A+ A-

Promesse de 3o Jours

Fejfájás..Kurva...Kibaszott...Fejfájás... PORQUI!?
A reggeli hírekre nyitom ki a szemem, majd nagyon lassan lecsurran valahonnan felülről a tudatom ép részébe a felismerés hogy egész éjjel ment a tévé. Egész hajnalban... Fülelni kezdek... Néma csönd... Annak az esélye, hogy bárki rajtam kívül fent legyen ebben a koszvadt lakásban egyenlő a nullával. Megpróbálok felülni, de ezzel csak azt érem el hogy legurulok a padlóra, mint egy feltekert rongyszőnyeg. Fáj a fejem bassza meg, és alig tudok mozogni. Alig emlékszek a tegnapra... Várjunk... Kicsit összehúzott szemöldökkel kezdem méregetni a velem egyvonalban lévő falról leakasztott képeket, majd megpróbálok felállni. Teljesen győzelem... Szóval akkor, most kezdjünk is el azon agyalni hogy mi történt tegnap.
"Remie... park..." - Egy szájhúzás kíséretében áldom magam hogy még erre is emlékszek. "A bár..." Itt megállok az agyalásban egy röpke pillanatra, és az ajtó felé nézek. A név úgy zendül fel bennem, mint valami református templom harangjai, majd mintha rövidfilmet vetítenének a fejemben megrohannak az emlékek. Először vigyorogni kezdek, aztán pedig kevés kell ahhoz hogy el ne bőgjem magam... Két férficsoport létezik az életemben. Azok akiket csak dugni jó, másra nem igazán alkalmasak. Naná, ezek vannak többen... Minden utcasarkon, minden bárban... És vannak azok akik nem adják könnyen magukat, viszont intellektuális gondolkodásmódra képesek, azonkívül hogy érzékborzolóan kívánatosak. Ezen csoportba eddig két ember fészkelte be magát. Remie, és... Racine... És Racine majd nem meg volt... Na jó, azt hiszem jobb lesz ha abbahagyom ezt a fajta gondolkodást és kihúzok a fürdőszobába. Mióta itt van azóta valahogyan én is elékezdtem hülyeségeken filozofálgatni. Leginkább rajta...
Majdnem felkiáltok ijedtemben, amikor találkozok a tükörben magammal. A hajam úgy áll mintha áram futott volna végig az egész testemen, és nem a természetes színe miatt lenne ilyen sötét, hanem a hamutól, az arcom pedig olyan nyomott mintha egy pillanatot sem aludtam volna. Hogy a kibaszott életbe fogok én így utcára menni? Húzzak zacskót a fejemre?! És mindez azért a megaláztatásért, amit tegnap el kellett viselnem egy kis pisistől... Megáll az eszem... Nem ismerek magamra...! Tegnap simán megmásztam volna egy kis szaros 17 évest, aki még azt se tudja valójából, hogy honnan jött!? És bealszik... És megitta az eddig felhalmozott összes piámat, ami egy vagyonba került! Nem tudom őszintén szólva, hogy miért nem bírom túl tenni magam ezen az egészen. A legjobb lenne, ha elfejteném tényleg, mert nem sok jó sülne ki belőle, ha Racine rájönne mit csináltunk majdnem az éjszaka. Enyhén idegbajt kapna... Mégis amikor megpróbálom a hajam egy fésűvel és pár csepp vízzel elviselhetőbbé tenni odatéved a pillantásom a fürdőkádra, és minden eszembe jut. Minden... Hirtelen felkapkodok pár cuccot, és mint aki magának is simán képes lenne bemesélni, hogy siet valahova, kimenekülök.
Nevezhetném a helyzetet, komikusnak, nyerőnek, vagy bárminek. Mégis csak egy fanyar mosollyal tudom kommentálni a hálószobámban zajló majdnem mennyországot az üres sörös dobozok társaságában. És hogy mi bajom van? Nem tudom, egyszerűen keserű elégedetlenség rázza végig a testem minden egyes porcikáját. Sajnos valahol évekkel ezelőtt sikerült elvesztenem a naivitásomat is a szüzességemmel együtt, ezért rögtön tudom hogy az elmúlt pillanatokból egy porszemnyi emlék sem maradt mostanra. A csókok ízéből ítélve is azt kell megállapítanom, hogy Racine még enyhén fogalmazva is sík részeg volt, tehát emlékek, vagy komolyabb folyamatok tárolására valószínűleg nem volt képes. A problémát inkább az jelenti, hogy nem ittam eleget ahhoz, hogy az emlékeim eltűnjenek. Igaz egy egyenes vonalon még mindig nem valószínű, hogy végig tudnék menni, de sajnos még mindig józanabbnak tudhatom magam, mint a szobámban pihenő személy...
- Damien... - Nem igazán rettenek meg Racine nyöszörgő hangjától, inkább csak meglepődök. Elég visszanéznem a vállam felett, hogy meglássam a betegesen ittas fejet, és kis hijján tényleg a röhögés fog el, hogy ez a srác mennyire járatlan még piálás terén. 18 évesen én már szinte az összes párizsi kocsmán túl voltam, és meg voltak a legvadabb kalandjaim. Racine? Racine inkább tűnik egy kis ártatlan virágszálnak, mint vérbeli férfinak. Most is egy szál megnyúlt pólóban, és alsónadrágban szédeleg ki, eléggé mutatva a tegnapi piálás utórengéseit. -Mit csinálsz? - amint észreveszi szemrehányó pillantásomat nekidől a falnak, hogy kicsit józanabbnak tűnjön. Lilás szemei fakóak, és alig látszanak a sűrű szempillák fogságától. Szinte idáig érzem, hogy sajog a feje, és hányingere van...
- Szerinted mit csinálok? Összepakolom az általad kint hagyott szemetet... - Próbálok inkább tényleg a szemétre koncentrálni, de az akaratom semmit sem ér... pedig már sikerült elérni hogy kerek 5 percen keresztül ne gondoljak rá. És most megint itt van.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.08 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 v-ir-a 2011. 09. 24. szombat 23:35
nagyon tetszett, kár h nem írtál többet..
#1 Törté-Net 2009. 04. 29. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?