A+ A-

Hegyi kaland 4. rész

Nyújtsa a magasba a kezét, aki szeretkezett már tüzijáték közben... Esetleg alatta...?
A balatoni bortúra és strandolás után hazafelé tartottunk barátnőmmel, férjével, valamint nagyobbik fiammal és barátnőjével, amikor is kitaláltuk, hogy este elsétálunk a Fő-térre és jól megnézzük az aug. 20-i tüzijátékot. Barátnőm igyekezett bevonni sok programba (bár nem vagyok egy elveszett ember), nehogy begubózzak most, hogy Attila külföldön dolgozik. Igen, férjem már vagy három hete új munkahelyén tartózkodik Ausztriában. Első hazalátogatásáig (milyen furcsán hangzik...) még egy-két hetet várnunk kell.
Az esti találkát Emeséékkel fél tízre beszéltük meg, addig mindenki haza felfrissülni, tisztálkodni.
A megbeszélt időpontban aztán nagyot dobbant a szívem, mikor felfedeztem Mátét az apja és nevelőanyja oldalán. Erre a találkozásra nem számítottam.
Ahogy ténferegtünk a tér környékén egyre csak gyűltek a népek, kezdett a kíváncsi tömeg kialakulni.
- Srácok, ha elkeverednénk egymástól véletlenül, akkor a tüzijáték után a szökőkút mellett találkozunk, vagy hívjuk egymást! - mutattam jelentőségteljesen a telefonom fiaimnak.
- Anya, elkeveredni csak te szoktál. De rendben! - közölte velem pimaszul Bence, a nagyobbik fiam.
- Én meg már el is húztam a haverokhoz! - közölte nemes egyszerűséggel kisebbik fiam, és a válaszomat meg sem várva már oda is lépett osztálytársaihoz, akik mosolyogva integettek.
Bence is elindult barátnőjét kézenfogva, hogy jobb helyet keressenek a nagy attrakcióhoz. Bár nem tudom, hogy egy tüzijáték megtekintéséhez miért kell annyira "jó helyet" keresgélni.
- Hát most nézd meg, mindegyik itthagy! - néztem elképedve Emesére. - Mi van, szégyellik az anyjukat?
- Fiatalok! Pelyhedzik az állukon a rózsika és máris önállóak! - mosolygott barátnőm férje.
- Nem baj, mi nem hagyunk el! - szólt aztán Máté és átkarolta játékosan a vállam.
Lassan közeledett a kezdés ideje és a tömeg egyre szorosabban tömörült. Máté az előttünk magasodó hotel felső erkélyeit fürkészve keményen belemarkolt fenekembe.
- Azt hiszem üzenetet kaptál... - súgta a fülembe.
Értetlenül álltam néhány másodpercig mire megértettem, hogy talán sms-re utalt. Táskámba nyúltam telefonomért és valóban.
" Tíz perc múlva várlak a templom mellett a domborműnél!" - Természetesen tőle kaptam. Mire körülnéztem ő már sehol. Emeséék is kicsit arrébb aszalódtak, fiaimat sem láttam, és most reméltem ők sem látnak engem, úgyhogy szép lassan a pár száz méterre fekvő másik téren álló templom felé vettem az irányt. Reményeim szerint nem feltűnően. Bár nem hiszem, hogy valaki is foglalkozott volna velem, hiszen mindenki a Fő-tér felé igyekezett. - ’Na csak nem ott akar tőlem valamit ez a srác...? Őrült!’ - futott át rajtam, míg oda nem értem.
Maga a dombormű egy pici kis szökőkútszerűség közepén áll. Mint egy nagy festmény, melynek jó széles kerete van, annyira, hogy ücsörögni is szoktak rajta a fiatalok. Ahogy közeledtem úgy fedeztem fel az éji látványt. A kis teret körbeölelő fák ágai közt gyéren szűrődik át a lámpák sárgás fénye, a fák közti bokrok kisebb nagyobb sötét, szinte fekete őrökként lapulnak, mozdulatlanul vigyázva az alkotás fenségességét, sehol semmi mozgás e késői órán, és az egész olyan békét és nyugalmat áraszt, ami átjárja az ember lelkét... De tudtam, éreztem, hogy valaki vár...
El kellett ismernem, Máté jól választott, ha olyasvalamit tervezne, ami egyébként másra nem tartozik, hiszen a képződmény mindössze egy oldalra nyitott. Ha megkerülöm senki nem vesz észre ilyen sötétben soha. Kicsit azért hátborzongató..., de izgalmas...
Odaérve nem is láttam senkit. Közelebb sétálva megkerültem a domborművet.
- Nem könnyelműség ilyen feltűnően és egyedül mászkálni éjnek évadján? - kérdezte Máté hangja a sötétből.
- Tudok magamra vigyázni, ha kell! - közöltem vele magabiztosan, miközben hozzáléptem a káván keresztül.
- Pedig soha nem lehet tudni, mit tartogat a sötétség! - a vigyorát inkább csak érzékeltem az árnyékban.
- Nekem jó barátom!
- ...Na végre! Már azt hittem nem is jössz! - suttogta a fülembe, és szorosan magához húzott.
- Ne hazudj - simultam hozzá -, lefogadom, hogy már messziről hallottad a szandálom kopogását.
Jól esett az érintése, a közelsége, az illata, finom csókja... De figyelmeztetnem kellett a hely és az időpont alkalmatlanságára.
- Mire vége a hacacárénak már vissza is érünk, mintha mi sem történt volna... - duruzsolt halkan miközben mögém került.
Keze a mellemre siklott és felsőm anyagán keresztül finoman gyúrni kezdte.
- Megláthatnak! - mondtam halkan.
- Itt? Ugyan ki? Senki nem jár erre, mindenki a hülye tüzijátékkal van elfoglalva.
Csókolta a nyakam, és míg egyik kezével a melleim vette birtokba, szelíden magához szorított, szabad keze pedig már a szoknyám alatt combomon kalandozott. Hátrahajtottam fejem, ő pedig további csókokkal hintette nyakam, míg édes ajkai végre az enyéimre találtak. Nyelve követelőzően, de finoman siklott a számba.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.68 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 Gandalf 2015. 07. 28. kedd 15:49
#7 tiborg!

"Tényleg csak pár percig tartott az egész..." smile
#7 tiborg 2015. 05. 2. szombat 06:42
GYengebb mint az elozoek,de a szituacio ingerlo.Az akcio viszont igen rovid,elkapkodott
#6 A57L 2013. 09. 23. hétfő 04:26
Nem rossz.
#5 tomi19 2012. 12. 9. vasárnap 11:37
Álom volt vagy valóság nekem mind a négy rész nagyon tetszett csak dicsérni tudom a szerzőt...
#4 Kaszkadör 2011. 12. 6. kedd 10:13
Mind a 4 rész tetszett..
#3 Aelm 2011. 08. 4. csütörtök 10:50
Nekem tetszett!
#2 gyuri0926 2011. 08. 4. csütörtök 07:24
Álom-álom édes álom , álomkép .
#1 Törté-Net 2011. 08. 4. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?