Péter és Krisztina 3. rész

Szavazás átlaga: 8.5 pont (10 szavazat)
Megjelenés: ma
Hossz: 6 082 karakter
Elolvasva: 72 alkalommal
Másnap reggel korábban ébredtem a szokásosnál. Az ablakon keresztül szűrődött be a novemberi nap első gyér fénye. Hideg volt, odakint valaki már tüzet rakhatott, mert a füst csípős szaga beosont a réseken át. De én csak ültem az ágyamban, és nem tudtam eldönteni, amit előző este átéltem, álom volt-e vagy valóság.
Krisztina egész nap kerülte a pillantásomat. Nem jött át, nem kopogtatott, sőt még a lépcsőházban is úgy tett, mintha nem is ismerne. Egyedül maradtam a gondolataimmal, és nem tudtam, hogy mit rontottam el. Este aztán Juliska hozta be a vacsorát.
– Fiatalúr, nagyon le van törve – mondta, miközben leemelte a tálcát. – Valami történt? Ugye nem... nem miattam?
Csak megráztam a fejem, és próbáltam elmosolyodni. De nem ment. Juliska láthatóan zavarban volt, talán megérezte, hogy a tegnap esti titkunk árnyékot vetett rám.
– Ha beszélni akar, én itt vagyok – tette hozzá, majd szinte hangtalanul kisomfordált a szobából.
Az éjszaka ismét álmatlanul telt. A falon túl néha neszezést hallottam. Egy ajtó nyikorgott, egy lépés a szőnyegen... majd csend. Hajnalban mégis elaludtam.
Az iskola másnap is egyhangúan telt. A háború most már nem csak rádióhírekben létezett. A város felett egyre gyakrabban jelentek meg gépek, és esténként a házmester parancsára a pincébe kellett vonulnunk, ha megszólalt a sziréna.
Egyik ilyen este történt. Lent ültünk a dohszagú óvóhelyen, szorosan egymás mellett. A gyertyák gyengén világítottak, és mindenki idegesen hallgatta a távoli robbanásokat. Krisztina ekkor lépett be, egyenesen hozzám jött, leült mellém, és a kezembe csúsztatta a sajátját. A szíve gyorsan vert. Nem nézett rám, én sem szóltam. Csak a kezünket szorítottuk össze, mintha ettől a mozdulattól minden bomba távol maradna.
– Félek – suttogta halkan.
– Én is – válaszoltam.
Aztán csak ültünk. Sokáig. Ez nem volt szerelem. Vagy legalábbis nem csak az. Ez valami mélyebb volt, valami olyan, amit nem lehetett kimondani, és amitől egy pillanatra a világ újra rendben volt.
A következő napokban Krisztina újra nyitott lett felém. Mintha semmi sem történt volna. Nevetgéltünk, újra felmentünk a padlásra, új verseket írtam, ő pedig úgy hallgatta, mintha azok valóban értékesek lennének. Egy este, mikor már sötétedett, a kuckónkban ültünk, amikor egyszer csak a kezembe nyomott egy borítékot.
– Ne most nyisd ki. Otthon, egyedül.
Ez csak a történet kezdete, még 3 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
A szavazáshoz VIP-tagsági szükséges!
Szavazás átlaga: 8.5 pont (10 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
veteran
ma 04:20
#2
Akár valódi történet is lehetne.
1
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1