Naya 1. rész

Az érettségi bizonyítványom még illatozott a friss nyomdafestéktől, amikor kis hátszéllél,   csókosként beléptem a Magánklinika márványcsarnokába. Tizennyolc éves voltam, tele reménnyel és naiv hittel, hogy a fehér köpenyek mögött tisztaság és rend uralkodik, de hamar megtanultam, hogy a falaknak füle van, a kameráknak szeme, és minden mosoly mögött ott lappang valami kimondatlan. A recepció mögött ülni, mosolyogni a betegekre, közben az egészségügyi főiskolai vizsgákra készülni a hátsó pihenő szobában, ahol a régi akták között a formaldehid szaga keveredett az olcsó kávé illatával – ez volt az életem egy éven keresztül, pontosan addig az estéig, amikor minden megváltozott.

Már zárás után volt, a folyosókon kialudtak a neoncsövek, csak a biztonsági kamerák vörös szeme pislákolt a mennyezet sarkaiban, amikor a napi zárást végeztem – a készpénzt számoltam, a következő napi időpontokat ellenőriztem –, és lépteket hallottam a márványpadlón. Dr. Szíri volt az, az egyik fogorvos, harminckét éves, kifogástalan öltözködésű, mindig pontosan érkező és távozó férfi, a feleségével közösen üzemeltettek egy magánrendelőt a város túloldalán – ezt mindenki tudta, mert a klinikán mindenki mindent tudott mindenkiről.

– Mártik drága – szólalt meg, és a hangjában volt valami, ami azonnal felébresztette az ösztöneimet. A biztonsági őrök, azok a jóllakott, unott férfiak, akik napi huszonégy órában a monitorokat bámulták, már figyeltek minket, a recepció mögötti üvegablakban ott tükröződtek. – Beszélni szeretnék veled a garázsba.

A szavak kimondatlan jelentéssel teltek meg a levegőben. A biztonsági őrök értelmetlenül vicsorogtak, már látták maguk előtt a jelenetet, ahogy a doki és a fiatal recepciós a mélygarázsba... Igen, ők ismerték az összes klisét, és élvezték mindegyiket. De Dr. Szíri arcán nem vágyakozás, hanem egy számító, gúnyos mosoly ült. Ő tudott valamit, amit én még nem.

Alig negyed óra múlva ott álltam a fekete bömös mellett a garázs sötét betonjában. A kamerák vörös pontjai most engem néztek, és éreztem a biztonságiak tekintetét a monitorokon keresztül is.

– Mártika – kezdte, és egy pillanatra elhallgatott, mintha mérlegelné, hogyan fogalmazzon. – Tudom, nem a legetikusabb, de nincs kedve a feleségemmel üzemeltetett magánrendelőnkbe átjönni recepciósnak?