Szerencsétlen feleség

Az egész úgy kezdődik, hogy összeveszek a férjemmel, és elmegyek egy barátnőmhöz jól kipanaszkodni magam. Barátnőm nincs otthon, vidéken van. Dolgozik és csak egy hét múlva lesz ismét elérhető itthon. Hogy ezt miért nem mondta el nekem?! Vagy mondta, csak kiment a fejemből? Ebben az állapotomban ez nem ugrik be. Nem is lényeges. Barátnőm férje fogad. Ő is megértő és barátként tekinthetek rá is. Felméri állapotomat és egy itallal. Elfogadom. A tequila jólesően égeti a torkomat. Péter kézfejéről hozzá a sót, utána számba tol egy szelet citromot. Magának is töltött, megismétli a mozdulatokat. Amikor kézfejéről nyalja a sót, tekintete a szemembe mélyed. Éget a pillantása. El is kapom róla. Nem kívánhatom meg őt. Mégiscsak ciki lenne a barátnőm férjével... Akkor is, ha ő is a barátom.
Ez a gondolat legalább pár pillanatra elvonja a figyelmem a rám szakadó kétségbeesésről.
– Köszönöm az italt. Kedves vagy, de haza kell mennem.
– Nem engedhetlek ilyen állapotban vezetni. Én is ittam egy pohárral, de majd hívok egy taxit. Akarsz előtte beszélni róla?
– Ok, de nem maradhatok sokáig.
– Rendben. Tudod, hogy addig maradsz, ameddig jól esik. Ha meggondolnád magad, előkészítem neked a vendégszobát.
– Nem, köszi, tényleg haza kell mennem.
Előbb azonban kiöntöm a szívem.
– Az a gyanúm, hogy megcsal a férjem. Nem, semmi konkrét és ne hidd, hogy kémkedtem. Csak sok apró jel utal erre és amit ma tett velem. Ahogyan viselkedett...
Nem szakít félbe. Hagy monologizálni. Nekem meg jól esik elmondani valakinek. Ettől ugyan nem lesz könnyebb a teher. Nem nagyon...
Ő szó nélkül tölt még egy pohárkával. Leteszi közénk az asztalra. Meghagyja nekem a döntés jogát: akarom-e azt a vagy sem. Szórakozottan elveszem és belekortyintok. Köhögésem után ott találom a csuklóját az orrom előtt, rajta só. Lenyalom, azután hálásan fogadom másik kezéből a hozzá kapott citromszeletet.
Vigasztal. Beszélgetünk tovább, múlik az idő. Halogatom a távozást. Kellemesen kezdem érezni magam, bár az aggódásom nem múlt el.
A barátom gondol egyet és felhív közben egy másik férfit. Nem árulja el, mihez kért segítséget.
Innentől ismét engem vigasztal, szavakkal. Azt mondja, hogy semmi baj, minden rendbe jön, de le kell nyugodnom.
– Hogy a picsába tudnék megnyugodni? Lehet, hogy ő most éppen mással dug! Hívtam már, de nem veszi fel a telefont. Kinyomkodja... – sírok tovább.