A+ A-

Szeretem a tanár úrat!

Minden akkor kezdődött, amikor a szüleim átírattak egy másik iskolába. Akkor még csak tízedikes voltam. Nem igazán jöttem ki jól az osztálytársaimmal, talán ez ellen tehettem volna, de nem akartam. Nem voltam olyan, mint ők. Nem is értettem, mit akartak a szüleim mindezzel. A régi sulimban sose voltam jó tanuló, azt hitték itt, majd igen? Akkoriban nagyon utáltam őket azért, hogy ezt tették velem, nem is hittem, hogy később milyen hálás leszek nekik. Ahogy fent említettem, nem tartoztam a jó tanulók közé. A legtöbb órát végig aludtam, kivéve hármat! A földrajz, a kémiát és a fizikát. Most biztos hülyének néztek, hogy pont a legutáltabb tantárgyak érdekeltek, de engem nem a tárgyak izgattak, sokkal inkább az, aki tanította azt! A neve Nicholas Romero. Már az első nap felfigyeltem rá. Ami nem bizonyult túl nehéznek. Rajtam kívül az összes lány belé volt zúgva, sőt talán még néhány fiú is! Bár nem csodálom, ez a férfi vonzotta magához az embereket. Nagyon szép volt! Ez most lányosan hangzik, de így van. Rövid szőke haj, arisztokratikusan helyes arc, kék boci szemek és izmos test! Mármint azt gondoltam, amikor egyfeszesebb ruhát vett fel, akkor kirajzolódtak az izmos vonásai. Mégis a keze tetszett a legjobban. Azok az erős kezek, amik csak tollat és krétát fogtak nap közben, este meg ki tudja mit.
- Te vagy az új gyerek, ugye? David Rebier?- szólított meg először, az óra alatt, kezében múlt heti kijavított dolgozatokkal.
- I-igen, tanár úr! - dadogtam el.
- Gratulálok! A dolgozatod a legjobb lett az osztályból! Egy hibát sem találtam benne, szép munka! - mosolygott rám, én meg úgy éreztem menten elolvadok, ehelyett csak pirultam egy árnyalatot. Átadta a tesztem. Akkor jól megfigyeltem a kacsóját és láttam, hogy nincs rajta gyűrű. Nagyon nagy kő esett le a szívemről. Nem bírtam volna ki, ha megtudom, hogy felesége van. A dicséretének pedig még jobban örültem. Melegséggel töltött el. Valahogy fel kellet vonnom magamra a figyelmét, szóval elkezdtem tanulni az óráira. Kibaszott nehéz volt nekem! Eddig megszoktam, hogy ha nem akartam nem tanultam és most visszaszokni, de nem panaszkodom érte bármire hajlandó volnék. Már fél éve figyeltem őt a háttérből. Minden gondolatom rajta járt. Vele álmodtam és róla álmodoztam minden nap.
- Jaj, olyan cuki mikor mosolyog! Nicholas tanár úr a leghelyesebb férfi a világon!
- Igen, tényleg az! Képzeld múltkor megdicsérte az egyik rajzomat!
- Juj, Emma lehet, hogy tetszel neki!
- Gondolod? Ah, de jó! - hallottam, ahogy két liba beszélgetett a folyosón. Ez gáz! Csak leégetik magukat. Inkább nem is foglalkoztam velük. Siettem, nehogy elkéssem földrajzról. A terem a negyedik emeleten volt. Mire megmássza az ember azt a sok lépcsőt, leszakad a lába! Az óra elkezdődött. Én mentem ki felelni a táblához. Ilyenkor mindig nagyon izgultam, nem azért, mert nem tudtam valamit, hanem az, hogy kiállhatok mellé a táblához,hogy közel lehetek hozzá, már ez eltöltött izgalommal. A tanulásnak hála mindenre hibátlanul feleltem. Ezért már nagyon utáltak a többiek, de nem érdekelt. Óra végén még a könyveimet pakolásztam, a többiek már majdnem mind kimentek a teremből, mikor odajött hozzám a tanár bácsi, és leült a padom sarkára.
- Ma is nagyon szépen teljesítettél David!
- Köszönöm szépen.
- Mondd csak, mi a titkod?
- Semmi! Egyszerűen, csak sokat tanulok!
- Értem. Figyelj csak, megkérhetnélek valamire?
- Bármire! - feleltem örömmel.
- Iskola után segítenél nekem rendet rakni a szertárban?
- Nagyon szívesen!
- Köszönöm David!
- Tanár úr, ha meg kérhetem, szólítson csak Davenek, ahogy a barátaim szoktak.- A francba, mégis mi ütött belém, hogy kérhettem meg, hogy tegezzen?
- Akkor köszönöm szépen, Dave. Nagyon kedves vagy - mondta mosolyogva, és lágyan megcirógatta az arcom, aztán felkapta az asztalról a naplót és atolltartóját és kiment. Úristen! Azt hittem, hogy helyben elolvadok. Már alig vártam a tanítás végét. Ahogy kicsengettek, mint a szél rohantam fel az emeletre.
- Bocsi! - kiáltottam hátra az egyik lánynak, akit véletlen fellöktem a nagy sietségben.
- Itt vagyok! - nyitottam be kopogás nélkül, lihegve.
- Csak nem siettél?
- Csak egy kicsit. - Akkor lássunk neki, gyere utánam! - intett és kinyitotta a szertár ajtaját, ahogy beléptünk, be is zárta maga után.
- Akkor először mit kell csinál...- akartam kérdezni, de nekilökött a szertár közepén lévő hosszú asztalnak, és rámart ajkaimra. Azt se tudtam, mit gondoljak. Be voltam zárva egy szertárba, kapaszkodtam az asztalperemébe, mintha az életem múlna rajta, és hevesen csókolóztam a suli, sőt a világ legszebb pasijával, aki a tanárom! A legvadabb álmaimban sem mertem erről fantáziálni. És most! Egy percre elszakadtak ajkaink, de csak annyira, hogy pár lélegzetvételhez jussunk, aztán újra nekem esett. Kezét becsúsztatta ingem alá és simogatni kezdett. Ennek hatására folyton belenyögtem a csókunkba.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.71 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 A57L 2014. 11. 16. vasárnap 09:22
Érdekes írás.
#5 papi 2013. 06. 8. szombat 08:25
Tömény semmi
#4 rockycellar 2013. 05. 20. hétfő 08:50
Lehetett volna jobb is
#3 genius33 2013. 05. 14. kedd 18:33
Hát olvastam jobbat is...
#2 gaborthefirst 2013. 05. 14. kedd 01:28
Boci szemű Nicholas Romero. nyes Hát ez nem kellett volna.
Túl gyors, sokszor életszerűtlen, néhol sablonos, a fordításon meg a helyesíráson lenne mit finomítani. Voltak élvezhető, részek, az eleje nagyon tetszett. Összességében ez így kevés. Bocs. 5 pont
Üdv!
#1 Törté-Net 2013. 05. 14. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?