Felismerés

Negyvenhárom éves vagyok, de a munkában, a kocsmában, az ágyban is mindenki Szilinek hív. Talán mert a Szilárd túl komoly, túl kővé merevedett név egy olyan férfinak, aki élete hátralevő részében is csak egy dolgot keres, az ifjúság eleven nedvét, azt a csodát, ami csak tizenéves, huszonéves bőrben, izmokban, nedvekben létezik.
Első feleségem tíz évvel volt fiatalabb. Emlékszem, amikor a házasságkötőnkön még csodálkoztak, hogy "ilyen fiatal lányt" vettem el. De tíz év? Az semmi. A vadász mindig ifjabb zsákmányra vágyik. És én vadász voltam. A kezdetek gyönyörűek voltak, a lakásunk padlóján, a kocsiban, a nyaraláson hajnalig tartó szeretkezések, amikor még azt hittem, ez elég lesz. Aztán egyre halványabbak lettek a mozdulatok, egyre hosszabbak a csendek a takaró alatt. Rájöttem... nekem több kell. Több ifjúság, több frissesség, több kezdő lendület. Közös megegyezéssel elváltunk. Ő boldogabb lett egy korabeli férfival, én pedig visszatértem a vadászmezőkre.
A szingli évek ismét száguldás voltak. Munka után – egy multinál voltam targoncás – a fiatalabbnál fiatalabb lányok vártak, akik apakomplexusukat próbálták kiélni rajtam. Azt hitték én vagyok a pótpapa, a stabil pont. Én meg csak az üde testüket kívántam. Azt a zamatot, amikor egy huszonéves bőr még nem emlékezik fáradtságra, csak az élet izgalmára. De egy idő után unalmassá váltak. Túl könnyű zsákmány.
Aztán megismerkedtem Szimonával.
Szimona – de én mindig Szimónak hívtam, mert az a név valahogy lágyabbá, nőiesebbé tette volna, ő nem volt lágy. Huszonhét éves volt, amikor először láttam, én pedig negyvenegy. Ő volt az egyik csoportvezető operátor, én pedig a raktár legjobb targoncása. Magas, de vékony, törékenynek tűnő alkat, mintha egy szél tört volna ki a földből. Mellette izmos kollégáinál is nehezebb dobozokat emelt. De amit ő csinált, az precíz volt, szívósság volt benne, egyfajta acélos akarás, ami a vékony csontok mögött lappangott.
A haja sötétszőke, gyakran egy fonott copfban hordta, amikor a gyártósor mellett intézkedett. Szemei világosbarnák, de nem melegek... figyelőek. A munkaruhában is látszott, hogy alig van melle, de én soha nem a méreteket néztem. Inkább a nyakának a vonalát, a csuklójának a finomságát, az alkarján futó erek kék szálkásítását.