A+ A-

A herceg 1. rész

Hogy az a... Ez majd levitte a fejem.
Látható rosszallással figyeltem a megtermett vadászsólymot, amely ügyet sem vetve rám megpihent Richárd vállán, karmait mélyen a bőrzekébe vájva.
Richárd a nagybátyám. Termetes izmos férfi. Tekintete nyílt őszinte, ajkai mosolygósak csak az a nagy orra ne lenne, ami vetekszik a vállán ülő "dög" csőréhez. Ketten poroszkálunk a kis csapat élén ebben a ködös hűvös őszi alkonyban. Idén korán köszöntött be az ősz. A fel - feltámadó szél a még lombos fákat tépi, szaggatja. A lovak is búsan lógatják a fejüket.
Most hogy nagykorúvá értem szüleim úgy döntöttek, hogy elég volt Tamás apát tanításaiból és most már tanuljam az igazi életet, kardforgatást, a birtok irányítását szokjam az embereket és ismerjem meg az egyház mélyebb tanait.
Így történt hát, hogy szülőhelyünkről Sósfaluból átköltözök Újberki Richárd nemesúr székhelyére Tiszakirvára.
A "herceg". Mindenki csak így hívja.
Pedig nem herceg ő, mint ahogy nem királyok Huszt és Királyháza urai sem, még is így titulálja őket a nép.
Messze van Buda vára, nem látnak onnan csak Fehérgyarmatig. Erdély fejedelme a kárpáti havasok közt megbúvó vára magas falai közé zárkózik - félve a rothadó halált - és ezen okokból a Litván birodalom portyázói sem merészkednek közelébb Kijev városánál.
A "herceg" övé a falu, önéki fizetik a kilencedet a környékbéli uradalmak és ami a legfontosabb a kompkikötő, ami az első átkelő a Tiszán Huszt városa felé.
Jó volt ez még fel nem ütötte fejét a rothadó halál, nagyon jó! Ám most nehéz idők járnak, tombol a vész kevés az utazó és tán még ez a jobb, mert ki tudja hordja - é a nyavalyát.
Közeledünk már, jegyezte meg nyugtatólag, Kira nem szokott messzire elkóborolni, ha nem vagyok vele. Utalva erre a "dögre" aki - gondolom - jobb híján a kúria környéki földek pocok és nyúl állományát ritkíthatta unalmában, mikor felfedezte a hazatérő gazdát.
Hirtelen elkomorult a tekintete. Nehéz napok jönnek.
Hívatlan látogatókat kaptunk - mutatott előre és megsarkantyúzta lovát. Szegény pára nyihogva kapta fel a fejét és szaporázta lépteit. A templom ablakából zászló lobogott a heves szélben. A Domonkosok hírhedt zászlaja: a szájában égő fáklyát tartó kutya!
Ahogy a kapuhoz értünk az őr már jelentette is László főapát Őszentsége a pápa utazó követe az ebédlőben várakozik.
Utazó követ - dohogott Richárd magában. Nem volt elég ez az év. Szárazság, rothadó halál, és most az év végére még a kutyáit is ránk küldi az Úr.
Tamás apát sokat tanított az inkvizíció szentségéről, mint az eretnekség fő ellenségéről de azt is hallottam, amit a cselédek a konyhában sugdolóztak az "Úr kutyái" rémtetteiről, de élőben még sosem találkoztam velük.
Ahogy beléptünk egy kis vézna töpörödött barna csuklyás alak emelkedett fel az asztalfőről.
Richárd féltérden kezet csókolt én is követtem a példáját. Ahogy felemelkedtem, majd elvesztem a ráncos arcban ülő feneketlen mélységű szemébe, néztem. Ennek a jelentéktelen papnak olyan pillantása volt, hogy a vér is meghűlt az ereimben.
Vacsoraasztalnál ma nem volt nagy tolongás. Legalábbis a későbbiekben mindig volt valaki a környék tanyaurai közt, aki a hercegnél költötte el estebédjét, ám most csak a Domonkos - rendi főapát két oldalán mi és az átalvégen nénémasszony a herceg asszonya.
Szőke, vézna szomorú arcú nő, akinek keveset lehetett hallani a hangját. Állítólag azért ily csöndes, mert ugyan már hét éve hál a herceg ágyában, de nem áldotta meg méhét az "Úr" új élettel.
Az apát termetéhez képest hatalmas étvággyal vetette magát az étekre, míg mi csak alig piszkálgattuk.
Ők már tudták miért, míg rám csak a nyomasztó hangulat volt hatással.
Az étek után lassan kortyolgattuk Lőrinc uramék borát. A Lőrinc uradalomnak volt a legjobb vörös nedűje a környéken. A déli fekvésű lankák és az öreg vincellér praktikái híressé tették a hegy levét. Még maga Huszt várának ura is vásárolta hordószám, pedig a köteles kilenced is szép mennyiséget termett a vár agyagos földbe vájt kazamatáiba.
Ám most még ez is megérezte a környéket sújtó átkot : a régi évek testes, édes zamatú, mélybíbor itókái után melyek lelket melengető kellemes leplet borítottak gondjainkra ez a híg pirosló lé csak megborzongatta lelkünk ebbe a csontig hatoló nyirkos hűvös időben melyet alig enyhítettek a kandallóban lobogó öles hasábok.
Tán fertályóra telhetett el midőn a vén pap meglehetősen erőteljes hangon megszólalt.
Nézzük és ítéljük meg az eltévedt lelkeket, hogy visszataláljanak a helyes útra, vagy megnyugvást leljenek az Úr könyörületességében.
Megborzongtam! Tamás apát sokat emlegette az inkvizíciót mint a hit erejét és védőjét.
Fra Salitur! Fra Salitur - Bírád és hóhérod!
Richárd úr mutassa az utat.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.31 pont (16 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2015. 08. 26. szerda 18:35
Egész jó
#2 A57L 2014. 01. 5. vasárnap 03:06
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2007. 03. 6. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?