Lángoló börtön 2. nap

Flinn Ashton az ebédlőben ült egy csomó másik rabbal együtt. Az étkező, ahol az ablakok rácsozottak voltak, ahol minden be és kijáratot őrök ellenőriztek, és ahol az étel minősége förtelmes volt.
Már rengetegen rávetették volna a hálójukat az új fegyencre a régiek közül, kiéhezett hiéna tekintetek kísérték minden lépését, akkor is, amikor a rabosítottakat a szabadtérre citálták, vagy amikor közös zuhanyzáson vettek részt (főleg akkor), és amikor az ebédlőben voltak. Már az 1. napon képesek lettek volna amerikai pitét csinálni a seggéből bármelyik helységben, ha a börtön legrettegettebb bikája, Bull nem követte volna mindenfelé, mint egy óriási, védelmező árnyék.     Az első éjszaka a börtönben eseménytelen volt. Bár az egész éjjelt a fekete izomkolosszus társaságában töltötte összezárva, erőszakosan kikényszerített aktusra eddig nem került sor. Csupán teljesen csupaszon grasszált a kis cellában egész idő alatt, néha célzásokat téve pajzán és vad szándékára, miközben a saját élettörténetét mesélte el a maga egyszerű módján, hatalmas rúdjával a kezében és fedetlen, sötét márványból faragott, tetkókkal díszített adonisz testét mutogatva. Flinn persze azóta egy szót sem szólt, Bull, vagyis Hakim pedig láthatóan (és az új fiú szerencséjére) szereti a csendes férfiakat, ugyanis egyszer sem szólta meg őt érte.
Akkor is mellette ült a hatalmas raszta óriás (természetesen már ruhában), bőszen falatozgatva a tálcájáról, ellentétben Ashton-nal, aki egyszer sem nyúlt az ételhez.

– Jobban teszed, ha befalod a tápodat, cicus. – morogta felé ebédjével a szájában Hakim – Persze bejönnek nekem a csontos pasik, de azért ne essünk túlzásokba...
Flinn azonban nem szólt akkor sem. Csak a tálcájára meredt, egy percre sem nézve rá. Ám amikor a színes bőrű cellatársának a széles tenyere az egyik vállára nehezedett, rémülten fordult felé. Bull közel hajolva hozzá, érezve arcán a forró leheletét, ezt mondta neki halkan morogva:

– Jobb, ha már most tisztázzuk, bébi. Innen nincs kiút, nélkülem pedig már rég a szemben lévő gang ribanca lennél, úgyhogy azt ajánlom, hogy mindent tegyél meg azért, hogy a közeledben legyek. Én türelmes vagyok és megértő, de azok ott nem. Ők kinyírnak, ha nem hagyod, hogy seggbe basszanak. Mit gondolsz, miért nevezik őket Farkasoknak?! Falkában járnak, és mindent megszereznek. Még a te seggedet is. Én megvédhetlek tőlük. Tőlem mindenki fél.
– Mit vársz tőlem? – jött a bizonytalan, halk kérdés Flinn-től, leszegve a fejét.
Bull felkacagott, majd megpaskolta kiszemeltje vállát.

