Naya 2. rész

Teltek a napok. Naya egyre több kétes, szinte már szexualitásra utaló megjegyzést tett rám, felém a semmittevéseinkor. Én meg hárítottam, amennyire tudtam.

– Márti, tudod, hogy a te szemed olyan, mint a kávé, amit reggel főztél? Keserű, de mégis felébreszt valamit az emberben. – Nézett rám, és közben a tollát pörgette az ujjai között.
– Aha – feleltem, és visszafordultam a monitorhoz. – Megint a koffeinhiány beszél belőled. Ott a cukor is meg az édesítő is.
– A cukrot bizonyos helyekről szívesen nyalogatnám.

Elengedtem a fülem mellett

Máskor meg csak odavetette.

– Érdekes, hogy mindig ugyanazt a parfümöt használod. – Naya a pultra dőlt, az állát a tenyerébe támasztva. – Olyan ismerős az illata. Mintha egy régi erdőben járnék, ahol még sosem jártam. Kíváncsi vagyok, milyen lehet, ha közelebbről megszagolom.
– Van a szekrényben tartalék – vágtam rá gyorsan. – Ha kell, ott van szaglászad.
– Nem az üvegcséből gondoltam – mosolygott, de nem fűzte hozzá többet.

Később a csendes délutánon jött elő egy csavarrall a beszélgetéskor.

– Márti, te sose mondtad még, hogy kivel élsz. Pedig itt dolgozunk együtt, és az ember olyanokat kérdez, ami nem is érdekli, csak hogy legyen miről beszélni. – Átnyújtott egy fertőtlenítős flakont. – De engem tényleg érdekel.
– Semmi különös – feleltem, és elvettem a flakont. – Egy srác, néha átjön. Semmi komoly.
– Ahogy gondoltam – bólintott. – A szemedben ott a magány. Olyan, mint egy tó, ami túl mély ahhoz, hogy a fenekét lásd. És amikor ilyet látok, mindig arra gondolok, ki képes beleugrani.
– Senki – vágtam rá, talán túl élesen. – És amúgy is, nekem a tó partján is jó.
– Persze – mondta, de a hangjában mosoly volt. – De a parton csak nézel. A vízben élsz.

Másnap, ebédidőben, a hátsó szobában.

– Este láttam egy filmet, ahol két nő volt a főszereplő – kezdte Naya, és a szendvicsét harapdálta. – Aztán rájöttek, hogy az évek alatt nem is szerették a pasijaikat. Csak azt hitték, hogy ez a normális.
– És? – kérdeztem, és próbáltam unottnak tűnni,  pedig ez nagyon betalált nálam is.
– És azon gondolkodtam, hogy vajon hány ember él így. Hányan hazudnak maguknak éveken át, mert azt hiszik, arra a szerelemre, amit igazán akarnak, nincs joguk.
– Miért, szerinted van olyan, hogy nincs jogod valamire? – kérdeztem vissza, de éreztem, hogy a hangom bizonytalan.