A+ A-

Hegyi kaland 2. rész

Hetek teltek már el azóta a hétvége óta, amikor Máténak adtam magam. Azóta semmi életjelet nem adott magáról, de az őszinteséghez hozzátartozik, hogy én sem kerestem őt. Nem mertem... Pedig nagyon szerettem volna beszélni vele!
Nem ismerem őt annyira, hogy biztosan el tudjam dönteni, vajon megbízhatok-e benne, vagyis nem beszél kis kalandunkról senkinek sem. A hideg is kiráz és a vakrémület kerülget, ha arra gondolok, hogy rajta kívűl még Roland barátja is mindent tud... Emesében megbízom, hiszen ha ő tud rólam valamit, akkor én is tudok róla. Sőt, ha emlékeztek, éppen el akarta mesélni, hogyan került testi kapcsolatba egy másik nővel, amikor hirtelen másképp alakult minden. Szóval félelemben teltek a napjaim, és azt kívántam bárcsak már évek választanának el attól a hétvégétől, és azoktól az eseményektől. Pedig nagyon jó volt...
A titkos eseményt követő hét első napjaiban nagyon féltem, hogy mikor jelentkezik valamilyen módon Máté, vagy hogy jelentkezik-e egyáltalán. Dehogy akartam én bármi bonyodalomba belemenni! Csak nagyon féltem, hogy kitudódik a dolog, és a férjem rájön, hogy megcsaltam... És a barátok, ismerősök, a gyerekeim, a család... Hhhúúúúúh... Még belegondolni is rossz! Szapultam magam, hogyan tudtam annyira hülye lenni. Ha amiatt most vége lesz az eddig kialakult nyugis, szeretetteljes életemnek..., nem is tudom mit csinálok, és hová bújok szégyenemben...! Ezért mindenképpen tisztázni kell a dolgok állását!
Ezek a gondolatok kavarogtak nap, mint nap a fejemben, de néhány hét elteltével már kezdtem kicsit megnyugodni, mikor egyszer csak csörgött a mobilom munka közben. Már rutinból megijedtem, pláne mikor láttam, hogy ismeretlen számról keresnek. Szerintem azonnal lesápadhattam, ami nem is kerülte el a körülöttem tevékenykedő kolléganőim, így barátnőm, Emese figyelmét sem. Felvettem, mert mindig felveszem...
- Igen, tessék...
- Khm... Jó napot kívánok, én XY Viktóriát keresném!
- Igen, én vagyok, tessék...
- Szia... Máté vagyok...
Térdeim remegni kezdtek - Úristen, ettől féltem! - pedig titkon számítottam rá...
- Egy pillanat, arrébb megyek, itt alig hallom önt!
A vonalat tartva zsebre vágtam a telóm, és kiléptem a folyosóra. Szerencsére üres volt.
- Itt vagyok! - suttogtam. - Szia...
- Szia... - aztán csönd.
- Mi van, elment a hangod? - próbáltam kissé oldani a helyzetet, pont én, aki azt hittem azonnal összecsuklom, annyira remegtem.
- Nem. Bocsánat, hogy a munkahelyeden zavarlak, de azt hiszem az a legalkalmasabb hely és időpont, hogy hívjalak..., mármint érted...?
- Értem, ne izgulj! Honnan tudod a számom?
- Kilestem Emese telójából...
- Aha. Miért keresel?
- Szeretnék Veled találkozni, ha ez lehetséges...
- Nem, ez nem lehetséges! - vágtam rá keményen.
- De én mégis szeretném... - mondta azt hiszem szomorú hangon Máté.
- Nem tartom jó ötletnek. Sőt kifejezetten rossz ötletnek tartom!
- Nem akarok semmit...
- Hát ne is...!
- De szeretnék Veled beszélni! - kérte.
- Nem hiszem, hogy kellene... (Pedig hajjaj,de még mennyire, hogy kellene, csak FÉLEK!)
- Nézd én úgy gondolom, hogy nincs miről beszélnünk... és csak reménykedem abban, hogy megbízhatom benned!... - tettem hozzá gyorsan.
- Természetesen megbízhatsz! De ne telefonon beszéljük ezt meg...!
- Nézd Máté, csak hogy érts! Az... az... egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt! Nincs folytatás és nem is lesz, érted?!
- Persze... értem...
- Rendben?!
- Persze..., rendben, de...
- NINCS de, hát nem érted mégse?! - rivalltam rá. - Kérlek NE csináld ezt velem... így is épp elég bajom van...!
- Épp azt akarom Neked elmondani, hogy...
- Ne, ne mondj semmit se, sőt HAGYJ BÉKÉN EGY ÉLETRE...! Kérlek...! - aztán kinyomtam a telefont.
Eleredtek a könnyeim, úgyhogy gyorsan a mosdóba bújtam. - Basszus, tiszta ideg vagyok... és hogy beszéltem vele... pedig csak... ő is azt akarta, amit én... tisztázni mindent... Én meg egy igazi Bunkó módjára majdhogynem elküldtem a picsába... sőt... Jézusom, tiszta ideg vagyok... hogy fogok így dolgozni?... És otthon...? Mi lesz, ha Attila észreveszi rajtam, hogy gáz van?!... Úristen, mi a francot csináltam?! - Idegem már gyomorremegéssel is kiegészült. Rohadtul éreztem magam, emlékszem, akkora szégyenként éltem meg a saját baromságom, hogy azt sem tudtam mit csinálok sokszor, csak azon csodálkoztam, hogy a kolléganőim nem vették észre a beszámíthatalanságomat. Nem úgy Emese, aki azonnal kiszúrta, hogy valami nem stimmel, de jó barátnőhöz illően, és ugye sejtvén miért is vagyok olyan amilyen, nem szólt semmit, sőt sokszor igyekezett kisegíteni a munkámban. Őszintén szólva ez a beszélgetés Mátéval azonban még inkább felkorbácsolta a szégyenérzetemet. - Úristen megcsaltam a párom...! A családom...! -
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.66 pont (41 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 tiborg 2015. 05. 1. péntek 08:50
ujra olvastam/elveztem......koszi!
#4 papi 2013. 11. 22. péntek 18:26
Jó...
#3 A57L 2013. 09. 23. hétfő 04:25
Elég jó.
#2 tiborg 2010. 11. 4. csütörtök 05:13
Kituno!!!Folytatas lessz???!!
#1 Törté-Net 2010. 10. 25. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?