Anya és feleség 1. rész

A Budai irodaház tizenkettedik emeletén az ablakból az egész város látszott. Idősebb Nagy Vilmos, a cégbirodalom ura pontosan oda ültette a fiát, ahonnan beláthatja majd az egész életét. Legalábbis ezt hitte.

– Holnap a Kovács-irodába mész – dobta az asztalra a dossziét. – A válóperes szakvizsgához kell egy ügyvédi iroda, ahol a gyakorlatod töltöd. Kovács Valéria a legjobb. Nála nincs jobb.

Vilmos – a huszonkét éves, atléta testű, ám Ann Ward arcvonásait idéző srác, aki a jogi egyetemre járt – csak bólintott. Tudta, hogy apjával nem lehet vitatkozni. A hatvanhat éves, szürkeinges, mégis eleven tekintetű vállalkozó karót nyelt az elvekben, de a fiát mindennél jobban szerette. Csak nem mutatta.

Aznap este, amikor hazaért a budai villába, Mária, az édesanyja a nappaliban ült, lámpa mellett olvasott. Negyvenkét éves volt, de alig múlt harmincnak látszatra. A Szépségszalontól tíz percre lakott, fodrászhoz hetente járt, konditerembe is. Teltkarcsúság, finom ívű csípő, hosszú barna haj, amit most kontyba fogott. Arca nem volt klasszikus szépség – inkább az a fajta nő, akit észre kell venni, aztán soha többé nem lehet elfelejteni.

Vilmos belépve megállt az ajtóban. Ahogy az anyja felemelte a tekintetét a könyvből, a srác gyomra összeszorult. Megint. Évek óta történt ez vele, valahol attól kezdve, hogy az egyetemi haverokkal elmentek arra a pesti szórakozóhelyre, és az első pia után rájött, hogy egyetlen lány sem hasonlít az anyjához. Azóta kereste, és azóta nem találta.

– Fáradt vagy, kisfiam? – kérdezte Mária, és felállt, hogy a kezét a homlokára tegye. – Lázad nincs, de a szemed fáradt.

Vilmos megpróbált lazán mosolyogni. Nem ment. A keze akaratlanul is az anyja csuklójára simult. Finoman, alig észrevehetően. Mária nem húzta el.

– Csak a nap – mondta a srác. – Apa megint gyakorlati helyet keres nekem.
– Kovács Valériához mész, igaz?
– Honnan tudod?
– Apád már hetekkel ezelőtt mondta. Utánanézett a nőnek. Jó családból jön, szakmailag kiváló, és...

Mária elhallgatott. Valami furcsa fény villant a szemében. Féltékenység? Vágy? Vilmos nem tudta eldönteni. Abban a pillanatban csak a mellét látta, amint a pamut felső alatt lassan emelkedik és süllyed, és a bőrén azt a parfümöt érezte, amit apja minden karácsonykor vett. Chanel – Coco Mademoiselle.

– És? – kérdezte a fiú rekedten.