Lángoló börtön 1. nap

2008 nyara. Flinn Ashton-t két, kék egyenruhás, gumibotos börtönőr kísért a cellájához az első napján, a New-Mexico állami Desert Fegyintézetben.
Középmagas, 30 éves, fehér férfi volt sötét, rövid hajjal, sovány testalkatú, néhol feminím vonásokkal, ami karcsú törzsére, formás csípőjére és kerek, feszes fenekére utalt, valamint szőrtelen, sima arcára. A börtön elítéltjeinek szabványosított narancssárga overált hordott. Alapjáraton egy félénk emberként ismeretes, így teljesen meglepő, hogy egy ilyen típusú alak egyáltalán bekerülhet ide. Az őt kísérő börtönőrök persze kárörvendően vigyorogtak egymásra, mivel az előttük kullogó alapanyagból igen hamar tökéletes,, señorita" jelölt válhat a rácsok között.
Flinn arcáról le lehetett olvasni a helytől való félelem különböző nyomait. Nem csupán a nyomasztó atmoszféra keltette benne ezt az érzetet, hanem a tudat, hogy mi lesz itt a sorsa.
– Új hús! – kiáltotta el magát az egyik smasszer, botjával hangosan megcsapva a rácsokat, szándékosan ide vonva a rabok figyelmét a jövevényre.
A várható hatás pedig nem maradt el. Különböző rasszú, tetovált férfiak nyúlkáltak kiéhezetten a rácsok közül, fütyörésztek, kiabáltak utána:

– Hmmm! Új husika!
– Húúú, de megbasznám!
– Hé, ide tegyék! Ide tegyék!
– Mi van, cicus?!
Ez még jobban felkorbácsolta a kétségtelenül erős kisfiús bájjal rendelkező férfi rémületét.     Miután végighaladtak mellettük, egy keskeny folyosó után egy másik nagyobb helyiségbe érkeztek, ahol a cellákat már nem rácsok, hanem vastag betonfalak és páncélozott, kis, kinyitható ablakú ajtók határoltak. Ide kerülnek az igazán veszélyesek.

– Nem... – hebegett hirtelen Ashton pánikolva – Ez valami félreértés! M-miért hoztak ide?!
– Nem volt máshol hely. – vonta meg a vállát nem törődve a jövevény sorsával az egyik őr – Nyugi! Az cellatársad kedves pasas. Csak tedd azt, amit ő mond!
Flinn azonban egyre hevesebben kezdett tiltakozni az egész ellen. Ez már akkora méreteket öltött, hogy a két börtönőrnek meg kellett őt ragadnia a karjánál, majd miután kitárták a leghátul lévő cella ajtaját, behajították oda a bepánikolt férfit, majd rázárták az ajtót, ezt kiabálva utána:

– Örülj, Bull! Lett egy új játszótársad!
Ashton ekkor egész testében remegve, arra a bizonyos Bull-ra nézett.
Egy nála egy fejjel magasabb, kidolgozott, jelentős izomzattal rendelkező, félmeztelen afroamerikai férfit látott maga előtt. Hasonlóan Flinn-hez, ő is a harmincas évei elején járhatott (igaz, ezt a négereknél nem lehet mindig megállapítani). Arca meglepően nem volt olyan durva, mint amire az elején számított, hanem egy ahhoz képest nyugodt, jóképű férfi behatását keltette, természetesen a feketékre jellemző tág orrcimpákkal és vastag ajkakkal. Sima, feszes, néhol különböző tetoválásokkal díszített, izzadságtól csillogó bőre szinte éjfekete volt. Álla alatt, valamint izmoktól duzzadó mellkasán enyhe rövid szőrzet volt látható. Hosszú, összefogott raszta haja volt, olyan jamaikai módi szerint. Karjain termetes tricepsz, bicepsz, amik erőkifejtés közben méretük duplájára duzzadhattak. A már említett izmos mellkasa alatt kockahas húzódott, törzse pedig viszonylagosan vékony volt.
Atletikus, modell alkat, keveredve egy tornász, egy kosaras, egy focista és egy testépítő adottságaival. Kerekre, keményre, nagyobb méretűre edzett hátsója is feltűnő volt, valamint szintén izmoktól duzzadó combjai is. Világosabb pigmentáltságú tenyerei és talpai arányosan megtermett testéhez képest nagyok voltak. A két izmos lába között, a narancssárga, fegyenceknek szabványosított overálon keresztül kidudorodott valami, feltételezhetőleg a férfi nagy méretű pénisze. Egyedül csak az a szűk overál volt a testén, másutt teljesen meztelen volt.
Neki háttal látta meg először, amikor az alacsony belmagasságú, szűk cellában található, plafonra felszerelt rúdon kapaszkodva húzódzkodott. Egész teste megfeszült, főleg a kar izmai, amikkel felhúzta magát, a széles, de a csupasz, széles hátán lévő izmok, valamint a fenék és a comb izmai is.
Mezítláb volt.
Megszakítva eddig folytatott testedzését, a rémülten az ajtónak feszülő Flinn-hez fordult, izmoktól duzzadó karjait összekulcsolva, flegmán nézett az újonnan hozott börtönlakóra.

