Teréz anya, mint ügyvédnő 4. rész

Az életem megváltozott. Nem egyik napról a másikra – mégis, amikor visszagondoltam, azt éreztem, hogy a Roli előtti időszak olyan messze van, mintha nem is én éltem volna azt a szürke, robot-szerű létezést. A változás logisztikásabb lett. Többet kellett tervezni, többet titkolózni, többet szervezni. De ugyanakkor könnyebb is. Mert aki egyszer megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a teste, a lelke, a gondolatai egy pontban találkoznak – az többé nem akar visszamenni az ürességbe.

Rolinak először félve adtam oda a Sub-om kulcsát. A fekete Passatot megtartottuk a munkásautónak – a vonóhorog miatt, a kerthez, a szállításhoz –, de a Sub volt az én kedvencem. A kormányzása, a hangja, az az érzés, amikor beletaposok a gázba. Roli az anyósülésen ült, amikor először átadtam neki a vezetést. A keze a kormányon remegett. Nem a kocsitól félt – a felelősségtől. Hogy nem okozhat kárt abban, ami az enyém.

De aztán beindította a motort, kigurult a kapun, és ahogy az első körforgalomba ért, láttam, hogy történik valami. A remegés elmúlt. A keze magabiztosan tartotta a kormányt, az autómataváltó sima dolgozott, a gázadagolás pontos. Olyan könnyed játékszínűséggel ismerte meg az autót, mintha mindig is az övé lett volna. Nem mindig mindenhova ő vitt. Csak a hosszabb utakra. A vidéki tárgyalásokra. A délutáni megbeszélésekre, amikor már fáradt voltam.

Volt mitől.

Az igazság az, amit addig mendemondának gondoltam – azt a bizonyos kísérletként kikiáltott dolgot, hogy a nők negyven körül vannak a legintenzívebb korszakukban a szexben –, az nem mendemonda. Hanem tapasztalat. Rolival napi többször is szerettem volna lenni,   szeretkezni, vagy csak simán dugni. Reggel, mielőtt elindultunk. Délben, a tárgyalások között. Este, miután Jani lefeküdt,   éjjel, amikor felébredtem, és a telefonomra pillantottam – Roli írt egy üzenetet: „fent vagyok” –, és már mentem is át a kisházba a sötétben, mezítláb, a pizsamámban, vagy anélkül.

De hát... a férjem, Jani is képbe volt.

Nem tudom, mi változott benne. Talán a figyelem, amit az utóbbi időben kapott tőlem. Talán a játék, amit esténként vittem neki a szobájába – a suttogás, a búgás, a vágy színlelése.