A+ A-

Emmanuelle 3. fejezet - Keblek, istennők és rózsák

Emmanuelle úszni akart a klubban, nem a nők fecsegését hallgatni. Ezért úgy döntött, hogy korán reggel megy ki. Leúszott tíz hosszt a medencében, ruganyosan, könnyedén, nem érdekelte sem az "időeredménye", sem a férfiak, akik bámulták - egyébként ilyenkor még kevesen voltak. Ritmikus karcsapásaitól kibuggyant a melle a vállpánt nélküli fürdőruhából. Amikor az oldalára fordult, a csillogó vízben még gömbölyűbbnek látszott a keble, s a bőre még selymesebbnek. Mellbimbója körül szűk kis árok képződött, s ettől a körülötte lévő, vöröslő holdudvar olyan lett, mint egy parányi korallzátony. E nélkül az apró részlet nélkül, amely elárulta a málnaszem sebezhetőségét, s még a szájban szétolvadó ízét is felidézte, a mell tökéletes, túlságosan szoborszerű domborulata talán nem is keltett volna izgalmat.
Amikor végül kifulladva a létrához úszott, s megragadta a krómozott oldallécet, észrevette, hogy a kijáratot őrzik. Ariane de Saynes állt fölötte, a létra tetején, és harsányan nevetett.
- Útelzárás! - kiáltotta. - Áthaladás csak tiszta múltú egyéneknek!
Emmanuelle dühös volt, hogy az egyik "hülye" mégiscsak elcsípte. Közben igyekezett olyan kedvesen mosolyogni, ahogyan csak bírt.
- Sellőt játszunk, hajnalban, amikor a tisztességes asszonyok a piacra mennek? - évődött Ariane. - Miféle titok lappang itt?
- Miért? Maga is itt van - vágott vissza Emmanuelle. Megpróbált kimászni a medencéből.
Ariane nem mozdult az útból.
- Ó, az egészen más... - mondta titokzatosan. Emmanuelle nem kért magyarázatot.
A grófné ráérősen szemügyre vette foglyát.
- Isteni alakja van - jelentette ki végül elismerően.
Szavaiból őszinte jóindulat áradt. Ariane egy kicsit talán dilis - gondolta Emmanuelle -, az viszont jó, hogy olyan erős: van benne valami felvillanyozó. Már nem is esett olyan nehezére mosolyogni.
Ariane végre ellépett a létra felső fokáról. Emmanuelle felkapaszkodott. Szép nyugodtan visszadugdosta a mellét a fürdőruhába (a bimbó azért csaknem teljes egészében kívül maradt), és leült Ariane mellé. Két északi típusú fiú lépett oda hozzájuk, és angol társalgásba kezdtek a grófnéval. Ariane jókedvűen válaszolgatott a kérdéseikre. Emmanuelle-t nem zavarta, hogy egy szót sem ért a csevegésből. Ariane hirtelen hozzá fordult:
- Érdekli ez a két úr?
Emmanuelle grimaszt vágott, Ariane pedig tolmácsolta a két udvarlójelöltnek az elutasító választ. Nem sértődtek meg: hangosan nevettek, és láthatólag nem akaródzott elmenniük. Emmanuelle rendkívül bárgyúnak találta őket. Egy perc múlva Ariane határozottan fölállt, és a karjánál fogva magával húzta Emmanuelle-t.
- Unalmasak - jelentette ki. - Menjünk fel az ugrótoronyba!
Felmásztak a nyolc méter magas torony tetejére, és elhelyezkedtek hason fekve, egymás mellett, a gyékénnyel borított lapos tetőn. Ariane gyorsan levette a fürdőruhája felső részét, azután az alsót is.
- Nyugodtan levetkőzhet - mondta. - Innen idejében észrevesszük, ha jön valaki.
De Emmanuelle-nek e pillanatban semmi kedve sem volt levetkőzni Ariane előtt. Meglehetősen átlátszó kifogásokat hebegett: hogy a szűk fürdőruháját nehéz le-föl huzigálni, hogy a nap túl erős...
- Tényleg erős - mondta Ariane. - Jobb, ha fokozatosan szokik hozzá.
Ezután átadták magukat annak a jellegzetes félkábulatnak, amely a napozás velejárója. Emmanuelle megállapította, hogy a grófnénak vannak jó tulajdonságai is. Szerette az olyan embereket, akikkel hallgatni is lehet. Végül mégis ő törte meg a csöndet:
- Van itt valami szórakozási lehetőség a medencén, a koktélokon és estélyeken kívül? Egy idő után ez őrjítően unalmas lehet.
Ariane füttyentett erre a képtelenségre.
- Hogy volna unalmas! Rengetegféle szórakozásra van itt lehetőség! Most a mozikról, az éjszakai szórakozóhelyekről és más vacakságokról nem beszélek. De lehet lovagolni is, golfozni, teniszezni és teremteniszezni, vagy vízisízni; a csatornákon ringatózva pedig kedvére álmodozhat az ember, és van vagy ezer pagoda, nem is túl messze: ha naponta csak egyet látogat meg, három évig van mivel agyonüsse az idejét. Kár, hogy a tenger - mármint az igazi, ahol fürödni lehet - százötven kilométerre van innen. De megéri a fáradságot odamenni. Csodálatos ez a tengerpart, széles és olyan hosszú, mintha sose akarna véget érni, kókuszpálmák szegélyezik, teljesen néptelen, és telis-tele van szórva kagylóval. A víz a benne lévő temérdek kis nem tudom, mitől mesésen foszforeszkál éjszaka. A korallok csiklandozzák az ember talpát. És a cápák kézből esznek.
- Erre kíváncsi lennék! - kacagott Emmanuelle.
- Még szerenádot is adnak, ha az ő birodalmukban szeretkezik! A tűző napon, a homokban, amely finoman masszírozza közben az ember bőrét, vagy a cukorpálmák árnyékában. Mindig talál egy kisfiút, aki egy csekély ősszegért hajlandó legyezni, miközben a lovagja tettel bizonyítja szerelmét.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.26 pont (23 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 04. 16. szerda 07:49
Szép és jó írás.
#3 Bikmakkocska 2013. 01. 22. kedd 11:09
Fantasztikusanjó történet.
#2 Shavo 2011. 10. 11. kedd 07:28
Jó.
#1 Törté-Net 2011. 10. 11. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?