– Összehugyoztad már magad?! – kérdezte szarkasztikusan. Mélyen zengő, erőteljes, mégis bizarr módon nyugtató hangja volt.
Flinn azonban nem válaszolt. Bull folytatta:

– Gondolom, nem emlékszel rám.
– M-m-miért? – hebegte végül elgyengült hangon – I-ismerjük egymást?
A raszta félisten vigyorogva hümmögött, majd lassan felé közeledve felfrissítette a memóriáját: – Két évvel ezelőtt, a szemét, rasszista főnököm meggyilkolásával vádoltak. Te voltál az ügyvéd! De elbasztad! Mit is mondtál akkor?! ,, Valld bűnösnek magad, és akkor maximum csak két év”, mi?!
Kibaszott kis, sápadtseggű köcsög! Te jutottál ide!

– B-biztos... összekeversz valaki mással...
– Flinn Ashton! Ez a neved, mi?! Így hívnak, ribanc?!
A rémült rab előtt pedig leperegtek az élete filmkockái. Valóban emlékezett rá, hiába tagadta. Bár övé volt a fent megnevezett afroamerikai férfi ügye, mindazonáltal direkt hanyag munkát végzett, mivel a kliense akkor nem tudott vastag gázsival szolgálni a védelme érdekében. Szándékosan hagyta, hogy a hűvösre kerüljön, és ehhez a néger fickó iránti előítéletei is hozzájárultak. Akkor még nem is tudta, hogy ezzel sikerült egy illusztris ellenlábast találni magának.
Bull pedig folytatta a szembesítést, polgári nevén Hakim Jamesson.

– 20 évig kell itt rohadnom!
– S-s-sajnálom... – dadogta rémülten.
Eközben a felbőszült, sötét bőrű izomkolosszus hirtelen felé rontott, majd megállt előtte egészen közel, dühösen bele fújtatva Flinn arcába, két kezével a falat támasztva, elvágva a lehetséges menekülési útvonalakat. Ashton csupán pár centire volt a férfi izmoktól duzzadó, a légzéstől olykor kiszélesedő, szőrös és tetovált, izzadt mellétől, valamint a kockahasától. Olyan közel állt hozzá, hogy szinte érezte a bőre és az izzadsága szagát. Úgy érezte, mindjárt elájul.
Bull Flinn álla alá helyezte az egyik mutatóujját, majd a figyelmét felé irányította, és nyugodt hangon folytatta:

– Ugyan! Nem kell betojni! Nem foglak bántani. – s közben elkezdte simogatni a rémült férfi arcát – Sőt! Lehetnénk barátok is. Ha akarod.
Flinn pedig észrevette, hogy Bull nadrágjában megduzzadt valami, igen jól látható módon. A felé tornyosuló fegyenc nadrágon keresztül erektáló rúdja szinte már majdnem Ashton ágyékát súrolta.     Várta az elkerülhetetlent, tudta jól, hogy innen sehova se menekülhet. És ráadásul semmi esélye sem lett volna arra, hogy védekezzen.
Ekkor Hakim elrugaszkodott a faltól, visszament a kicsi és szűk helység közepére, eltávolodva a jövevénytől. Neki háttal, a sittes erőművész a maradék nadrágot is levette. Így már teljes egészében anyaszült meztelen volt, kerek és feszes fara, valamint a két lába között himbálódzó heréi és farka szabadon himbálódzott.
Flinn szíve egyre hevesebben vert, folyt róla a víz, alig kapott levegőt.

– Nyugi. Nem foglak megdugni... még. – mondta, miközben ismét elkezdte a húzódzkodást, ezúttal már meztelenül.
Egész teste izzadt volt, izmai minden terhelés alkalmával megfeszültek, egyes, mellkasi, kari és alsó tájékon lévő részei nagymacskaszerűen kidomborodtak, heréi és nagy, hosszú, véreres farka ide-oda lengett – Előbb... ismerjük meg közelebbről egymást... csomó időnk lesz rá...
Láthatóan Bull nem volt az a szokványosan erőszakos fajta, sokkal inkább romantikus alkatnak tűnt. Flinn ekkor látszólag egy kissé megnyugodott, de ez a nyugalom soha sem volt teljes.