Lángoló börtön 4. nap

Flinn Ashton egészen meggyötörve tért magához kényelmetlen fekhelyén, a tegnap éjszakai verések és rúgások miatt Milo Moore-tól. Továbbá, hatalmas sajnálatára még mindig érezte a szájában a zsarnoki börtönőr péniszének az ízét. Rosszullét környékezte meg, így miközben fájdalmasan felült, megismételten a sarokba köpködött.

– Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntötte őt nagy termetű, sötétbőrű cellatársa, aki épp a csapnál ácsorgott, felületesen megmosdatva izmos, szoborszerű testét, melyet profi kőfaragók formáztak hatalmas odafigyeléssel.
Csupán a fegyencnadrág volt rajta, és ez felettébb megnyugtató volt a valamikori fiatal ügyvéd számára.
Sőt mi több, a tegnap este történtek után Hakim látványa és jelenléte még nagyobb biztonságot jelentett számára.

– Nyugi! – szólalt meg ismét Bull, miután felfigyelt cellatársa folytonos köpködéseire – Később megszokod.
– Mit?! – morgott fel idegesen Ashton.
A raszta izomkolosszus felé fordult, széles hátával a falnak támaszkodott és összekulcsolta izmos karjait mellkasa előtt.

– Tudod jól, bébi. – vigyorgott sokat sejtetően – Langford csak ürügy volt Moore-nak ahhoz, hogy keményen megszoptasson.
– Mi a fa... Mégis miről beszélsz?!
– Ugyan, madárkám! Engem nem csapsz be!
– Nem vagyok a madárkád! – vágott vissza hirtelen Flinn, erősen sajgó fejét fogva.
Bull-t ez rendkívül meglepte. Eltávolodott a faltól, és tett egy néhány lépést felé. Ashton-on ekkor ismét úrrá lett a félelem, amikor ránézett.

– Hogy oda ne szarjak! – morogtak halkan Bull – Kezdek féltékeny lenni!
– Mégis mire?! – Te élvezted?!
– Tudod mit, menj a francba!
– Velem sokkal jobban jártál volna!
– Mi?! Nem! Félreérted! Én nem akartam... nem akartam őt leszopni! Kényszerített!
– Jó! Akkor nincs harag! Megbocsátok.
– Hogy megbocsátasz?! – fakadt ki végül Flinn – Milyen jogon, ki vagy te?!
– Az, akinek köszönhetően túlélheted!
– És miért akarod, hogy túléljem?!
– Francokat akarom! Felőlem meg is dögölhetsz, te rinyáló kis picsa!
– Oké! Akkor hagyj békén! És jól jegyezd meg! Nem akarok senkinek a ribanca lenni, se neked, se másnak! Ezúttal nem fogom senkinek sem leszopni a farkát! A tiédet pedig főképp nem!    Ezzel az utolsó mondattal sikerült végleg felbőszítenie Bull-t, és Ashton ekkor jött rá, hogy hatalmas hibát követett el. A néger óriás felé iramodott, megragadta a priccsen ülő cellatársát a gallérjánál, és neki nyomta a falhoz. Flinn-t ismét elkapta a halálfélelem, amikor Hakim Jamesson dühtől villámló, sötétbarna szemébe nézett.
– Kibaszott kis hülye! – sziszegte a néger fegyenc, fejével rémületet keltően közel hajolva a másik arcához, akit önerőből magasba emelt – Most nagy a pofád, de ha kilépsz a cellából, az első, legnyikhajabb rohadék derékba fog törni téged! Akkor meg hiába játszod a fejed, senkit sem fog érdekelni! Úgy fognak megbaszni, mint a legutolsó kurvát! Én jól bántam volna veled! De ha ez nem kell, akkor baszódj meg! Rám innentől kezdve ne számíts! Mostantól... mindig nézz a hátad mögé!     Ekkor eleresztette, és dühödten eltávolodott a faltól. Ashton a falnak támaszkodva rogyott össze, szemeiből könnyek kezdtek folyni, arcát a két tenyerébe temette, és sírni kezdett. Bull közben egyszer sem nézett rá, neki háttal állva próbálta visszafogni magát.
Végül, amikor már nem bírta tovább, vissza fordult felé.

