaim, jó lesz ez is, s majdcsak képes leszek megcsinálni, amit mondanak a tapasztalt kollégák.
Arra azonban nem számítottam, hogy egyedül képezem a házinyomda teljes személyzetét! Én voltam a régi, és az új dolgozó is egyben.
Álltam bambán a két, megszólalásig hasonló gépmonstrum között, elneveztem az egyiket - amelyik a bejárattól balra esik - A-nak, társát pedig B-nek. Első napra ezzel ki is merült a tevékenységem, mert az alagsorban lévő műhelyből felhívattak a felettünk tornyosuló szinteken terpeszkedő központba, ahol különféle irodákban számtalan papírt kellett aláírnom.
Másnap a nyomda utcára nyíló helyiségéből a járókelőket figyeltem, és izgatottan vártam, mikor foghatok bele a nagy munkába. Biztosan itt készülnek majd a bürokrácia alapanyagai, a számlák, nyugták, nyilvántartó kartonok és egyéb nélkülözhetetlen kellékei a civilizált világnak...
Harmadik napra már jelentős munkatapasztalattal rendelkeztem, úgyhogy hoztam otthonról olvasnivalót. Néha elbambultam a könyv felett, és az utcán elsiető lábakat nézegettem.
Az ajtó három üveglapja közül sajnos csak egyiken meresztgethettem kifelé a szemeim, a másik kettő rücskös, úgynevezett katedrálüveg volt. Az elhaladó lányoknak ezért csak a bokától combtőig terjedő részét csodálhattam meg, s erre hagyatkozva találgattam, milyen is lehet a számomra rejtve maradó további testtáj.
- Ezt is nekem köszönheted - mutatott az ajtó egyetlen igazi üvegtáblájára a fűtő.
Kérdőn néztem rá.
- Véletlenül jól bevágtam és kitörött. Előtte azon a részen is átlátszatlan volt.
A nyomdász szakma másik érdekessége ő, a fűtő volt. Irodájának nevezett kuckóját csak egy fal választotta el a nyomdától, ott figyelte a kazánok működését, ám ha a lányokat akarta megnézni, vagy éppen társaságra vágyott, akkor átsétált hozzám.
Szívesen leeresztettem a könyvet a kezemből, és végtelenségig elhallgattam a kifogyhatatlan, színes-ízes történeteket. Túl a nyugdíjkorhatáron, rengeteg élményt tudhat maga mögött. Ha számszerűsíteni szeretnénk, legalább 1000 nőt tud felsorolni, akinek a nevére - vagy legalább a helyszínre - emlékszik. Adatok nélkül akár megháromszorozhatjuk a valaha volt áldozatai óvatosan alábecsült számát.
Délután, amikor egyedül maradtam A-val és B-vel, kinyitottam az ajtót és erőteljesen becsuktam. Második kísérletre véletlenül kitörött az alsó kettő, a normális üveg, és egyik a katedrálok közül. Szóltam a fűtőnek a bajról, és kértem, segítsen megoldást találni.
Felballagott az üzemeltetési osztály munkatársához, aki percek alatt elintézte, hogy a helyszínen beüvegezzék az ajtót. Ettől kezdve nem láttam a lányok lábát sem, mert egyforma, kukucskálás-mentes katedrálüveget vágtak be a hiányzók helyére. Börtönben éreztem magam, pontosabban: magánzárkában.
Ahogy teltek a napok, egyre többet tartózkodtam a kazánházban, mert a fűtő ritkábban tudott kimozdulni. Kóstolgattuk ecetnél savanyúbb, saját termésű borát, és mesélte az emlékeit.
- Be kell osztani az élményeket! - mondtam szemtelenül.
- Arra gondolsz, hogy most nem akad a hegyére? - kérdezte, egy szemernyi sértődöttséget sem láttam rajta.
A második hét vége felé váratlanul látogatóim érkeztek. Azért annyira mégsem okoztak meglepetést, hiszen a fűtő - Laci bácsi - már előző nap figyelmeztetett a főnöki vizitre.
Kocsival jötték, és a járdára parkoltak. Ha nem izgultam volna - merthogy akkor láttam életemben először élő vezérigazgatót, élő vezérigazgató-helyettest és még élőbb titkárnőt kurta szoknyájában, jegyzettömbbel -, akkor jót mosolygok azon, hogy ugyanabból az épületből sofőrös vállalati autóval látogattak meg.
Megtekintették a két masinát - A-t és B-t -, majd megkérdezték, hogy az újfajta papír ugye megfelel az érzékeny gépek igényeinek. Bólintottam. Tényleg hoztak a napokban, távollétemben egy kupac, kötegelt papírlapot a másik, régebbi rakás mellé. A gépeknek mindegy volt, melyiket nem használom. A régebbiből meg talán elvitték a felét, jól megfogyatkozott.
Valamit mondtak németül, amit én nem értettem, de A és B talán igen, mert egyikük oldaláról olvasta az idegen szöveget a vezér-helyettes.
Még az ajtóból a legnagyobb főnök barátságosan visszaszólt:
- Jól kijönnek a kollégákkal, ugye?
Gyorsan bólintottam, mert először a fűtőre gondoltam, bár ő csak egy kolléga, ráadásul nem is nyomdász. Vele jól kijövök. Később arra a következtetésre jutottam, hogy elvileg többen dolgozunk a házinyomdában, csakhogy a többieknek több eszük van, s be sem járnak feleslegesen. Ezért nem találkoztunk még sosem! Lehet, hogy én vagyok a régebbi dolgozó? Sőt, lehet, hogy én vagyok a főnökük?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.95 pont (21 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 A57L 2014. 01. 16. csütörtök 05:11
Nagyon jó.
#4 papika 2012. 09. 8. szombat 16:52
Nekem bejött.
#3 genius33 2012. 09. 8. szombat 13:12
Túl hosszú :(
#2 Rinaldo 2012. 09. 7. péntek 09:54
Tul vontatott.
#1 Törté-Net 2012. 09. 7. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?