A sípálya motorja

Negyvenhárom éves vagyok, Jan. A Zakopané-i sípályák üzemeltetője. Főnököm szerint a sípálya motorja lassan már tizenöt éve. Lakatosnak tanultam, de a villanyszerelés is érdekelt és közel állt hozzám. Az osztályfőnököm szerint jó ezermester válik belőlem – de én a pályáinknak éltem.

Kedvencem Zakopané leghíresebb síterülete, a Kasprowy Wierch. Magashegyi pálya a Tátra lengyel oldalán, inkább tapasztalt síelőknek ajánlott. Én is az voltam valaha, amikor jutott időm a sílécet felcsatolni.

Ezen kívül több kisebb, családbarát pálya is működik, a Nosal a kezdőknek ideális, a Polana Szymoszkowa szép kilátással a középhaladóknak, és a Gubałówka – könnyebb pályák, inkább kikapcsolódásra. Mindegyik az én „gyerekem” volt gépészeti szempontból. Nyáron a karbantartás, télen az üzemeltetés és a javítás volt a feladatom.

Az idei szezon végén a régi kollégám, Tomasz belefáradt a nomád életbe. Helyette Piotrt, egy harmincöt éves férfit vettünk fel. Elvált, a magányra vágyott. Számára ez jó munkahely volt, hiszen a cég „możliwość zamieszkania” – azaz lakhatási lehetőséget – biztosít egy téliesített, több szobás faházban. Nyáron ketten vagyunk elegen, télen viszont minimum hat fős személyzet kell, és alig akad helyi lakos.

Az első két hét az egymás megismeréséről és a tapasztalatcseréről szólt. Hamar rájöttünk, mindketten jó és hozzáértő szakemberek vagyunk. Piotr gyorsan átlátta a munkát, észrevette a hibákat. Nyár előre haladtávall már visszafogottabban dolgoztunk, hogy ne tűnjön fel – igazából már csak néhány időigényes feladat maradt hátra.

A teraszról beláttuk az egész völgyet. A nap már órákkal ezelőtt lenyugodott a Giewont mögé, csak a csillagok pislogtak odafenn, élesen, hidegen. Előttünk két kupica wiśniówka, a nyári estékhez illő, édeskés, mégis erős lengyel ital.

Pio töltött magának, aztán nekem is.

– Te figyelj, Jan! Neked nincs barátnőd?

A kérdés úgy ért, mintha hideg vizet öntöttek volna a hátamra. Ösztönösen merevedtem meg.

– Miért kérdezed?

A hangom élesebb lett, mint szerettem volna. Tudtam magamról, hogy ilyenkor védekezem. Nem szerettem, ha valaki a magánéletemben turkál.

– Semmi lényeges – legyintett Pio. – Nem vagy te szivattyú, hogy felkapd a vizet. Csak alig-alig mész be a kvaddal a városba. Észrevettem.
– Igen. És?
– Oké, jól van, felejtsd el.

Öntött még egy kupicányit. De én már bepöccentem.