– Na! Most mit rinyálsz?! Hagyd abba, vagy szétverem a képed!
Persze az utóbbit nem gondolta komolyan. Minél tovább nézte a földön ülő és pityergő fiatal, törékeny testalkatú férfit, annál jobban kezdte sajnálni. Végül leült mellé, hatalmas testével a falnak támaszkodva, és anélkül, hogy rá nézett volna, elkezdett beszélni hozzá, ezúttal már sokkal nyugodtabb hangtónusban.

– Hagyd abba, kérlek. A smasszerek a fejedre koppantanak, ha meglátják, hogy rinyálsz. A Hiénákról és a Farkasokról nem is beszélve.
A sírás azon nyomban halk szipogássá alakult, a fiatal férfi zaklatott lélegzetvétele szintén enyhült.
Hakim tovább folytatta:

– Meg kell tanulnod, hogy már nem ugyanaz az értéked, mint kint. Hiába van kint csicsás diplomád meg minden más kutyafasza, itt csak egy jó bula vagy, akit mindenki akar. Akár tetszik, akár nem, ez így van.
Flinn bánatosan és lemondóan sóhajtozott.

– Szóval... ismét választanod kell. Vagy én, vagy mások?
– Miért? – jött a halk, félénk kérdés Flinn Ashton-tól – Miért adsz nekem választási lehetőséget? Miért nem tepersz le úgy, ahogy mindenki tenné? Nagyobb és erősebb vagy nálam, folyton a nyomomban. Mindenki fél tőled. Miért kivételezel velem? Miért pont engem?! Miért nem erőszakolsz meg, hiszen... hiszen én tehetek arról, hogy itt vagy... most megbosszulhatnád... miért nem teszed?     Bull nem sietett a válasszal. Lassan felé fordította a fejét, mosolygott, ami valahogy képes volt, ha még egy rövid időre is, megnyugtatnia és elvarázsolnia őt.
– Mert tetszel nekem. Nagyon. Már azelőtt, hogy bevarrtak a hűvösre. Már akkor is, amikor... te voltál kirendelve mellém a bíróságon. Igen, kibaszott szemét módon cserben hagytál, és ezért... kurvára meg kéne, hogy öljelek, de... még mindig nagyon tetszel nekem. Ezért vagy még életben, édes.
Ashton visszafojtott lélegzettel, kitágult szemekkel nézett vissza rá. Nem számított arra, hogy ezen a helyen, ettől az embertől egy ilyen őszinte vallomást hallhat. Ezt követően egymás szemébe néztek.     Csend volt a cellában, a helyzethez mérten groteszk, de meghitt csend. A benti, ritkás levegő kezdett fülledté válni, a köztük lévő feszültség pedig szinte már tapintható volt.

– Szóval? – dördült fel Hakim hangja szelíden – Hogyan döntesz?
Mielőtt Flinn válaszolhatott volna, az őket bezáró páncélajtón dörömböltek, majd hangos nyikordulások közepette nyitották fel a zárszerkezetet.

– Létszámellenőrzés! – üvöltötte be az egyik őr, miután az kitárta az ajtót.
Mind a ketten felálltak, és kimentek a folyosóra. A raszta óriást, akin addigra már cipő és felső is volt, a falhoz állították, és végigtapogattak rajta, nehogy rejtegessen valamit a ruhája alatt. Ezt követően ugyanezt tették Ashton-nal is, és a többi rabbal is, akit a falhoz állítottak. Ezután mindenkit kivezettek az udvarra, amíg a cellákat is átfésülik a smasszerek. Vonulásuk közben a vékony, törékeny testalkatú, fiatal férfi a nagydarab cellatársához húzódott.

