Édes hármas

​A csend, ami az irodában ült, olyan sűrű volt, hogy szinte tapintani lehetett. Zsófi pillantása rajtam pihent, és abban a néhány másodpercben, míg szavak nélkül fürkészett, valami megváltozott közöttünk.
– Valami baj van? Olyan szomorúnak tűnsz – kérdezte a kolléganőm, Zsófi, és a hangjában éreztem a melegséget, ami túlmutatott a szimpla együttérzésen. Az ujjai idegesen doboltak az asztalon, de a szeme egyre mélyebbre hatolt az enyémbe.
Egy darabig csak néztem az iratokat, aztán halkan megszólaltam.
– Anyukám beteg lett.
– Jaj, ne... Mi történt vele? – kérdezte, és közben a széke közelebb siklott az asztalomhoz. A térdünk majdnem összeért. A parfümje, valami virágos illat, körülvett, és egy pillanatra elfeledkeztem a válaszról.
– Bakteriális tüdőgyulladása van. Először még azt hittük, hogy csak egy erősebb influenza. Magas láza volt, köhögött, és napról napra gyengébb lett. Tegnap este viszont már alig kapott levegőt, úgyhogy bevittük a kórházba.
Zsófi keze ekkor az enyémre csúszott az asztalon. Meleg, puha érintés volt, ami végigsimított az ujjaimon, majd megpihent a csuklómon.
– Most már kezelik, de nagyon gyenge. Az orvosok szerint minimum két hétig bent kell maradnia. Infúziót és erős antibiotikumot kap, és oxigénre is szüksége van. Azt mondták, szerencsére jól reagál a kezelésre, de utána még hosszú otthoni lábadozás várható.
Nagyot sóhajtottam. Zsófi ujjai lassan köröztek a csuklómon, a bőröm bizsergett az érintésétől.
– Már most félek attól, mi lesz, amikor hazajön. Valószínűleg még hetekig alig lesz ereje. Sokat kell majd pihennie, és szerintem a legegyszerűbb dolgoktól is hamar elfárad majd.
– De akkor hogyan fogsz dolgozni? – kérdezte Zsófi, és a másik kezével a combomhoz ért, alig észrevehetően. A tenyere megnyugtatásul felfelé csúszott a szoknyám anyagán.
– Szerencsére a mostohaapám el tudja intézni, hogy ha anya hazajön, egy ideig otthonról dolgozhasson. Egy biztosítónál dolgozik, és a munkája nagy részét meg tudja csinálni számítógépen keresztül. Így legalább nem kell rögtön visszamennie az irodába.
Elhallgattam egy pillanatra, majd lesütöttem a szemem. Zsófi felemelkedett, hogy mellém álljon, a keze a hátamra simult – melegen, simogatóan.
– Tudom, hogy meg fog gyógyulni – mondta halkan. – Az orvosok is ezt mondják. Mégis nagyon rossz érzés lehet. Tegnap este, amikor bevittétek, annyira rosszul nézett ki... Azóta is folyton azon gondolkodsz, hogy vajon hogy van.