Anyósom

27 éves voltam, amikor a feleségem megszökött egy gazdag férfival. Döbbenet volt, de valahogy nem fájt. Már egy éve nem működött köztünk az a bizonyos kémia. És így megtörtént, ami egyszer úgyis válással végződött volna. Szerencsére nem volt gyerekünk, és olyan házban laktunk, amit a nagymamámtól örököltem, így nem volt mit elvennie tőlem. Inkább hagyott itt valamit, ha pontos akarok lenni akkor valakit! Anyósomat, aki majdnem két évig élt velünk, miután elvált. Após, nem csak volt, hanem szerencsejátékos is, aki rengeteg adósságot halmozott fel, mígnem egy szép napon megjelent náluk a végrehajtó, és mindent elvett tőlük. Még a házukat is. Móni, így hívták anyósom, nem okozott gondot. Elég nagy volt a ház, azt mondanám, hogy nagyon jól kijöttünk egymással és minden probléma nélkül. Amikor könnyes szemekkel megjelent nálunk egy bőrönddel, mondván, hogy hajléktalan, befogadtuk.
Annak ellenére, hogy mindannyian együtt éltünk, és ő látta vagy hallotta vitáinkat, soha nem avatkozott közbe. Ő maga túlságosan el volt foglalva a saját gondjaival. A váláskor majdnem összeroppant amikor megtudta, hogy a házastársi tartozások felét ki kell fizetnie! Szinte semmi nem maradt a fizetéséből, így a munkája mellett irodákat takarított, és itt-ott részmunkaidős munkát vállalt. A korához képest karcsú, gyönyörű nő hirtelen egy nyomorult roncs lett. „Misi, most mi lesz velem? ” Kétségbeesetten a kezébe temetett arccal sír a székemben, amikor megtudta, hogy a kedves lánya elhagyott. "Hol találok most lakást? Hogyan fogok fizetni érte? Megrázza a fejét. „Ugyan már, nem mész sehova. ” – válaszolom, nagyon sajnáltam őt. „Nincs okod arra, hogy itt tarts, most, hogy a lányom megszökött! ” Próbálom elmagyarázni neki, hogy nem a lánya miatt engedtem be a házba! Meglepetten, és kíváncsian nézett rám. Beletelt egy kis időbe, mire a fejében rendbe tette. – Mennyit akarsz a bérletért? – kérdezte. Erre csak legyintettem a kezemmel, de ez nem győzi meg Mónit. "Rendben, akkor. Elég, ha elvéged a feleség munkáját. Takarítasz majd itt-ott, főzöl, mosol...! ” – javaslom, és az anyós mintha kivirulna. – Misi nagyon kedves vagy! – próbál egy puszit adni, amit én kikerülök.
Meg kell mondanom, hogy nem bántam meg a döntésemet.