A+ A-

Szexjárat 9. rész - T

- Az is én vagyok! - szólalt meg váratlanul mögöttem.
Tényleg! Mindenütt őt láttam hirtelen: a tükörben, a nyitott ajtóban, és a kezemben.
A szobában minden rózsaszín vagy fehér volt, a hatalmas ágy sok párnával és plüssel, a bútorok, a tükör kerete... Ki gondolta volna, hogy létezik rózsaszín medve is? Csak én nem illettem a környezetbe, és a kezemben tartott, az imént a rózsaszín öltözőasztalról felvett és érdeklődéssel szemlélt szobrocska. Rajtam kék farmer és kék csíkos ing, a réz szobron semmi. A meztelen lány két karját balettos mozdulattal felfelé tartja, egyik lába spiccállásban... Az ajtókeretben álló, élő változat a hasonlóság kedvéért felvette ugyanezt a pózt, ám fehér bugyit viselt. A cicik ugyanúgy, harcra készen, előre meredtek.
- Tizennyolcadik születésnapomra kaptam! - mondta büszkén.
- Most sem vagy sokkal több... csak nagyobb, mármint a szobornál.
- Arányosan nagyobb, remélem. Akár hiszed, akár nem, akkor még szűz voltam - tette hozzá.
- A szobrász volt az első?
- Nem sok hiányzott hozzá! Olyan átéléssel rajzolgatta a cicimet, popsimat, mintha hosszan simogatna. Amikor elkészült először valami csúszós anyagból, akkor meg a szobron mindig a cicijeimet igazgatta... izgató volt.
- Simogatni is izgató. - Kipróbáltam a szobron.
Megszólalt a rózsaszín telefon.
Engem nézett, míg a füléhez emelte, én őt - tetőtől talpig és talptól tetőig. Másodszor láthattam ruha nélkül. Ahogy a szobrász tehette, tekintetemmel bebarangoltam minden hajlatot, emelkedőt.
- Oké, siess! - Letette a telefont. - Jó hírem van: pár perc múlva jön Mariann!
- Ide? - hüledeztem. Nem mintha nem lett volna tényleg jó hír, de én már beleéltem magam a látványba, s legszívesebben a látottakból következő események sodrására bíztam volna magam.
Négyszer találkoztam eddig Tündével, ebből a legelső alkalom a legemlékezetesebb, amikor meglepetésként egy háromszereplős, csúszkás masszázs élményén keresztül ismerhettem meg behatóan. Ma mintha visszafogottabb lenne, talán a szokatlan helyzet okozza ezt a mértéktartó viselkedést: a mai napig nem voltunk még kettesben.
Hazafelé úton, a kocsiban is elég csendes volt, mondhatni illedelmes, összezárt térdeivel, halk mondataival.
- Feljössz? Meghívhatlak valamire? - kérdezte, s én akkor ennek be is tudtam a furcsa szolidságot: Biztos nem kocsiban akar szexelni, inkább otthon, kényelmesen. Bár ennek ellentmondott, hogy nagyon céltudatosan simogatott nadrágon keresztül, Mariann helyén ülve, az ő szokásának megfelelően.
Helyiségeken vezetett át, egészen az ő birodalmába, amit meg lehet közelíteni a hatalmas udvaron keresztül is, és arrafelé, de az utcára is nyílik ablaka. Egy percre magamra hagyott, nézegettem a szobrot, s megjelent egy szál bugyira vetkőzve.
Tettem egy pincéres mozdulatot, ami nem irányul semerre, csak éppen jelezni kívánja, hogy "történjen már valami".
Azokra a felületekre volt jellemző a fehér szín - állapítottam meg magamban -, ahol valami nyílt: ajtókilincsek és környéke, fogantyúk a bútorokon... és a bugyi. Letettem a szobrot arra a rózsaszínű asztalra, amely piperedolgok széles választékát kínálta, és bátran vetekedhetne néhány drogériaüzlet összesített kínálatával. Lehetséges, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, leleményes marketing-szakemberek kitalálták: minden, a nők által használatos, általam csak pipere néven ismert, kenhető, szórható, pamacsolható anyagnak legyen rózsaszínben pompázó tubusa-tégelye-flakonja? Úgy tűnt, a gyártók ezt a létező, speciális keresletet is igyekeznek kielégíteni.
Engem is ki kellene elégíteni!
Megmozdult, kinyitott egy fehér fogantyús szekrényajtót, és a temérdek polc egyikéről kiemelve egy - rózsaszín - pólót, magára húzta.
- Megvárjuk Mariannt? - Inkább kijelentette, mint kérdezte, megrázta dús haját, majd valamit láthatott arcomra kiülő csalódottságomból: - Vagy csináljunk addig valamit?
Megtorpanva a süllyesztett szekrénynél, tétován nézett rám.
Sajnáltam, hogy ilyen hirtelen eltüntette a meredező ciciket, amikor a látványtól én is meredezni kezdtem.
- Beszélgessünk addig... - javasoltam. Helyet foglaltam a plüssállatok között, és mutattam Tündének azt a pontot, ami szorosan mellettem van, s ahová szeretném, ha leülne. - Nem vennéd le mégis azt a pólót?
Mire megtette a 4-5 lépést, ismét lekerült a cicikről a takarás, és szabályos ívben, az egyik sarokban landolt.
- Tetszem? - kérdezte.
Azt hittem, ez valami vicc, csak én nem ismerem fel a rejtett humort. Kinek nem tetszene?
Hangjában őszinte érdeklődés csengett, és még valami: szomorúság? Ki érti a női lelket? Az is lehet probléma, ha tetszik?
- Ühüm - bólintottam, mire "gondolhattam volna" típusú arckifejezést kaptam válaszul. Ezt ki tudja megfejteni? - Baj?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.9 pont (40 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 A57L 2014. 01. 16. csütörtök 05:14
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2011. 04. 26. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?