Teréz anya, mint ügyvédnő 3. rész

Egy órával előbb értem oda a bíróságra. Az épület még szinte üres volt, a folyosók csendje csak a biztonsági őr lépteitől tört meg. Ügyfelek sehol. A terem előtt leültem, elővettem a jegyzeteimet, de a fejemben egyáltalán nem az anyag járt.

A délelőttön mosolyogva gondolkodtam.

A számban még mindig ott élt az íze. Roli izzadságának sós, férfias illata, a keverékünk, a geci utóíze – minden egyes nyelésnél eszembe jutott, ahogy az ölébe hajoltam, ahogy a hajamba temette a kezét, ahogy a számban elélvezett. És a testemen is ott volt a reggel: a bőröm emlékezett a simogatására, a csípőm emlékezett a ritmusára, a combjaim belseje még mindig bizsergett, ha rágondoltam. Nem zuhanyoztam le. Direkt nem. A piszkosság, amit magamon hagytam – az a fajta, ami nem mocskos, hanem felszabadító – ott volt rajtam, a ruhám alatt, a számban, a bőröm pórusaiban. És erőt adott.

Ekkor láttam meg az ügyvéd kollégát. A büfé felől jött, aktatáskával a kezében, a nyakkendője tökéletesen be volt kötve, a haja zselézett. A védőügyvéd. Az ellenfél. Az, aki az elmúlt hetekben minden tárgyaláson keresztül hazudott, kertelt, eltérítette a figyelmet, és aki tudta, hogy amit véd, az nem állja meg a helyét.

Hozzá léptem.

Nem szokványos tárgyalás előtti csevejhez méltó mosollyal az arcomon.

– Ügyvéd úr! – szóltam hangosan, de nem túl hangosan, pontosan akkora hangerővel, hogy a folyosón rajtunk kívül senki ne hallja, de ő minden szót értsen. – Tudnánk pár szót váltani?

A tekintetében láttam először a felismerhetetlen, de annyira jól ismert villanást. Mit akar ez a beképzelt kurva? – gondolta. Azt is láttam a szemében: Mi a faszszal akar előjönni? Ismert, tudta a csavarjaim.

És igen. Amit délelőtt tettem – a házasságtörést, a férjem megcsalását egy olyan férfival, aki a társadalom szerint hozzám nem illő rétegből származik, munkanélküli, hajléktalan – ez a tett megmozdított bennem valamit. Gátástalan voltam eddig is, ezt sosem tagadtam. De most olyanra készültem, amit tegnap még nem is gondoltam volna. Nem csak a testem használtam a reggelen. Hanem a lelkemet is. És ez a lélek most nem ismert határokat. Gátléstalan voltam, de most már piszkosul gátlástalan.

– Ha fontos, mondja, ügyvédnő – válaszolta hűvösen, de a hangjában ott remegett a bizonytalanság.