Zsuzsa, az unokanővérem

Az egyetem után barátnőmmel, Andival fentmaradtunk Pesten, mert mindketten remek állásajánlatot kaptunk. Találtunk egy jó, kétszobás albérletet, ahol megkezdhettük közös életünket. Egy év után az eljegyzés is megtörtént, innen már csak a nagybetűs életre való felkészülés maradt.
Kettőezer január 6-án, csütörtök este megszólalt a telefon. Anya hívott. Közölte, hogy péntek este megy majd hozzánk a nővérének a lánya, a Zsuzsa, mert felvitték a férjét a Honvéd Kórházba, epével műtik. Kicsit kellemetlen volt, mert ezen a hétvégén mentünk volna Andi szüleihez újévet köszönteni. Abban maradtunk, hogy ő elmegy, én meg fogadom a vendégemet. Nem repdestem az örömtől, mert Anyám rokonságát nem nagyon ismertem, ugyanis ők még légvonalban is 200 kilométerre éltek tőlünk, ami kocsival inkább 300 volt. Szóval, húsvét, karácsony, esküvő, temetés. Erre a négyesre szorítkozott a kapcsolat nagynénémmel és unokanővéreimmel.
Pénteken mire hazaértem, Andi már nem volt otthon, csak egy cetli várt az asztalon: “Vasárnap este a 7: 20-assal jövök. Az ágyat lehúztam, az újat majd húzd fel! Szeretlek! ” és egy cikornyás, hatalmas írott kis “a” aláírás gyanánt.
Zsuzsa éppen sötétedésre, öt tájban érkezett. Fagypont alatti hőmérséklet volt, ezért egy mindent takaró pufidzsekit viselt, fején meg egy fülig lehúzott thermosapka éktelenkedett.

– Szia! Gyere be! – majd át is vettem tőle az utazótáskáját.
– Szia Tamás! – kissé félve lépett be, érezte ő is azt a távolságot, ami mindig is megvolt köztünk.
– Vetkőzz le! Nálunk nagyon meleg van.
– Köszönöm, hogy befogadtatok! Lacit ma műtötték, holnap is ott leszek nála.
– Igen, Anyu mondta mi történt. És hogy van?
Innen megeredt a nyelve és mindent elmesélt, hogyan lett egyre rosszabbul, majd miért kellett sürgősen felhozatni Pestre. Amíg mesélt, volt időm alaposabban megnézni magamnak. Ha jól utána számoltam, az jött ki, hogy a ballagásomon láttam utoljára, az meg nem tegnap volt. Ő akkor, 28 évesen már férjnél volt, de még nem volt gyerekük. Ahogy kinézett, senki meg nem mondta volna, hogy ő is nem velem érettségizik. Vékony, alacsony kiscsaj volt, ahogy felénk mondják, gizda. Most viszont, egy gyerek után igazán nőiessé alakult. Nem vonzott, de nem is úgy tekintettem rá, mint unokatestvéremre, ennyire nem alakult ki köztünk semmilyen rokoni kötelék.