A tanyasi élet szépségei 2. rész
Megjelenés: ma
Hossz: 22 077 karakter
Elolvasva: 34 alkalommal
“…– Eszter – szólalt meg, és a hangja mély volt, rekedt. – Nem bírom ki.
Ránéztem. A farka már keményen állt, a hasához csapódott, a makkja feszült, lilásan. A szeme elsötétült, és ahogy engem nézett, éreztem, hogy a testem is válaszol. A mellemben a feszülés, a lábaim között a nedves, lüktető várakozás.
– Akkor ne bírd ki – feleltem, és magamhoz húztam.”
Ránéztem. A farka már keményen állt, a hasához csapódott, a makkja feszült, lilásan. A szeme elsötétült, és ahogy engem nézett, éreztem, hogy a testem is válaszol. A mellemben a feszülés, a lábaim között a nedves, lüktető várakozás.
– Akkor ne bírd ki – feleltem, és magamhoz húztam.”
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Mint mindig, most is úgy indult. Játékos simogatások, apró, millió csók.
Csillogó tekintetek találkozása. János, a mostoha testvérem, a hátamra fektetett. Mozdulataiból tudtam, nem orális lesz, hanem felém tornyosul a teste, kemény farka hosszában a szőrzetembe túr. Mint mindig, lassan és türelmesen, de most nem volt időm felocsúdni, amikor a farka tövét megfogta, és a makkot a repedésemnek tolta.
Nem voltam szűz, nem voltam tapasztalatlan, de most mégis azt éreztem, amit az elsőnél – egyik osztálytársam bulija után. Most még spicces sem voltam. János farka feszítette szét a hüvelyem, és haladt befelé. Nem volt az éles szúrás, majd a fájdalom, most csak a feszítés – és bent van.
Testünk összeért.
Nézett, néztem. Csodálat volt mindkettőnk tekintetében.
Nem mozdult. Csak bent volt, és nézte az arcom. A nagy, munkás keze a csípőmen pihent, és éreztem, ahogy az ujjai finoman remegnek. Az én kezem a vállán, a széles, kemény vállon, és a bőre forró volt, izzadt.
– Jól vagy? – kérdezte, és a hangja olyan volt, mintha fojtogatnák.
Bólintottam. Nem tudtam volna megszólalni.
Akkor kezdett mozogni. Olyan lassan, mintha attól félt volna, eltörök alatta.
Centiméterekkel húzódott ki, aztán ugyanolyan lassan tolta vissza. A
szemünk össze volt zárva, és minden egyes löketnél láttam, ahogy az arca megfeszül, ahogy az ajkát összeszorítja, ahogy a homlokán megjelenik a finom ránc.
A keze a combom alá csúszott, felemelte, és akkor mélyebbre ért.
Felsóhajtottam, és a hangom a kandalló pattogásával keveredett. Ő is sóhajtott, és a ritmus lassan, nagyon lassan felgyorsult.
Az érzés más volt, mint amikor a kezével vagy a szájával csinálta.
Mélyebb, teljesebb. Mintha a testem most találta volna meg azt a formát, ami mindig is hiányzott belőle. A feszítés nem fájt, csak tágított, és minden egyes mozdulatnál újabb és újabb érzések szabadultak fel bennem. A
gerincem végig bizsergett, a mellemben sajgó feszülés gyűlt, a lábujjaim összekunkorodtak.
János ritmusa egyenletes volt, mint a szívdobbanás. Lassú, de határozott.
És ahogy néztem a felette lévő arcot, a sötét szemét, a kicsit kinyílt száját, ahogy a haja a homlokába lógott, valami megszorult a mellkasomban.
– János – suttogtam.
– Tudom – felelte. – Én is.
Csillogó tekintetek találkozása. János, a mostoha testvérem, a hátamra fektetett. Mozdulataiból tudtam, nem orális lesz, hanem felém tornyosul a teste, kemény farka hosszában a szőrzetembe túr. Mint mindig, lassan és türelmesen, de most nem volt időm felocsúdni, amikor a farka tövét megfogta, és a makkot a repedésemnek tolta.
Nem voltam szűz, nem voltam tapasztalatlan, de most mégis azt éreztem, amit az elsőnél – egyik osztálytársam bulija után. Most még spicces sem voltam. János farka feszítette szét a hüvelyem, és haladt befelé. Nem volt az éles szúrás, majd a fájdalom, most csak a feszítés – és bent van.
Testünk összeért.
Nézett, néztem. Csodálat volt mindkettőnk tekintetében.
Nem mozdult. Csak bent volt, és nézte az arcom. A nagy, munkás keze a csípőmen pihent, és éreztem, ahogy az ujjai finoman remegnek. Az én kezem a vállán, a széles, kemény vállon, és a bőre forró volt, izzadt.
– Jól vagy? – kérdezte, és a hangja olyan volt, mintha fojtogatnák.
Bólintottam. Nem tudtam volna megszólalni.
Akkor kezdett mozogni. Olyan lassan, mintha attól félt volna, eltörök alatta.
Centiméterekkel húzódott ki, aztán ugyanolyan lassan tolta vissza. A
szemünk össze volt zárva, és minden egyes löketnél láttam, ahogy az arca megfeszül, ahogy az ajkát összeszorítja, ahogy a homlokán megjelenik a finom ránc.
A keze a combom alá csúszott, felemelte, és akkor mélyebbre ért.
Felsóhajtottam, és a hangom a kandalló pattogásával keveredett. Ő is sóhajtott, és a ritmus lassan, nagyon lassan felgyorsult.
Az érzés más volt, mint amikor a kezével vagy a szájával csinálta.
Mélyebb, teljesebb. Mintha a testem most találta volna meg azt a formát, ami mindig is hiányzott belőle. A feszítés nem fájt, csak tágított, és minden egyes mozdulatnál újabb és újabb érzések szabadultak fel bennem. A
gerincem végig bizsergett, a mellemben sajgó feszülés gyűlt, a lábujjaim összekunkorodtak.
János ritmusa egyenletes volt, mint a szívdobbanás. Lassú, de határozott.
És ahogy néztem a felette lévő arcot, a sötét szemét, a kicsit kinyílt száját, ahogy a haja a homlokába lógott, valami megszorult a mellkasomban.
– János – suttogtam.
– Tudom – felelte. – Én is.
Ez csak a történet kezdete, még 11 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1