Újból 1. rész

Hajnali három. A telefon rezeg, aztán csörög is. Csak nézem a kijelzőt. Nem mozdulok, nem gondolkodom, csak bámulom. Valami nem stimmel. Ismerős név, ismerős betűk, de az agyam még nem rakja össze.
Böbe. Böbe?!
Mi a fene lehet ilyen sürgős? Kivel van baj? Aztán, mielőtt felveszem, kiszökik belőlem a káromkodás. „Mi a faszomat akarsz? ” De a telefonba csak annyit mondok:

– Mi a baj? Geri beteg? – Kérdeztem.
Geri az én kisfiam. Hat éves. Ha vele van valami...

– Nem, Zitus – mondta, és elcsuklott a hangja. – Keservesen, vigasztalhatatlanul sír.
– Gyere, kérlek.
Böbe a volt nejem. Zitus az új gyereke. Az új apától. Az „új élet” része. Még nincs egy éves. És most sír. És én keljek fel hozzá?
Felültem az ágyban, le sem tettem a telefont, csak húztam magamra a nadrágot, kerestem a pólómat. Az agyam már kezdett beindulni, de csak kérdéseket hányt a belsőmből. Miért nem az a fasz nézi meg, akitől van a gyerek? Hol az az idióta, aki tönkretette a családunkat? Baleseti sebész! És a gyerekorvos doktornő is fel van kérve, hogy ha bármi van, akár éjjel is menjen ki Gerihez, ha én nem érek rá. Miért én? De már húztam a cipőmett. Mert lehet, hogy baj van. És mert ott van Geri is.
És mert akármennyire is gyűlöltem, hogy még mindig rángat éjjel, ha a gyerek sír, megyek. A kurva életbe, megyek. Felesküdtem rá. Gyerekorvos vagyok, igaz, gyerekortopédiára szakosodva.
Hála az égnek, Zitának csak bélgörcsei voltak. Ismerős sírás volt, már hallottam ilyet sokszor. Finoman a hasára fektettem, alányúlva körkörösen masszíroztam a kis pocakját, aztán a térdemre vettem, ringattam. Lassan, nagyon lassan elcsendesedett. A szoba félhomályában Böbe csak állt mögöttem, mint egy árnyék.

– Megnyugodott – mondtam halkan, és letettem Zitát a kiságyra. Először a kislányra néztem, aztán Böbére.
– Hol van az apja? – Nem jött válasz, csak egy kis sóhajtás.
– Miért nem a doktornőt hívtad?
– Nincs rá pénzem – szólalt meg végül Böbe. – Meg már nem is hívnám.
– Szoptatsz még? Mit ettél tegnap?
– Töltött káposztát, a fagyóból. Három napja azt eszem.
Na, itt borult bennem a bili, öntötte el agyamat a szar. Elszorult a gyomrom, nem csak a hallottaktól, hanem attól is, amit láttam.