Épp kijöttem a zuhany alól, amikor hallottam, hogy anyuék hazaérkeznek, és még mindig a ruháról áradoznak és hogy mennyire gyönyörű menyasszony lesz a nénikém. Megint. Megmosolyogtam őket, majd a szobámba mentem, hogy felöltözzem és csatlakozzam hozzájuk. Innentől kezdve, mondanom sem kell halálra untam magam a lányok közt, akik egymás szavába vágva lelkesen tervezgették az esküvő rohadt unalmas részleteit. Mikor a házvezetőnő bejelentette, hogy kész a vacsora, akaratlanul is felsóhajtottam. - Végre valami amiben kedvem lelem! - ezt a megjegyzést bölcsen megtartottam magamnak és csak suttogni mertem magam elé. Apámék nélkül kezdtünk hozzá, mivel - ahogy anyuék megjegyezték - még mindig a bárban ücsörögtek. Biztos voltam benne, hogy igazuk van, továbbá abban is biztos, voltam, hogy épp fiatal lányok főiskolai tanulmányaihoz nyújtanak anyagi segítséget, a bugyijukba tűzdelt kis címletű bankjegyekkel. Újabb gondolat, amit nem osztottam meg az asztaltársasággal. Helyet foglaltunk a tágas ebédlőben. Az asztalfőn a nénikém, jobbján anyu, balján jómagam, Liz pedig a mellettem lévő helyet választotta. A társalgás továbbra is az esküvő részleteinek kitárgyalása körül folyt. Bár próbáltam lépést tartani és derekasan küzdöttem, hogy ne veszítsem el a beszélgetés fonalát, kb. 10 másodperc elteltével a gondolataim már messze jártak. Ami azt illeti nem is olyan messze, hiszen gondolataim tárgya csupán pár centiméter távolságra volt tőlem. Átkapcsoltam robot pilótára, és ábrándoztam, tervezgettem az estét. Rág-rág-rág-rág-nyel. Rág-rág-rág-rág-nyel. Épp a kólámba ittam bele, hogy kicsit könnyebbé tegyem a falat útját, amikor egy kéz markolta meg a tervezgetés miatt kemény farkamat. Eddig nem is tudtam, hogy lehet orron keresztül colát köpni. Köhögve, prüszkölve próbáltam megszabadulni a tüdőmbe került szénsavas folyadéktól, mire minden szem rám irányult.
- Daniel, kicsikém, minden ok? - kérdezte anyám és már állt is fel az asztaltól. Sietve és kicsit ijedten intettem le, jelezve, hogy megmaradok.
Egyszer amikor étteremben vacsoráztak apámmal, az egyik vendég félrenyelt és a főpincér bravúrosan végrehajtott Heimlich manőverrel megmentette a szörnyű fulladásos haláltól. Anyám a következő hétfőn már elsősegély tanfolyamon ült és megtanulta csínját-bínját az elsősegélynek. Nem mintha nem találtam volna remek dolognak ezt, de anyám onnantól fogva, hogy letette a vizsgát, folyton az alkalmat leste, hogy valakit sikeresen megmenthessen. Elég ijesztő a lelkesedése. Mikor már arcomat törölgettem a szalvétámmal, a hölgyek visszatértek az eredeti topikhoz, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy egy "tejóistenmegvagyzakkanvatenő" pillantást vessek a mellettem ártatlanul eszegető Lizzy angyali arcocskájára. Szemében értetlenkedő kifejezés, ajkán természetfeletti erővel visszatartott hisztérikus vihogás.
- Mi van? - kérdezte hangtalanul tátogva. Én csak a fejemet ráztam, alig észrevehetően válaszul.
Volt valami a pillantásában, amiből arra következtettem, hogy a játéknak még nincs vége. Azt hiszem túlságosan is élvezte az előző közjátékot. - Most én jövök! - gondoltam és a sliccem lehúzva, szabadjára engedtem a fenevadat, aki fejét felcsapva, merev nyakkal emelkedett ki a nadrágom rejtekéből, az asztalterítő áldásos leple alatt, így még ha valaki mögém állt volna, akkor sem láthatott volna semmi konpromitálót. Ismét a poharamért nyúltam és hogy azt előre gondoltam, a kicsi kacsó újra támadott. Ahogy galád keze rátalált a csupasz farkamra, egy ijedt csuklás szaladt ki a száján, én pedig mondanom sem kell, megint beleprüszköltem a poharamba, de ez alkalommal a kitörő nevetésem volt az ok. Ijedtségnek álcázva a reakciómat Lizzy felé fordultam, a többiekkel egyetemben.
- Hékás ne ijesztgess! - mosolyogtam szélesen.
- Minden rendben prücsök? - kérdezte most Eve néni.
- Persze, csak valami keményre bukkantam! - mondta arcátlanul kétértelműen, ami viszont engem késztetett pironkodásra.
- 1-1 - tátogta felém, mikor ismét kikerültünk a érdeklődés középpontjából, majd visszatért a vacsorájához és én is az enyémhez.
Már meg sem lepődtem, mikor a kutató keze visszatért és először erősen megmarkolta, majd lassan érzékien le-fel kezdte simogatni a fenevadat, aki erre hálásan kezdte emelgetni a fejét. Egyre kevésbé tudtam a vacsorámra koncentrálni. Az elején még próbáltam, figyelmeztető pillantásokat küldeni felé, de mivel rám sem nézett, ezen próbálkozásaim hasztalannak bizonyultak, mint ahogy az is, hogy a csípőmet elhúzva próbáltam kiszabadulni. Az élmény egyszerre volt kimondhatatlanul izgalmas és átkozottul rémisztő. Ahogy a simogatás folytatódott, úgy kezdtem egyre erősebben szorítani a villám és a késem. Egy külső szemlélő, ha alaposabban megfigyelt volna, valószínűleg azt a következtetést vonta volna le, hogy súlyos belső feszültségtől vezérelve, épp abbéli belső késztetésemet próbálom legyűrni, hogy kinyírjam az egész családom.(...)
Eve nénikém esküvője 2. rész
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 9.13 pont (275 szavazat)
Főleg a vége... 