- – - – + – - – - 

Az ebédet már Hakim társasága nélkül fogyasztotta el, mivel a hatalmas, néger erőművészt a kékruhás smasszerek gyanús módon elhurcoltak néhány veszélyes farkassal és hiénával együtt. Később megtudta, hogy a fenti személyek a börtönigazgató parancsára rendszabályozáson mentek keresztül, amit Jamesson természetesen könnyedén viselt.
Ez számára mindennapos volt.
A szokásosnál jóval nagyobb veszélyben érezte magát. Érezte a környező asztalokról érkező kiéhezett tekinteteket, egy védtelen kis antilopnak érezte magát a szavannán, ahol különböző, vérszomjas vadak lesnek rá. Ennek köszönhetően akkor sem volt étvágya, mindazonáltal próbálta magába lapátolni az étel nagy részét. Szüksége volt az erejére.
Az asztalánál még három rab ücsörgött, mind ahogy a későbbiekben kiderül, ők a Borjak aprócska klubjába tartoznak, Hakim Jamesson háremébe. Mindegyikük, akár csak Flinn, ők is fiatalok és gyengék voltak a börtön élethez, és természetesen szexuálisan egészen kihívóak.
Ők már mind átestek a tűzkeresztségen Bull-al, néhányuk még továbbra is készséggel ajánlja fel neki a testét a mosoda raktárában, vagy a zuhanyzóban.
Az egyikük, egy mulatt srác, aki szinte már veszélyesen lányos külsővel rendelkezett, Ashton mellett ült, és halkan suttogva megkérdezte:

– Te vagy Bull szobatársa?
Flinn döbbenten fordult felé, majd kissé tétován bólogatott.

– Kibaszott mázlista. – mondta a vele szemben ülő, szőke hajú selyemfiú irigy tekintettel tördelve vékony, nőies kezeit.
Ashton erre elpirulva sütötte le a szemeit.

– Na és?! – jött a harmadiktól egy sokkal erőteljesebb, de sóvárgó kérdés – Milyen volt vele? Nem is volt olyan rossz, ugye?
– Még... még nem... még nem csináltuk...
A mellette ülő barna szemei döbbenten kerekedtek ki, a szemben lévő megvetően fintorgott, míg a harmadik értetlenül rázta a fejét:

– Hogyhogy?!
Ashton szórakozottan vonta meg a vállát.

– Cseszd meg! – így a szemben ülő szőke borj – Én már hónapok óta epekedek a kékeknek, hogy zárjanak be hozzá, te pedig... kibaszott balfasz! Nem tudod, mit szalasztasz el!
– Fogd be, Jessey! – szólt rá a tejeskávé, majd ismét Flinn-hez fordult, és belesúgott a fülébe – Figyelj! Jobb lesz, ha teszed, amit Bull mond. Azok ott szemben, azok hiénák. Kihallgattam őket, amint a betonozás közben dumálnak. Ma éjszaka, a zuhanyzóban akarnak elkapni téged, és kihasználják, hogy Bull nincs veled.
Ashton szájából majd kiesett az étel, ahogy ezt meghallotta. Egész testében remegni kezdett, rémülten tekintett körbe. Fogalma sem volt akkor, hogyan védekezzen.

