A+ A-

Talán 4. rész

- Legjobb lenne, ha ide költöznél, de sajnos túl messze lennél az egyetemtől, meg az intézettől is - mondta Ellie miután elmondtam neki Barbie terveit.
- Hát igen! Legalább 800 km, és azt egy kicsit nehéz lenne megtenni naponta - mondtam. - De azért hétvégeken eljöhetek?
- Ha akarsz miért ne, majd csináltatok egy kulcsot, és szólok a portán - felelte. - Csak nem biztos, hogy minden esetben itt leszek.
- Miért annyi dolgod van? - kérdeztem egy kicsit sértődötten.
- Igen, időnként van - felelte. - Meg lehet, hogy inkább a szerelmemhez indultam.
Hozzám simult és megcsókolt. Csend borult ránk és csak feküdtünk egymás mellett nagy békességben és kielégülten. Egyikünknek sem akaródzott felkelni, vagy bármit is mozogni, csak így természetesen együtt lenni.
Elég nehezen sikerült eljutnom hozzá. A lányok, Claudia és Barbie, sehogy sem akarták elárulni a címét, vagy hogy hogyan érhetem el. "Titkos" mondták nevetve "mert mindenféle alakok zaklatják!" és jelentőségteljesen néztek rám. Végül rájöttem, hogy csak kegyetlen játékaik egyikét űzik velem, és úgysem tudom meg tőlük, hacsak ők nem akarják. Később, amikor már jobban megismertük egymást már sok dologban én is benne voltam, sőt volt amikor én kezdeményeztem valamilyen hülyeséget, és nagyon jól éreztük magunkat, megbotránkoztatva nemegyszer a környezetünket. Az is igaz, hogy amikor viszont valamit meg kellett csinálnunk, akkor teljes erőbedobással dolgoztak, fáradtságot nem ismerve, és igen komoly eredményeket tudtak produkálni.
Miután rájöttem, hogy csak az apró bosszantásaik egyikével állok szemben, abbahagytam a faggatódzást és úgy tettem, mintha már nem is érdekelne a dolog. A hétvége így telt el, és amikor hétfőn elindultam a következő fárasztó napra az egyetemre, úgy éreztem magam, mint a fuldokló, aki partot ér és végre levegőhöz jut. Nagyon jó volt velük, de igencsak fárasztó. Sokféle módját kipróbáltuk a szeretkezésnek, de ők fáradhatatlanoknak bizonyultak. Amilyen ütembe merültem le tőlük, ők, úgy tűnt, olyan ütemben töltődnek fel és élednek újjá. Végül vasárnap délutánra már teljesen kimerültem, és bármit próbáltak, képtelen voltam a merevedésre. Végül belátták, hogy én kész vagyok és nem fogom folytatni a kimeríthetetlen kéjvágyuk kielégítését, néhány gúnyos megjegyzés után egymásnak estek és hangos buzgalommal szinte folyamatosan élveztek el, hol maguktól, hol pedig a másiktól.
Hétfőn, amikor elindultam a szokott időben, Claudia még ágyban volt. Barbie már vasárnap este elutazott, és nem árulta el, hogy hol érem el, igaz nem is kérdeztem.
- Viszlát! - szóltam, mikor kiléptem az ajtón. - És add át üdvözletemet Ellie-nek.
- Miért nem mondod meg személyesen? - kérdezte álmosan Claudia.
- Ha egyszer titkos a címe és telefonja?! - mondtam őt utánozva.
- Van egy neked szóló levél a táskámban. Vedd ki és hagyj aludni! - azzal befordult a fal felé és szuszogott tovább.
Szinte őrjöngve kotorásztam a táskájában, és ahogy lenni szokott a nagy sietségtől nem találtam elsőre. Végül dühösen kiborítottam az egészet az asztalra és végre megtaláltam azt a kis borítékot, amire csak annyi volt írva, hogy "Titus". Már a lépcsőn bontottam fel de csak egy telefonszám volt benne, meg egy cím. Alig értem be a tanszékre már tárcsáztam is, de csak az ismeretlen telefonszámot jelölő sípolás felelt. Még egyszer megnéztem a papírlapot és akkor tudatosult bennem, hogy a cím párizsi. Gyorsan kikerestem Párizs körzetszámát, és újra tárcsáztam, egyszer, kétszer, sokszor, de sosem vettel fel senki.
Később a nap folyamán már nem nagyon tudtam foglalkozni a titokzatos telefonszámmal, és már csak akkor jutott eszembe megint, amikor már hazaértem. Otthon a lehető legnagyobb rend fogadott, bár néha a hétvégén azt hittem, hogy szinte élvezik e rendetlenséget, mert mindig mindent szanaszét hagytak. Újból próbálkoztam a telefonnal, de csak csörgött és csörgött. Próbálkoztam a nemzetközi tudakozóval is, hogy megmondják egyáltalán van-e ilyen címen telefon, de azt mondták, hogy nincs a nyilvántartásukban. Próbálkoztam az interneten is nyomozni a cím alapján, de sikertelenül. Végül, hirtelen ötlettel felhívtam Fimentit.
- Na ne viccelj, hogy nem tudod a telefonszámát - mondta ugratva, miután kiböktem, hogy mit akarok.
- Tényleg nem tudom - feleltem lehangoltan. - Legalább a címét add meg légy szíves.
- Mindjárt. Meg kell keresnem - felelte most már komolyan, miután rájött, hogy nem ugratom. - Nagyon sajnálom öregem, de nekem sincs meg.
- Nincs?
- Egy hete költözött Párizsba és valahova felírtam az új címét, de most nem találom.
- Fló sem tudja?
- Lehet, de nem tudom megkérdezni, mert nincs itthon.
- Ha hazaér felhívnátok?
- Nagyon szívesen, de egy legalább egy hetet várnod kell, mert Új-Zélandra repült.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.5 pont (36 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2016. 08. 30. kedd 05:17
Szép történet.
#2 listike 2014. 08. 25. hétfő 13:58
Nagyon kiválló.
#1 Törté-Net 2004. 01. 29. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?