A+ A-

Eltévedések 1. rész

Az emeletről néztem le a földszinti padokra. Ha már volt lehetőség, gondoltam előbb megnézem magamnak észrevétlenül. Meglepődtem, mert miután beszélgettünk, és olyan könnyen kapott a találkozás lehetőségén, kicsit tartottam a valóságtól. Hogy nem teljesen az a kép fogad majd, mint amit felépítettem magamban róla. Végül minden várakozásomat felülmúlta. Minden értelemben, mint pár perccel később kiderült. Azért az ember nem várhat túl sokat egy vakrandi első 5 percétől. De még el sem kezdtek peregni a percek. Még épp csak kiszúrtam fentről - a hosszú piros sál azért elég könnyen azonosíthatóvá tette -, szinte futottam lefelé, nehogy elillanjon, mire odaérek hozzá. Nem illant el. 5 hónapig nem. Utána sem teljesen.
Mégis a kezdet volt itt is igazán szép, mint legtöbbször. A kezdet kezdetén pedig megálltam előtte, lemosolyogtam rá - abban a helyzetben nem lehetett nem mosolyogni -, és választékosan fejeztem ki magam: "Szia." Remek szöveg volt. Mondhatnám bejött. Válaszolt rá. Sőt: felállt, visszamosolygott, és puszival köszöntött. Mint később elmesélte, körülbelül abban a pillanatban szeretett meg, mikor meglátta a kisfiús mosolyomat. Azt hiszem, én már egy kicsit korábban, mikor fentről lenéztem rá, és belém ivódott, ahogy ott ült az alacsony padon édesen, egymás felé forduló lábfejekkel, pirinyót felemásan kihúzott szemekkel. Ő volt Dorka. Az épülettel szemben lévő villamosmegállóban csókolt meg először - ismeretségünk 3. percében.
Talán másodszor peregtek le a szemem előtt megismerkedésünknek ezek a képei, mikor három hónappal később ott térdeltem meztelen teste fölött az ágyán. Hanyatt feküdt, bekötött szemmel, sálakkal lekötözött kezekkel. Különlegesen izgató volt akkor is, ekkor is, mindig. Bár tudtam/tudtuk, hogy igazi szerelmes pár nem leszünk, de nagyon sok örömet adtunk egymásnak. A megállóban a csók már felvillantotta, hogy nagyon megértjük egymást. Sokat tanultunk egymás csókjaiból. És mindenfélét kipróbáltunk a hónapok alatt, amit a merészségünk engedett. Első sétánk idején még hűvös volt kicsit az idő, de hamar felmelegítettük egymást. Néhány bokortól védve egy padon ülve fedeztem fel a testét szinte minden részletére kiterjedően.
Ekkor már majd' 1 órája volt, hogy először köszöntünk egymásnak. Gyönyörű volt számomra: 21 éves, középmagas, vagy inkább alacsonyabb, nem túl vékony, arányos, csinos. Formás, kis keblek, finom popsi. Szerettem, ahogyan öltözött: Bohókás cipők, kendők a derekán, a nyakában, a hajában, ingek. Ami azonban a legjobban megragadott benne kezdettől, az az arca. Az arcvonásai, a tekintete, a szeme, a rabul ejtő nézése, a mosolya, az édes harapnivaló mosolydombjai, a rövid haja, az édes telt ajkai. Nem tudtam tőle elszakadni. Nem volt tökéletes, egyáltalán nem, de a benne rejlő természetesség varázslatosan áradt belőle.
A rajongásommal nagyon megleptem, mikor második találkozásunkra fényképezőgéppel érkeztem. Egy egyetemi órára kellett egy tanulmányt készítenem, és mikor őt megismertem, rögvest megszületett a tanulmány témája is. A rész és egész esztétikáját elemeztem. Dorka arca nagyon jó élő ellenpont lett az egyébként száraz, élettelen műalkotásokra alapozott munkának. Végig fényképeztük a napot mindenfelé a városban. Megörökítettem a szemét, orrát, száját, fülét, és a részletekből összeálló arcvonásokat. Avagy másképp nézve épp az egészben szép arcot bontottam le részleteire. "Mikor meglátom őt, elmosolyodom, megfejteni titkát mégsem bírom. Tudatosan tudom, tetszik nekem, hatása megragadt mélyen bennem. Feltárul-e végre, ezt vizsgálom, titkait kiadja, nagyon várom! Néhány apró részlet, sok-sok elem, összeáll a képlet, megfejtettem?" Utóbb az ekkor kezdődött közös sétáknak egészen más eredménye lett.
Rászoktunk, hogy mindenfelé bemászkáltuk a várost, és az sem zavart nagyon, ha eltévedtünk. De azért nem nagyon tévedtünk el, és nagyon nem véletlenül, viszont egészen gyakran. Talán mert hozzánk bonyolult lett volna menni, hozzájuk pedig... hát szintén sokat kellett volna magyarázni. Egyszerűbb volt sétálni és érdekes helyekre keveredni. Azt szerettem benne, hogy ilyen téren nagyon könnyen kapott minden ötletem után. Igaz, ez eléggé véletlenül derült ki először. Moziban voltunk az egyik bevásárlóközpontban. A mozi után már elég sötét volt, de még mászkáltunk egy keveset a tetőteraszon. Mégis zavart engem a környezet, az ott lévő emberek, párok, valahogy idegenkedtem mindig ezeknek a helyeknek a lelketlenségétől. Olyat kerestem, ahol kettesben lehetünk, ezért a parkolóház teteje felé vettük az irányt. Annak a hangulata sokkal sajátosabb: A csupasz nagy felület, amit csak a szellőztető-berendezések dobozai törnek meg, valahogy a monumentalitásával, tiszta formájával a csillagos, sötét ég alatt olyan hatással van az emberre, mintha a semmibe került volna.
Csak Dorka létezett és én, meg a körülvevő csend. A pillanat elhozta az ihletett állapotot: egymásba gabalyodtunk.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.56 pont (9 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2013. 08. 15. csütörtök 06:17
Tetszik
#2 genius33 2012. 10. 10. szerda 08:08
Egész jó nyes
#1 Törté-Net 2004. 04. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?