A+ A-

Irodai pillangók 2. rész - Team - building

Kíváncsian vártam már a híres team - buildinget. A kollégák sokat beszéltek róla, és a belső levelezésen is gyakran kaptunk egy - egy hírt a szervezéssel kapcsolatban. Úgy vettem észre, megpróbálják felkelteni az érdeklődésünket, ezért mindig csak egy kis információmorzsát hintettek el. Egy idő után a liftben is megjelent pár plakát, hirdették, hogy kinél lehet jelentkezni. Én persze réges - rég leadtam már a jelentkezésem, kíváncsi voltam, kiket ismerhetek meg az eladdig arctalan munkatársak közül.Azt is reméltem, hogy kicsit összemelegedhetek majd a team - building utáni bulin Bonnie - val. Sőt, ki tudja, hátha valami spéci feladatot kapunk, amit napközben ketten kell megcsinálnunk, akkor meg pláne...
De semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztük. Mint kiderült, a team - building helyszíne egy kis tábor volt a várostól nyugatra a hegyekben. Valaha diáktábor működött itt, de egy michigani vállalkozó megvette, és átalakította. Olyan nagy cégek rendezvényeit szervezte ide, mint a miénk. Volt egy pár faház egy tisztás szélén, meg egy nagyobb üvegezett kőépület, amiben össze tudtunk gyűlni. A teljes nap idiótaságokkal telt a fák között: öt - hat fős csoportokban kerestük a kincset, mindenféle pitiáner feladatot kellett elvégeznünk, hogy megtaláljuk a nyomokat. Amikor könyékig kellett benyúlni egy kiöregedett fa nyirkos odvába, elment a kedvem az egésztől, de legalább összehaverkodtam két sráccal az informatikusrészlegről, úgyhogy utána végigröhögtük az egészet. A csapat vezetője, akit egy csapatépítéssel foglalkozó cég küldött, majdnem megőrült tőlünk a nap végére, és megfenyegetett, hogy a feletteseink tudni fognak erről. De mi csak nevettünk, főleg, hogy mindenkinek a nyakában valami vicces álnév lógott, ami állítólag "jellemez minket". Ezt is a csapatépítők találták ki még reggel.
Nagyon örültem, mikor végre megérkezett az este. Behúzódtam a kajámmal egy üres sarokba, és a vacsora közben végig Bonnie - t kerestem, de nem láttam sehol. A főnökeink elmondták szokás szerint, hogy mennyire büszkék, hogy a csapatunk részei lehetnek, mennyire jó munkát végzünk, mennyire elégedettek az ügyfelek, és így tovább, és így tovább. Eleinte még szórakoztató volt, de amikor huszadik alkalommal is ugyanezt mondták mindenféle lényeg nélkül, akkor már elengedtem a fülem mellett az egészet.
A kaja legalább jó volt. Már a desszertnél tartottam, amikor megpillantottam Bonnie - t. A kolléganői között ült, a többi ingatlanossal, és nagyon jól szórakoztak valamin. Kitaláltam, hogy valahogy elhívom dumálni, úgyhogy gyorsan megettem a maradékot, kivittem a tányéromat, és már fordultam is volna Bonnie felé, de Carlba ütköztem. Ő egy nagyképű, zselés hajú, kigyúrt kolléga volt, valahogy sosem kedveltem.
- Hé, Troy, Jó volt a kaja? - kérdezte.
- Jó, persze - vágtam rá, és próbáltam kikerülni, de megállított.
- Akarsz szórakozni egy kicsit?
Láttam a szemében, hogy valami van itt a háttérben. Az ingatlanos lányok felé pillantottam Carl válla fölött, de Bonnie már nem volt ott.
- Miról van szó? - kérdeztem kissé csalódottan.
- Gyere velem - mondta a pasas, és elindult.
Kimentünk az épület mögé, a medencéhez. Carl közben végig titokzatosan viselkedett, a sarkon hátranézett, hogy jön - e valaki utánunk, és nem válaszolt egy kérdésemre sem. De a medencénél megállt:
- Na figyelj, még új vagy itt, gondoltam, beavatlak. Nem kell megköszönd, mondjuk úgy, hogy szívességet teszek neked. És amikor nekem kell majd szívességet tenned, akkor szépen eszedbe jut majd, milyen jó barátod is vagyok én neked, oké?
Nem nagyon tetszett a dolog, de Carl nem hagyott szóhoz jutni, tovább folytatta tenyérbemászó modorával:
- Ismered Helent? A HR - ről?
- Azt a kis alacsony, fekete hajú csajt? Persze, annak idején ő interjúztatott, amikor a céghez jelentkeztem.
- Igen, hogyne... - vágta rá Carl, de nem is figyelt rám, megint a környéket fürkészte mögöttünk. - Na figyelj, öcsi - hajolt oda, mint egy középkori összeesküvő. - Helennek van egy... kissé furcsa mániája. Az ilyen team - buildingeken esténként mindig elvonul egy szobába, és ott fogadja a beavatottak egy kis csoportját.
Látta, hogy egy kicsit bambán nézek rá.
- Nem érted? - bökte meg a mellemet. - Hát lepippant mindenkit! Ez izgatja! Nem tudom, neki mi a jó, mert nem engedi, hogy bárki is csináljon vele valamit, még csak meg sem foghatjuk a mellét vagy a seggét, pedig hát mmm... - csücsörített a szájával, és a levegőbe markolt, mintha Helen fenekét fogná meg.
- Jó segge van, az biztos... - nyögtem ki.
- Nem ez a lényeg! Én most beveszlek téged is, velem jöhetsz, lehet egy jó estéd. Az első szabály: nem nyúlhatsz hozzá, és arra különösen allergiás, ha szopatás közben ráfogsz a fejére. Csak engedd, hogy tegye a dolgát. És mit gondolsz, mi a második szabály?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.23 pont (60 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 Pavlov 2013. 10. 11. péntek 07:39
Köszi!
#6 A57L 2013. 10. 9. szerda 04:32
Nekem tetszett.
#5 genius33 2012. 09. 22. szombat 15:15
Fincsiiii smile
#4 Pavlov 2009. 02. 20. péntek 18:41
Örülök, hogy tetszett a történet. Én ugyan nem szervezek ilyeneket, viszont a következő rész már feltöltöttem!
#3 gyuri0926 2009. 02. 15. vasárnap 15:06
Írj nekem ha érdekel a gruppen , ilyeneket szervezek
#2 Évi 2009. 02. 14. szombat 08:59
Hm..., finom lehetett.
#1 Törté-Net 2009. 02. 12. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?