A kis kétszobás titka 3. rész

Eltelt közel egy hónap azóta, hogy Lee-vel lefeküdtem. Közben a nyári szünetnek már vége lett, elkezdődött az utolsó évem a középiskolában. Napközben a suli és a tanulás eltereli a gondolataimat, de bevallom őszintén, az éjszakáim kínkeservvel telnek. Egyszerűen megőrülök azért, hogy nem láthatom Lee-t és baromira vágyom rá. Anyámék közt éppen fegyverszünet van, így még a hetente kétszer éjszakánként a szomszéd szobából átszűrődő hangok is rátesznek egy lapáttal. Soha nem vágytam arra, hogy kihallgassam a szüleimet, de 1. nagyon vékonyak a falak – panellakás, naná –, 2. éjszakánként alig bírok aludni, egyfolytában Lee jár a fejemben. Próbálkoztam egy másik sráccal randizni, de nem jött össze. Nem Lee volt.
– Szia Chilli! – toppant mellém egyik nap suliból hazafelé menet egy vidám hangú fiú. Felnéztem és Danielt, az előző pasimat láttam meg, aki nem utolsó sorban Lee öccse volt.
– Szia Dan! – válaszoltam mosolyogva.
A régi idők emlékére egy gyors szájra puszival üdvözöltük egymást. Daniel a derekamat szorosan fogva magához húzott és átkarolt. Amikor kibontakoztam az ölelésből éreztem, hogy a hüvelykujjával a mellemet súrolta. Elhúzódtam, zavartan ránéztem, de úgy tűnt, csupán véletlen volt. Úgy döntöttem, nem is foglalkozom vele.
– Mi van veled? Fél éve nem találkoztunk – érdeklődtem.
– Hát tudod, ápolgatom összetört szívemet. – mire drámaian a szívére tette a kezét és szenvedő arccal sóhajtozni kezdett.
– Nem féltelek azért én téged. Hogy is van ez, ápolgatod vagy ápolgatják? – kérdeztem nevetve.
– Komoly erőfeszítéseket teszek azért, hogy legyen, aki ápolgassa.
– Gondolom, ápolónőkből nincs hiány.
– Naná, egy komoly zenész embernek szüksége van támogatókra. De tudod, csak egy szavadba kerül, és te leszel az egyedüli támogatóm.
– Ha-ha. Komoly zenész? Csak nem? Régebben még csak alkalmanként nyomtátok a haverokkal. Bár én azt is nagyon bírtam. Találtatok végre próbahelyiséget?
– Aha, egy garázst, innen nem messze. Eljössz, meghallgatsz minket?
– Holnap hétvége, nem sietek. Persze.
Ezzel elindultunk a garázs felé. Tényleg nem volt hosszú az út, öt perc alatt odaértünk. A többiek már ott voltak, nagyon örültek nekem.