Egyik hét jött a másik után és minden nap egyre jobban zavart, hogy miért nem tudhat a találkozóinkról Lívi? Lehet, hogy ez mindent megváltoztatna? Más lenne a "hozzám-állása"? Nyomasztott, mégsem tisztáztam a helyzetet. Megelégedtem azzal, hogy Klaudiával szinte pontosan ugyanazt a koreográfiát csináltuk végig minden alkalommal: simogatás, dédelgetés, ölbe ülés, amíg el nem megyek, utána ölelkezés, cirógatás és könnyű búcsú. Mindez rutinszerűnek hangzik, de adott egy olyan "otthonosság" érzést, ami nagyon izgató volt. Bár ugyanazokat a dolgokat csináltuk, majdnem ugyanúgy, mégis teljesen más érzetek maradtak meg együttlét után. Imádtam a dús idomait, a feszes, halvány bőrét és az illatát, mikor felizgult.
Továbbra sem kérdeztem rá, miért idegenkedik annyira attól, hogy a szájába vegye a férfiasságomat. Ha tényleg kényes az egyensúly hármunk között, jobbnak láttam, ha semmit sem kérdezek, hiszen minek rázzam a kártyavárat tartó asztalt?
Délutánonként jött a vibráló örvénylés, szédület Lívivel. Meghitt, szenvedélyes és a lehető legváltozatosabb együttlétek. Ha léteznek ebben fokozatok, akkor állíthatom, hogy minden nap egy kicsivel odaadóbbnak tűnt és édesebbnek éreztem a kéjt, amivel megajándékozott. Vagy csak a Klaudia által mesterségesen keltett bűntudat miatt? Kényelmetlen dolog, ha egyre nehezebbek a kérdések, különösen a kényes kérdések.
Eljött a nap, amikor úgy éreztem jót tenne, ha Klaudiával változtatnánk a megváltoztathatatlannak tűnő gyakorlatainkon:
- Klau, édes kincsem!
- Mondd, drága kandúrom! – dorombolta, miközben ledobta hosszú, laza pólóját, amiben aludni szokott és majd átbökték a mellbimbói.
- Klau, édes kincsem! – futottam neki újra és a szájára tettem az ujjam, hogy ne tudjon újra félbeszakítani, de most azzal terelte el a figyelmemet, hogy máris az ölembe helyezkedett és mélyen a szemembe nézve mosolygott rám, hogy jelezze nincs kedve semmiféle beszélgetéshez. – Szeretném, ha ma a szádba vennél. – nyomatékosítandó a kérésemet még hozzá tettem: - Mindenképpen meg kell tennünk. – amikor kimondtam már éreztem, ezt a kiegészítést nem lett volna szabad megtennem.
- KELL??? – és szemöldöke valószínűtlenül magasra szalad fel a homlokán. – A számba akarsz spriccelni???
- Bevallom, annyira szeretném, hogy ezt kellene most végrehajtanunk... - fogalmaztam át a terveimet és elővettem ehhez a mondathoz a lehető legjobb minőségű esdeklő kóbor kutya nézésemet.
- Nem szeretem. – most egészen alattomosan, halkan beszélt, megfellebbezhetetlenül.
Átkarolta a nyakam, fészkelődött egy kicsit, tudomást sem véve róla, hogy ágaskodó farkam a fenekéhez ért, és folytatta: - Nehéz bevenni és nagyon nehéz csinálni!
- No, azért annyira nem lehet nehéz. – csóváltam a fejem és majdnem felhoztam példának Lívit, de szerencsére félbeszakított, mert ezzel az óvatlansággal valószínűleg végleg magamra haragítottam volna.
- Jaaaj, hogy oda ne rohanjak! Most, vita közepén, ki akarod mondatni velem, hogy nagy farkad van? – meredt rám pajzán vigyorral és újra megmozgatta a csípőjét, mint az előbb.
Tehát mégis észrevette, ahogy a farkam ütögeti hátulról. – gondoltam és már én is vigyorogtam.
- Ne terelj! Mondd, hogy mi zavar. Pár órája mosakodtam, de megtehetem újra.
- A legkevésbé sem zavar a szaga, sőt azt inkább illatnak nevezném. Az zavar, hogy, ami lent befogadható egy kis tágulással, azt nem tudom a számba venni, mert oda kényelmetlen a mérete. Azon kívül biztos, hogy keserűt spriccelsz és valószínűleg annyit, ami szerintem túl sok. Azt is tudom jól, hogy szerinted ez csak egy kis játék, de szerintem egy kicsit megalázó.
- Ez nem egyszerűen egy kis játék! – szóltam közbe. – Szerintem ez a legkülönlegesebb dolog lehet az együttlétben. Kivételes ajándék, nem egy kis játék.
- Rendben, legyen ajándék vagy akármi, de nem értek hozzá. Egyáltalán nem csinálom jól. – és ismét szuggesztíven a szemembe bámult.
- És ezért nem akarod velem? Egyszer sem?
- És ezért nem akarom veled... egyszer sem... És azért, mert tudom, hogy Lívi nagyon jól csinálja. – félrenézett zavartan, mire nem tudtam kihagyni, hogy a nyakát csókolgassam, amitől mindig olyan bájosan kuncogott.
Bevált a nyakpuszilgatás. Jól elvoltunk ezzel és addig se kellett győzködnöm. Óvatos mozdulattal hátra tapogatózott és megtalálva a szóban forgó akció eszközét, gyengéden az ujjai közé fogta, mintha méregetné.
- Kellemetlen tapasztalataid voltak korábban? – súgtam.
Csak egy halk hümmögésre méltatta a kérdést, de nem is akartam erről faggatni. Tovább ölelgettük egymást, de mielőtt még újra a program szerint mentek volna a dolgok, ő érezte szükségét, hogy újra egyeztessünk ebben a jelentős diplomáciai kérdésben:
- Még ha legalább megígérnéd, hogy csak egyszer akarod és utána soha többé... De biztos nem így lenne.
(...)
Szexbérlet 3. rész - Ez egy új világ
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 6.47 pont (38 szavazat)
