A szerelmet tanultuk 7. fejezet - Nyári előkészítő

Lassan pergett az idő. A karácsonyi szünet után az egyik óraközi szünet után leült mellém a padba a Kata, és közelhajolva hozzám, halkan beszélni kezdett az általános zsongásban.

– Köszönettel tartozom neked.

Kérdőn néztem rá.

– Itthon volt a Karcsi, és igazad volt, nagyon rosszul esett volna, ha hazudnom kell neki. Így is voltak rossz pillanataim, de ez csekélység volt ahhoz képest, amit akkor éreztem volna, ha szabadjára engedjük magunkat a kiránduláson. Köszönöm. – mondta, és adott egy puszit az arcomra, aztán a helyére ülve ott hagyott.

A szalagavató bálra, hazaengedték a Karcsit, és Kata végre büszkélkedhetett partnerével. Örültem is neki, mert nem kellett ellenállnom a kísértésnek. Más lány, nem jelentett gondot a hűségemre nézve, Kata viszont komolyan veszélyes volt.

Ő egész este olyan volt, mint egy világítótest. Sugárzott belőle a boldogság, amin nem lehet csodálkozni, mert jól mutattak együtt ketten, a Karesszal. Látszott, hogy majd elolvad a szerelemtől, és a fiú kedvesen viszonozta a kapott érzéseket.

Március tizenötödikén, megint valami ostoba társadalmi munkán kellett részt vennünk. A fatelep járt az eszemben, ahol először láttam Katáékat ölelkezni, és azt hiszem, benne is felébredtek az emlékek, mert kutya rossz kedve volt egész nap. A francba kívánta megint a hadsereget, és igaza volt, mert oda is való az egész.

Akkoriban kezdődött, hogy komolyabban rákaptam az elektronikára, és barkácsképességemet mindenféle akusztikai kütyü javítására, szerkesztésére fordítottam. Az ismerőseimből alakuló zenekarnak, hangtechnikára volt szüksége, és mert valamennyire értettem hozzá, gyártottam nekik ezt-azt. Előbb csak egy kisteljesítményű keverőerősítővel kezdtem a barkácsolást, aztán hangfalat, nagy basszuserősítőt, meg visszhangosítót készítettem nekik. Sok időm volt, mert a tanulás könnyen ment, ezért dolgozhattam, amennyit csak akartam. Rövidesen kész volt az egész zenekari cucc, én pedig állandó tag lettem közöttük. Esténként a próbákra összeraktam a szerkót, aztán meg elcsomagoltam, amikor vége volt a gyakorlásnak. Eleinte nem hívták őket sehova fellépni, de az évzáró közeledtével, már fél órás repertoárjuk volt, amivel már meg lehetett szólalni. A közeli kultúrházban kaptak fellépési lehetőséget, és én, mint technikus, állandó tagként velük voltam.