– Ezt majd később megbeszéljük. Nem illik erről beszélni az asztalnál.
Ashton úgy érezte, mintha egy rémálomba került volna. De nem volt mit tenni. Hakim, habár egyszerre volt számára veszélyforrás, kétségtelen, hogy egyfajta védelmet is jelentett számára.
Jobb lehetőségei nem voltak kilátásban.
Ahogy eddig, Flinn nyomát minden alkalommal Bull követte, egy balul sikerült késes támadás védtelen személye ellen pedig arra ösztönözte, hogy a közvetlen környezetében legyen.
Mindenhova együtt mentek, az udvarra, az étkezőbe, de még a zuhanyzóba is. Érdekes módon a raszta óriás egyszer sem élt vissza a helyzettel, pedig termete, fizikuma és domináló jelleme által megtehette volna.
A barátja biztos nem panaszkodhatott egyszer sem a modorával kapcsolatban, már ha volt kint neki.
Kétségtelen, hogy a hűvösön ő volt az egyetlen kibaszott úriember, még ha ez röhejesen is hangzik.     Hakim titkon azt akarta elérni, hogy Ashton önszántából feküdjön le vele. Az új cellatársának azonban esze ágában sem volt szexelni a hatalmas néger adonisszal, annak ellenére, hogy tudat alatt akár még hajlandó is lett volna rá a túlélés érdekében.
Talán nem is lenne annyira rossz...  
Flinn nem csupán a sittes alfahímtől való félelme miatt volt távolságtartó és hideg, hanem azért is, mert valójában saját magától félt. Ugyanis Ashton, akár csak Hakim Jamesson, ő is a fiúkat szerette, noha ezt soha sem akarta igazán bevallani se magának, se a környezetének. Nem a nagydarab feka erőszakosságától félt, hanem attól, hogy az rájön a titkára, és akkor... akkor... akkor már nem lesz megállás.
De könnyen előfordulhat, hogy az már rég tudja, hogy ki is ő valójában, és csupán csak a megfelelő alkalomra vár, hogy arról személyesen is megbizonyosodjon.
Persze a fiatal férfi rezignáltsága és elérhetetlenséget közvetítő viselkedése csak egyre inkább feltüzelte Bull-t, a Desert Bikáját (mivel a hűvösen ezen a néven volt ismeretes).
Ezek után, amikor ismét csak magukban voltak a cellájukban, Jamesson, a nagy benga n*gger bika (ahogy ellenlábasai nevezik) leplezetlenül elkezdte különböző ajánlatokkal megdobálni Ashton-t. Elmondta, hogy a Desert-ben az új húst mindenképpen megbassza valaki, ezt egyikük sem kerülheti el, főleg azért, mert az ide bevarrt elítéltek nagy része erőszakos és kielégítetlen, szexuális éhséggel rendelkezett, és kedvenc célpontjuk volt a még fiatal, tapasztalatlan szépfiúk, mint amilyen Flinn is volt. Ez egy billog, vagy egy esküpróba volt, ha úgy tetszik, amivel hivatalosan is be lehet kerülni valamelyik családba. Mindig a kis gólyától függött, hogy vagy a nácik, másik nevükön a Farkasok, vagy a mexikóiak köcsöge akart-e lenni, vagy átesik a tűzkeresztségen a D-blokk alfájával, Bull-lal, és akkor hivatalosan is az ő védelme alá helyezi magát.
Mondanom sem kell, hogy sokan (mármint a szerencsések, akik összefuthattak Hakim-mal) az ő általa nyújtott alternatíva mellett döntöttek, így egyikőjüknek sem esett később komolyabb bántódása a továbbiakban, a raszta óriás pedig elszórakozhatott velük bármikor anélkül, hogy azok valaha is ellenkeztek volna.
Néhányuk már kívánta is a raszta óriással való tornaórát.
Még egy külön csoport is alakult ezekből a ,, megsegített”, ifjú fegyencekből, ironikus módon a Borjak néven, akiknek tagjai mind Jamesson háremét alkották. Ez nem azt jelentette, hogy füllött a foguk a seggbekukihoz, de így legalább megúszták a nácik és a mexikóiakból felálló Hiénák erőszakos közeledéseit.
Természetesen, amikor a néger erőművész erről beszélt, a ruha akkor is lekerült róla, nem pusztán a cellatársa siettetése, vagy provokálása miatt, hanem azért, mert alapjában véve ruha nélkül érezhette jól magát.
Flinn persze hevesen próbált tiltakozni ez ellen, ám végül kénytelen volt belátni, hogy rosszabbul jár, ha elutasítja Hakim ajánlatát, és ezáltal védtelenné válna a többi fegyenccel szemben. Végül arra a döntésre jutott, hogy inkább az erős és hatalmas, de szelídnek tűnő raszta óriás tegye magáévá, minthogy egy másik, pszichopata sittes, aki ki tudja, mit csinálhat még vele akkor, ha elkapja valahol.     Így (bár nagy nehezen), de végül beleegyezett abba, hogy Hakim Jamesson vegye őt kezelésbe. Bull, amikor ezt meghallotta új cellatársától, próbált rezzenéstelen arcot vágni, leplezve hatalmas, győzelemittas ujjongásait, amiktől úgy viselkedett volna, mint egy lelkes elsőbálozó kislány, akit végre elhív valaki az év végi bálra, ahol aztán végre elveszítheti a szüzességét. Nem mutathatta ki, hiszen ezzel gyengének bizonyult volna. Maszkulin, higgadt, sötét arcán csak egy félmosolyt tűrt meg, majd azzal a lendülettel felállt, és már kapta is volna le a narancssárga fegyenc nadrágját, amikor Ashton felé mutatta a tenyerét, és a falhoz simulva ezt mondta félénken óbégatva: – Ne! Ne most! Kérlek, csak... ne most. Kell még... kell még egy kis idő, hogy ezt... végig gondoljam, oké... ez nekem... nagyon durva és... sok lenne most. M-megértesz?
Átlagos esetben egy ilyen alaktól nem várhatna az ember megértést vagy türelmet, ám Bull ezen a téren is meglepetést okozott. Igaz, látszott rajta a düh, hogy aznap este nem élhet az alfák jogával, mindazonáltal úgy döntött, hogy nem fogja őt lerohamozni. Bár nadrág nélkül, teljesen csupaszon, de visszacsüccsent a priccsére, és a már feltüzelt állapotát a hatalmas, véreres, sötét farka kiverésével próbálta lecsillapítani, miközben dacosan és mogorván nézett vissza rá.

– Te aztán nem vagy semmi. – morogta – De a szavadon foglak, és most már nem táncolsz ki belőle!
Ashton ekkor teljesen belepirult abba, ahogy nem tudja levenni a szemeit cellatársa termetes falloszáról, amiből nagyon hamar kifröccsent a fehér, nyúlós ondó, rá a zárka betonpadlójára, egy hatalmas tócsát eredményezve.

– Esküdj meg! – mordult rá végül az így kifacsart élvezetektől lágyuló, de mély hangon sóhajtozva, egész csupasz, éjfekete szobor testén megcsillant az izzadság – Mától az enyém vagy! És egy napon, amikor már te is benne vagy (és ajánlom, minél hamarabb), akkor legyünk bárhol, csinálni foglyuk.
Esküdj!

– Esküszöm! – habogta bátorttalanul Flinn, továbbra is a falhoz kuporodva a priccsén, majd hálásan hozzátette, amiért az engedékeny vele szemben – És köszönöm.
Hakim csak a vállát vonogatta, majd azzal a hatalmas bikatestével a fal felé fordulva terült el rozoga hálóhelyén, ezzel premier plánban lehetett látni izzadt, széles, izmos hátát, kerek és feszes, fedetlen farát, amit egy akaratlan mozdulat folyamán ki is domborított. Ashton pedig zavartan és egész testében remegve tette meg ugyanezt, miközben érezte, hogy a lába között valami megduzzadt.