Anya és feleség 2. rész

A boldog házasság első két évében minden tökéletes volt. Vilmos levizsgázott, átvette az apja cégének egy részét, de igazából csak papíron. Valéria irodáját pedig kibővítették. Mária és Idősebb Vilmos büszkék voltak. A fiatalok hetente jártak át vacsorázni, az anyós láthatóan imádta a menyét. Talán túlságosan is.

Idősebb Vilmos hatvannyolc éves volt, amikor infarktust kapott. A kertben ült, a rózsák között, a kezében egy könyvvel. Mária hívta be ebédre, de az apja nem felelt. Mire a mentő kiért, már nem lehetett segíteni.

Vilmos a temetésen nem sírt. Utána igen. Valéria három napig nem engedte ki a kezei közül. Mária néma volt. Ült a nappaliban, nézett ki a fejéből, és nem evett.

Aztán egy este, amikor a sötétedés már ellepte a szobát, Valéria megszólalt:

– Anyának át kell költöznie hozzánk.

Vilmos felkapta a fejét.

– Mi?
– Magára ne hagyjuk – mondta a felesége, és a hangjában nem volt kérdés. Csak tény. – Nálunk van hely. Budai villa, medence, nagy kert. Anyád szereti a kertet. Itt jobb lesz.

Vilmos nem ellenkezett. Tudta, hogy Valériának igaza van. Azt is tudta, hogy valami mást is jelent ez a döntés, de akkor még nem merte megfogalmazni.

Mária egy hét múlva költözött be. A saját lakását kiadták egy jól menő német párnak, aki örült a panorámának. Mária hozta a ruháit, a könyveit, a fényképeket. Az egyiken Vilmos négyéves, és apja tartja a kezét.

Az első hetek furcsák voltak. Mária csendben volt, sokat ült a medence mellett, nézte a vizet. Vilmos nem tudta, hogyan szóljon hozzá. Valéria viszont természetesen mozgott a hármasban. Főzött, intézkedett, beszélgetett. És egyszer, az egyik ilyen vacsora után, amikor Vilmos éppen pakolt be a mosogatógépbe, Valéria odalépett hozzá a konyhában.

– Tudnom kell valamit – mondta, és a fiú érezte, hogy a felesége komoly. – Vilmos, te nem csak anyaként tekintesz Máriára, ugye?

Vilmos kezében megállt a tányér.

– Miért kérdezed? – suttogta.
– Mert látom rajtad – válaszolta Valéria, és a hangjában nem volt vád. Inkább kíváncsiság. – Ahogy nézel rá. Ahogy beszélsz róla. És ahogy mellettem vagy az ágyban. Néha úgy érzem, mintha őt keresnéd bennem.

A csend feszült volt. Vilmos letette a tányért, és a felesége elé állt.

– Igen – mondta végül. A szava úgy jött ki, mint a sóhaj. – Igen, úgy van. Szeretem anyámat. Nem csak úgy. Másképp. Mint egy nőt... de téged jobban.