A bezártság 2. rész

Az óceánjáró más volt. Minden más. A méret, a szag, az emberek. A fedélzet olyan volt, mint egy kis város. Uszoda, színház, kaszinó, tíz étterem. A kabinom kicsi volt, egy arab éjszakai takarító lány volt a társam akivel alig találkoztunk,   direkt ez volt a szobakiosztás lényege. Ágy keskeny és emeletes ágy, zuhanyzó, wc kicsi, szűk. Az ablak nem volt, de tudtuk a tenger mindig ott volt.

Az első napokban csak tanultam ismerkedés a számomra mindennapi munkában együtt töltött kollégákkál. A szabályokat, az étlapokat, a kollégák nevét. A főpincér, egy kopasz, kövér német, végigmért.

– Jól nézel ki – mondta. – A vendégek szeretni fognak.

Nem tudtam, hogy ezt dicséretnek vagy figyelmeztetésnek szánta.

A munka még tanulás alatt is kemény volt. Tíz-tizennégy óra talpon, mosolyogva, hajladozva. A vendégek gazdagok voltak, öregek, igényesek. Amerikaiak, németek, oroszok, arabok. A borravaló jó volt még dugás nélkül is, de a lábam minden este lángolt.

Az éjszakák mások voltak. Az óceánjárón nem volt privát munka vagyis volt, de profikkal. A szabályok szigorúbbak, a kamerák mindenhol. De a vendégek gazdagabbak is voltak. És kevésbé diszkrétek.

Az első tanuló hét majdnem padlóra tett. Nem értettem a negyvenes pincérnők, hogy bírják, ha én tizenhét évesen így kikészülök. A lábam lángolt, a vállam sajgott, a mosolyom már reggelre elfáradt. A vendégek végtelen sorban jöttek, mindenki külön kéréssel, külön problémával.

A hatodik éve itt dolgozó magyar kolléga, Kriszti, harminckilenc éves, majdnem anyám korú, odajött hozzám a harmadik nap délutánján.

– Róz. Ne stresszelj, ne akarj azonnal ugrani, a pupák milliomosoknak. Még várod a tányért, az italt, támaszd meg a segged... sokat segít. Ne ugorj, ha int a vendég. Van hozzá közelebb is pincér. Kicsit szétvetett lábbal járj, mint mikor fél éjszakán át kúrtak, és akkor nem kell annyira egyensúlyoznod. Millió praktika van, amire rájössz.

Figyeltem, szinte ittam a szavait.

– Ja, és műszak végén egy tequila segít azonnal elaludni. Ja, és a droghoz ne nyúlj, hiába segít, de csak egy darabig, és úgy zuhansz a süllyesztőbe, hogy azonnal repülsz. Beszélek Ralffal, a főpincérrel, hogy pár hétig tegyen mellém.

Olyan természetesen mondta, mintha ez a legnormálisabb dolog lenne a világon.