- – - – + – - – - 

Elérkezett a fürdés ideje, a körlet tusolójában izzadt, tetkós, marcona hímek mosakodtak. Flinn a félelemtől merev izmokkal ácsorgott a zuhanycsap alatt, egész, törékeny testében remegve. Legszívesebben kihagyta volna a fürdést, de erre nem adatot lehetősége, a smasszerek mindenkit betuszkoltak a délutáni közmunka befejezését követően.
Nincs menekvés.
Támaszkodva azokra a jelenetekre (vagyis inkább az azoktól való félelemre), amiket egy börtönös filmben látott, próbálta szorosan és stabilan tartani a szappant, hogy az ne essen ki a kezéből. Közben érezte, hogy a két hiéna, akik az ebédlőben is őt nézték, szájukat körül nyalva, kéjenc tekintettel méregették végig nedves, csupasz testét.
Ha egyszer is elejti, neki annyi, a seggéből pedig amerikai pite lesz, amiből vérvörös lekvár fog szivárogni, hiszen tudta jól, hogy nem fogja megúszni sebesülés nélkül odalent.
Mindenesetre úgy tűnt, hogy a szappan nem akar kiesni a tenyeréből, pedig nagyon csúszós volt. Az egyik tag már kezdett türelmetlenkedni, és lassan, széles hiéna vigyorra húzta latino pofáját, majd elkezdte provokálni:
– A hátadat nem mosod rendesen. Ott még koszos vagy! Ott! Hallod?!
Ashton egy szót sem mert szólni, és remélte, hogy lassan a fickó arrébb áll. De nem így lett, ugyanis a másik is odalépett.
– Tényleg nem mossa rendesen! – így a másik hiéna – Hé! Hófehérke! Süket vagy?! Mondta, hogy mosakodj rendesen, baszod!
Nem mert feléjük fordulni, csak gépiesen csinálta, amit eddig. A hiénák folytatták.
– Ha szeretnéd, mi megmosdatunk, szépfiú! Szívesen segítünk a másikon.
– Nem kell, köszönöm. – motyogta halkan Flinn.
– Nem a faszt! – így az egyik gúnyosan.
Majdnem kiejtette a kezéből a szappant. A szíve úgy kalapált, majd kirobbant a helyéről. Úgy érezte, mindjárt elájul.
De ezt a luxust nem engedhette meg magának.
Hol marad már ilyenkor Bull?!
Az egyiknek olyannyira elfogyott a türelme, hogy egy gyors suhintással kiütötte a csúszós szappant Ashton nedves kezéből. A férfi egy másodpercre felsikoltott, miközben a vizes csempére pottyanó, sima felszínű valamit nézte, ami hamarosan habozni is kezdett. Ez a jelenet számára annyira lassú volt számára, hogy akár egy örökkévalóságig is eltarthatott.
A transzból a két hiéna röhögése ébresztette fel.
– Nézd csak! Leesett a szappanod!
– Szedd csak fel! Ne pazarolj! Utálom, ha valaki pazarolja a drága szappant! Ezek a kékek nem adnak mindig!
– Aha, aha, szedd csak fel!
– Légy jó, szépségem! Ne légy ekkora mamlasz!
– Hé! Süket vagy, bazd meg?! Azt mondtam, szedd fel!
– SZEDD FEL!
– SZEDD MÁR FEL!
Ashton szédült, de próbált talpon maradni. Űzött vadként nézett a két másikra, mialatt a többiek elzárva a saját csapjaikat befejezték a mosakodást, és lassan kifelé mentek, szinte már tervszerűen egyszerre, egy időben.
– Nem. – mondott ellent nekik halkan.
A két fegyenc értetlenül egymásra nézett.
– Mit pofázol?! – így az egyik.
– Azt mondtam, nem! – ismételte meg, ezúttal már egy fokkal bátrabban – Te ütötted ki a kezemből!
Vedd fel te!
– Ja, van benne valami... – mondta az egyik ostobán, már-már eltöprengő hangon.
– Ez komoly?! – förmedt rá társára a másik – Te tényleg ilyen idióta vagy?! Vagy a seggedben hordod az agyadat, bazdmeg?!
– Most mi bajod?!
– Hogy mi bajom, te fasszopó?! Az, hogy ennyire retardált vagy, bazdmeg!
– Meg az anyád picsáját!
Az egyik, aki látszólag az agy volt közöttük, végleg felbőszült.   – Mit mondtál, te buzi?!
– Mi?!
– Ha mégegyszer a szádra mered venni az anyámat, széjjel verlek a csinibaba előtt!
– Tudod, kit fogsz szétverni, ratyikám?!
– Ratyikám?! Te vagy mindig alul, baszom a szád!
– Álmodban!
– A jó kurva...!!
