Mindennek oka van 2. rész
Megjelenés: 2026. június 27.
Hossz: 26 538 karakter
Elolvasva: 1 267 alkalommal
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Teltek a hetek. Anya ritkán. Jelent meg este újab fiatal apára hasonlító férfi. Egyszer telefonon mondtam is neki sűrűben váltogatja a férfiakat, mint más a fehérneműt.
Nevetett, neki most így a jó.
A sakk a szekrény tetejére került. A vodkásüvegeket kiöntöttem, Zsombi nézte, de nem szólt semmit. Gazsi intenzívebben dolgozott a méhészetben ami kezdett csendesedni az ősz közeledtével, a bátyám meg csak rám figyelt. Meg én rá.
Nem beszéltük. Nem mondtuk, hogy ez most mitől van, vagy meddig tart. Nem kellett. Mert este, amikor anya megint nem jött haza, a folyosón összetalálkozott a tekintetünk, és nem volt kérdés.
A zuhany alatt történt először. Nem tudom, ki húzta be a másikat. Talán én. Talán ő. Csak egyszerre ott álltunk, a víz zuhogott, a gőz belepte a tükröt. A szappan illata összekeveredett a bőrünkével.
Zsombi megfogta a csuklóm. Óvatosan, mintha valami nagyon értékes lenne. A tenyerébe vette a kezem, és a szappant dörzsölte bele. Az ujjaim közé, a tenyerembe, a csuklómra. Aztán a saját kezére is. És amikor a keze újra az enyémhez ért, ott csúszott a bőrünk, simán, selymesen.
A hátamhoz állt. A karjával körbefonta a derekam. A mellemre tette a tenyerét. Nem markolta. Csak tartotta. A víz a hajamba csorgott, a szemembe, de nem nyitottam ki. Éreztem a farkát a fenekemhez feszülni. Nem volt benne sietség. Csak ott volt, melegen, keményen.
Megfordultam.
A szemébe néztem. A víz végigfolyt az arcán, a szakállán. A kezével végigsimított az arcomon, az ajkamhoz ért. A hüvelykujja bejárta a szám szélét.
– Vani – mondta.
– Tudom – mondtam.
Lehajolt, és megcsókolt.
A víz alatt más volt minden. A nyelvünk összetalálkozott, de nem kapkodva. Olyan volt, mintha időnk lenne. Végtelen időnk. A csempe hideg volt a hátamnak, ő meg meleg elöl. A farka a hasamhoz ért, a mellem az ő mellkasához. A szívünk egymásnak vert.
Felemelt.
A csempe hideg volt, de már nem számított. A lábam a dereka köré fontam. A víz zuhogott ránk, a gőzben alig láttam az arcát. Éreztem, ahogy a keze a fenekem alá nyúl, ahogy irányít. Aztán belém hatolt.
Nem a vízben lenni a lényeg, hanem hogy ott, abban a gőzben, abban a fehérségben egyszerre voltunk mindenhol. A farka mélyen járt. Lassan. Nagyon lassan. A víz csúszósra mosta a bőrünket. Minden löket simán jött, könnyedén. Mintha nem is a testünk dolgozna, hanem valami más. Valami, ami régebbi nálunk.
Nevetett, neki most így a jó.
A sakk a szekrény tetejére került. A vodkásüvegeket kiöntöttem, Zsombi nézte, de nem szólt semmit. Gazsi intenzívebben dolgozott a méhészetben ami kezdett csendesedni az ősz közeledtével, a bátyám meg csak rám figyelt. Meg én rá.
Nem beszéltük. Nem mondtuk, hogy ez most mitől van, vagy meddig tart. Nem kellett. Mert este, amikor anya megint nem jött haza, a folyosón összetalálkozott a tekintetünk, és nem volt kérdés.
A zuhany alatt történt először. Nem tudom, ki húzta be a másikat. Talán én. Talán ő. Csak egyszerre ott álltunk, a víz zuhogott, a gőz belepte a tükröt. A szappan illata összekeveredett a bőrünkével.
Zsombi megfogta a csuklóm. Óvatosan, mintha valami nagyon értékes lenne. A tenyerébe vette a kezem, és a szappant dörzsölte bele. Az ujjaim közé, a tenyerembe, a csuklómra. Aztán a saját kezére is. És amikor a keze újra az enyémhez ért, ott csúszott a bőrünk, simán, selymesen.
A hátamhoz állt. A karjával körbefonta a derekam. A mellemre tette a tenyerét. Nem markolta. Csak tartotta. A víz a hajamba csorgott, a szemembe, de nem nyitottam ki. Éreztem a farkát a fenekemhez feszülni. Nem volt benne sietség. Csak ott volt, melegen, keményen.
Megfordultam.
A szemébe néztem. A víz végigfolyt az arcán, a szakállán. A kezével végigsimított az arcomon, az ajkamhoz ért. A hüvelykujja bejárta a szám szélét.
– Vani – mondta.
– Tudom – mondtam.
Lehajolt, és megcsókolt.
A víz alatt más volt minden. A nyelvünk összetalálkozott, de nem kapkodva. Olyan volt, mintha időnk lenne. Végtelen időnk. A csempe hideg volt a hátamnak, ő meg meleg elöl. A farka a hasamhoz ért, a mellem az ő mellkasához. A szívünk egymásnak vert.
Felemelt.
A csempe hideg volt, de már nem számított. A lábam a dereka köré fontam. A víz zuhogott ránk, a gőzben alig láttam az arcát. Éreztem, ahogy a keze a fenekem alá nyúl, ahogy irányít. Aztán belém hatolt.
Nem a vízben lenni a lényeg, hanem hogy ott, abban a gőzben, abban a fehérségben egyszerre voltunk mindenhol. A farka mélyen járt. Lassan. Nagyon lassan. A víz csúszósra mosta a bőrünket. Minden löket simán jött, könnyedén. Mintha nem is a testünk dolgozna, hanem valami más. Valami, ami régebbi nálunk.
Ez csak a történet kezdete, még 13 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
n
nevem senki
2026. július 2. 00:26
#9
Nekem igy jó ahogy van 😍😍😍🥰
1
k
kivancsigi
2026. június 27. 20:19
#8
Lenne benne javítanivaló. De nem a történetben.
1
n
norjan
2026. június 27. 18:48
#7
Jó történet, bár nekem az első rész jobban bejött.
1
k
kivancsifancsi
2026. június 27. 13:10
#6
Jó történet. A többi komentár nélkül.
1
t
ticsu21
2026. június 27. 09:36
#5
Most is hihetetlen sok érzelem és karakterépítés volt benne. Nagyon minőségi alkotás, a helyesírási hibák pedig kiküszöbölhetők egy kis plusz odafigyeléssel. Mint mindig, ment a 10-es.
1
f
fiesta14
2026. június 27. 08:25
#4
A történet jó kicsit sok az ismétlődő szófordulat ,meg a hiba de azért még jó.
2
l
lucky73
2026. június 27. 06:25
#3
A történet nagyon jó,de a fordításon és a helyesíráson van még javítanivaló.
2
T
Timóteus
2026. június 27. 05:12
#2
Az írás minősége ront a történet értékén.
2
T
Törté-Net
2026. június 27. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1