Kihasználva a két tökkelütött sittes veszekedését, Flinn a köztük lévő szűk résen keresztül kislisszolt a zuhany alól, és az öltöző felé fogta menekülőre. Terve azonban dugába dőlt, amikor a másik kettőnek sikerült elkapnia őt, és az egyik zuhanykabin csempés falának taszította. A fejét keményen beütötte, homlokából egy vékony vércsepp gördült lefelé. Szédült, ezúttal már jobban, mint eddig.     A legrosszabb az egészben az volt, hogy teljesen egyedül volt, nem volt senki, aki segíthetett volna neki.
– A kurva életbe! Majdnem elszalasztottuk! – káromkodott az egyik, miközben fölé magasodott a másikkal együtt, vészjósló árnyékot vetve rá – De most megkapja. Dolgozzuk meg! Te elölről, én hátulról!
– Miért én vagyok elől mindig?! Én akarok hátul lenni! – nyafogta a másik, a helyzetet groteszk módon komikussá téve.
– Tényleg most akarsz erről vitatkozni, bassza meg?! Most is majdnem miattad veszítettük el a zsákmányt!
– Csak azt mondom, hogy néha lehetnél velem is igazságosabb! Már régóta kinéztem a seggét, úgyhogy én leszek hátul, és kész!
– De én már lestoppoltam...
Nem fejezhette be, mert ekkor az eddig önmagába roskadó Flinn egy váratlan eszmélésnek köszönhetően felkerekedett, és a tőle meglepő módon egy hatalmasat lekevert az egyiknek, aki ezt követően a hátára zuhant. A másik ekkor, felébredve hatalmas meglepettségéből megragadta a nyakát, és fojtogatva őt a falhoz szorította.
Ashton abban a percben már nem volt önmaga. Törékeny testének ellent mondva egy harcias vadállat erejével szállt szembe támadójával. Fojtogatás közben most a hasát célozta meg, amitől az bár nem tántorodott el gyilkos szándékától, de szorítása jóval gyengébb lett ezáltal. Ezt követően ismét erőre kapott. Egy hatalmas rúgással a két lába közti, védtelen és érzékeny részre mért végzetes csapást, amitől az térdre rogyva bukott a földre. Közben a másik is felállt, és már éppen ütni készült, amikor Flinn-nek sikerült elhajolnia előle, majd egy véletlen reakciót követően az egyik veséjére vágott. Az pedig kissé oldalasan megbicsakolva próbált ismét támadni, amikor hirtelen az eddig védtelen férfi ráfutott, és egy határozott, gyors, szinte már ösztönszerű mozdulattal lefejelte, sajnos nem olyan ügyesen, mert ez a művelet neki is fájt végül.
Sikerült nagy nehezen leterítenie a támadóit, akik vérző orral és kivert fogakkal hevertek a nedves csempe padlón. Magától megrémülve a két sebes, remegő kezére nézett.
Fogalma sem volt róla, hogy ezt most csak álmodta, vagy tényleg sikerült megvernie két agresszív hiénát.
Egyedül csinálta.
Elszelelt, mielőtt azok magukhoz térhettek volna.
A smasszerek ilyenkor sohasem avatkoztak közbe, talán még le is szarták. Még az is lehet, hogy meg voltak kenve néhány zöldhasúval, hogy biztosítsák a terepet. Amikor viszont meglátták az egyszerre a félelemtől és a tettvágytól remegő Flinn Ashton-t, akkor mindnek leesett az álla.
Valamelyikük hátul még elismerően biccentett felé. A férfi azonban evvel már nem törődött.      Fél óra múlva már a cellájában volt, de Bull még mindig sehol. Mint kiderült, késésének az volt a valódi oka, hogy éppen az egyik kiéhezett borját rakta meg hátulról a textil raktárban.     Bár ezt akkor még nem tudhatta, de mégis szörnyen dühös volt rá. Cserbenhagyta. És önmaga mászott ki a szarból.
Persze ez felemelő érzés volt számára, főleg abban a tudatban, hogy soha sem gondolta volna, hogy valaha is képes lesz megvédeni magát. Persze sejtette, hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencsés. Legközelebb már jóval többen lehetnek, talán az egész banda, és akkor már nem csak a seggét akarják majd, hanem revansot akarnak venni, talán az életével együtt. Hatalmas pácban volt.
Ki kell jutnia innen, minél hamarabb! Ez már nem volt kérdés! Ekkor határozta el végül, hogy elfogadja a börtönigazgató, Langford ajánlatát, cserébe a feltételes szabadulásáért.